- Nonszensz! – fújta ki magának a levegőt. Közben akkurátusan levette szőke parókáját és eredeti barna hajának egy részétől is megszabadult egy olló segítségével. Zöld kontaktlencsét helyezett fel, szájáról letörölte a vörösen izzó rúzst. Miután megszabadult sminkjétől is, a szaténruha alá egy forrónadrágot vett, fölé pedig egy Winie Black mellényt. Megnézte az összhatást újra. - Tipikus hippi stílus, már csak a jézus szandál volna hátra és kész vagyunk. – Ekkor kisebb áramütést érzett a karjában. Megborzongott. Nem is értette, hogy felejthette el, hogy magára vonatkozóan semmit nem mondhat ki hangosan a protokoll szerint, hisz a bőre alá ültetett chip minden szavát rögzítette. A központi gépeket meg egy-egy jobb hackertámadástól nem sok minden védi, hiába dolgozott az államok legjobb kémhálózatának. A figyelmeztető áramütés persze mindig hatásos volt. Bár megőrjítette általában a csend, most próbált olyan dolgokra gondolni, amelyek nem késztették verbális megnyilvánulásra. Így azon morfondírozott, hogy vajon a központban ülő kezelő egy nagy adag vajas pattogatott kukoricával karöltve elképzeli-e, hogy ő épp az óceán felett, hippinek öltözve elképzeli a központos embert. Szerencse, hogy a gondolataikat még nem tudták áramütéssel irányítani. Bár lehet, hogy az ideálisabb lenne.
- Elég! Küldetésre fel! – Eltakarította a mosdóhasználat nyomait, majd visszatért vészkijárat melletti üléséhez. Amint leült felvillant az öveket bekapcsolni gomb, majd a steward hangja szólalt meg.
- Kedves Utasaink! Megkezdjük a leszállást.  New Yorkban a hőmérséklet 22 °C, Észak-nyugati szél fúj 13 km/h-val, a páratartalom 61 %. Pontos idő 6: 31 perc. A légi személyzet nevében köszönöm, hogy a TransAt65 DL99-es járatát vették igénybe utazásukhoz. Remélem elégedettek voltak a szolgáltatásainkkal és hamarosan újra a fedélzetünkön köszönthetjük Önöket. További kellemes utat és időtöltést kívánok mindannyiuknak!
- Már meg is érkeztünk volna? – nyújtózkodott egyet mellette útitársa, majd szemét dörzsölve felé fordult, megváltozott külsején cseppet sem csodálkozva.
- Igen, Carrie. Már a végállomás következik.
- Honnan tudja a nevemet? Elnézést, de ismerjük egymást valahonnan?
- Áhh, dehogy, csak a könyv….volt egy tippem.
- Ó, értem. Nagy rajongója vagyok az írónőnek, meg a városnak is, ahogy a mama is az volt, ezért is kezdem majd itt az egyetemet ősszel. De persze a papa cégénél is besegítek majd.
- Igazán? Csodálatos. – Próbálta leplezni az undort a hangjában, emiatt aztán a landolásig hallgatásba burkolózott. Egy mosollyal váltak el, legalábbis a lány szerint. Etel ugyanis a megfelelő távolságból, napszemüvege mögül szemmel tartotta Carrie-t, az ezerhuszonhármas számmal ellátott, következő feladatát.

A történet folytatás, további folytatása következik...