A hét kötetbÅ‘l álló regényfolyam tavaly novemberben, illetve nálunk idén februárban véget ért. J. K. Rowling szerint nem is lesz soha folytatása, de azért az utolsó kötet nyitva hagyta a kiskaput, Ãgy a rajongók még reménykedhetnek. A Harry Potter mánia már évekkel ezelÅ‘tt törvényszerűen felkeltette a pszichológusok érdeklÅ‘dését szerte a világon. Mi lehet az átütÅ‘ siker oka, mennyire függ a marketinghadjárattól, és mennyi benne az Ãrói tehetségbÅ‘l származó valódi hatás?
Az elÅ‘bbire egyértelmű példaként hozhatóak a regénybÅ‘l készült filmváltozatok, azonban a jó öreg törvény itt is érvényesül, az olvasás során kapott élmény meg sem közelÃti a mozgóképes változatot. Tény, hogy a varázslóvilág története a tömegkultúra szerves része, de tagadatlan, hogy delejes erÅ‘vel hat a gyerek és sok-sok esetben a felnÅ‘tt olvasóvilágra. Unalomig ismételt, de igaz az a „Potter-hatás”, hogy számtalan fiatalt vezetett rá a könyvek szeretetére, akik ezután sok esetben az addig utált klasszikusokat és kötelezÅ‘ket is szÃvesen a kezükbe vették
A jelenség hátterében valamiféle titkot véltek felfedezni a sokat látott, tapasztalt pszichológusok, az általánosan elfogadott vélemény az évek során alakult, formálódott, végül egy konszenzusfélében kristályosodott ki. Tehát a siker kulcsa abban keresendÅ‘, hogy az ÃrónÅ‘ kitapintotta a gyermeklélek olyan útvesztÅ‘it és jellegzetességeit, ami kevés gyerekkönyv szerzÅ‘jének sikerült. A HP-jelenség megoldása a fiatalok fantáziavilága és a varázslóvilág meséje között vonható párhuzamban rejlik.
Az általam forrásként használt Kende B. Hanna munkájában azt vallja, hogy le kell ásni egészen Rowling gyerekkori emlékeihez, tapasztalataihoz, ismerni kell az élettörténetet, az egyéniséget. A megalkotott mű pedig csak valami átmeneti tárgy, ami lehetÅ‘vé teszi a gyerekkori érzés- és fantáziavilág átértékelését, feldolgozását. Most aztán elcsodálkozhatnánk, micsoda izgalmas gyerekkor adatott meg Rowling asszonynak! Úgy gondolom, az okok azért földhözragadtabbak is lehetnek. Adott egy jó Ãráskészséggel rendelkezÅ‘, gyerekekhez értÅ‘ pedagógus, aki otthon van a mesék világában, tengernyi ideje van fantáziálni, mellesleg ügyesen átvesz és alkalmaz néhány izgalmas karaktert más művekbÅ‘l (Gyűrűk ura, Dorian Gray arcképe).
 Kende B. Hannát ismét segÃtségülhÃvva elemezhetjük a Harry Potter szériát több szinten is. A gyerekeketelsÅ‘sorban az a prózai ok vezérli, hogy azonosulni tudnak a szereplÅ‘kkel, mégakkor is, ha a jellemek néhány példától eltekintve elnagyoltak. A fiatalolvasók a külsÅ‘ szörnyekkel, és a belsÅ‘ félelmekkel való vÃvódást gyakranátültethetik a saját életükre is. Az én idÅ‘sebb (16-tól 22 évesig terjedÅ‘)lényemet ezzel már nem tudták megfogni. Sokkal inkább azzal a hagyományosfogással, amit katarzis élménynek hÃvunk. Ennek fÅ‘ sikere a szerkesztésmódbanrejlik, ahogy regényrÅ‘l regényre épÃtkezik a történet, ami végül egy egészetalkotva rendezÅ‘dik kerek történetté, persze azért nem tökéletesen.
A figyelmes(és kukacos kodó) olvasó számos ellentmondásra bukkanhat, de mindez kit érdekel,amikor minden rész a kissé vontatottfejezetein túllépve, izgalmakatfokozva jut el a számtalan kérdést felvető részbefejezéshez, hogy aztán akövetkező kötetig ábrándozhassunk a folytatásról. Többször persze nem voltigazán ütős a befejezés, néhány kötetnél viszont még sokáig magunkbanhordozzuk, és továbbgondoljuk a végkifejletet. Harry-t és barátait lehetutálni, gyakran rá is szolgálnak, de bevallom nekem is alaposan kicsordult akönnyem Dumbledore professzor halálakor. Akkor ez mi más, mint katarzis.
Fanyalgók persze mindig vannak, sÅ‘t igen gyakran kirÃvó esetekkel is találkozhatunk. Néhány szélsÅ‘séges keresztény elmélet szerint a fekete mágia és az okkultizmus köszön vissza a regénysorozatban, Voldemort pedig egyenesen a Sátán analógiájára született, egyszóval az egész úgy káros a gyerekekre, ahogy van. Úgy gondolom, vétek egy vallás és egy mesekönyv összekeverése, és bármiféle szélsÅ‘séges nézet és elemzés. Inkább olvassuk el, ha eddig még nem tettük volna.
|
