|
|
| | | | | Testvérféltékenység a vásznon - Káin és Ábel ábrázolások |  szerző: Plecskó Edina |
 A testvérféltékenység témakörének alfája és omegája, az első emberpár két gyermekének története számos képzőművészt ihletett meg a XII. századtól kezdve egészen napjainkig – s minden bizonnyal inspirálja a művészeket a későbbiekben is, kitűnő igazolásként e téma nyújtotta lehetőségek széles tárházára. Mert a földműves és a juhpásztor históriája kitűnő példa annak a bűnnek a leképezésére, amelyet az eredendő irigység indukál, s amely téma ábrázolásához így, e bibliai esemény szolgál a legkiválóbb alapul.
Ha transzcendens tartalmak szimbólumokban való kifejeződésében gondolkozunk, akkor a számos példát nyújtó Bibliát kell segítségül hívnunk. A keresztény művészet ugyanis gazdag ikonográfiai hagyományt teremtett, s e szimbólumok között található a IV. sz. végén megjelen Supra quae ima említette: „igaz Ábel áldozata” is. A két testvér története az eucharisztiára utaló értelemben jelenik itt meg, s szolgált már a XII. században egy freskó képében a feldebrői római katolikus templom díszítésére. Maradva az oltárképek világánál, de haladva az időben a XV. század felé, a leginkább tájképfestészetéről elhíresült flamand reneszánsz egyik kiválóságának, Jan van Eyck-nak az alkotását említhetjük meg, akinek Ábel halálát felidéző alkotása a belgiumi St. Bavo Katedrálisban tekinthető meg. A reneszánsz másik mesterének, Tizianonak témái közül sem hiányozhatott a bibliai kettős felidézése, ő 1542-44 között alkotta meg a ma Velencében megcsodálható festményét. A korának művészeti elvárásai ellen lázadó Caravaggio ellenezte a bibliai témák hagyományos értelmezését, a vallásos jeleneteket ő életszerűen festette meg: ez a megformálás köszön vissza jelen témában alkotott művénél is.
A XX. század hajnalán kiváló festőnk, Hegedűs László örvendhetett Káin és Ábel jelenetének megfestéséért, miként az Ipolyi Arnold-féle 2500 koronás történelmi díjat és a párizsi világkiállítás ezüstérmét elnyerte vele. Őt követték többek között Herman Lipót és Ilosvai Varga István is a testvérpár ecsettel való megformálásával, de említhetjük a témában a ’30-as években fotó-montírt alkotó Aszmann Ferencet is. 1957-ben pedig Chagall volt az, aki szimbolikus értelmekben való gondolkozásának eredményeként készített Káint és Ábelt megformáló litográfiát. A Tübke, Heisig, Mattheuer nevével fémjelzett klasszikus Lipcsei Iskola képviselőinek a 60-as, 70-es években szintén kedvelt témái voltak egyrészről a klasszikus görög mítoszok, továbbá a Biblia világa, így Mattheuer is gyakran Káin és Ábel bibliai történetét használta kiindulási pontként. Elmondhatjuk, hogy az áttekintett korszakok alkotásai kitűnően bizonyítják e téma nyújtotta lehetőségek hosszát, miként kortárs képzőművészeink – akár Magyari Márton, vagy az absztrakt formákkal dolgozó Bak Imre – repertoárjának is meghatározó elemeit képezik Káin és Ábel megformálásai. S minden bizonnyal inspirálják majd a jövő nemzedék művészeit is a téma örökérvényűsége és eredetisége okán.
|
|
 |
|
