 szerző: Balogh Eszter
A Kafka-i perből maradt nekünk a nyomasztó hangulat, az értetlenség, a tehetetlenség érzése, hogy ki vagyunk szolgáltatva, hogy miért nem mehetünk el innen, én nem csináltam semmit, kérem engem ne büntessenek, ártatlan vagyok, miért nem mehetek ki?!
Márpedig nem mehetek, és a második felvonás elejére már nem is akarok, mert van valami ebben a darabban, ami a kaotikussága ellenére megfog, apró szösszenetek, mimikák, lecsorduló nyálcsík egy titkárnő arcán, aki nem tudja, ilyenkor mi van, de meghatóan csavarja ki a saját nyakát, aztán egy musical dallam, flitterek csillogása és az énekeslányok kivillanó harisnyája, az egész egy végtelenül hosszú folyosón, ahol időnként feltűnik egy szereplő, óriás biciklin vagy szörfdeszkán, dokumentumok esnek ki a falból, írógép zörög a háttérben, megszólal egy hangszóró, egy telefon, egy disco szám, egy szexjelenet árnyékai, hangzavar, és József K. egyre kevésbé ura a sorsának, pedig ő fontos ember, bankigazgató, de most nem ő az úr, vagy mégis? Ledarálják egy párizsidarálóban, vagy egy tengeralattjáró alkatrészében, vagy bármi is legyen az, de ő újraéled, és még van kedve viccelni.
Ez nem olyan, hogy fogtak egy regényt, és színpadra vitték. Ez olyan, hogy fogták Kafkát, lerázták róla a körítést, megtartották az esszenciáját, a mindenkiben ott csírázó marionett bábu érzést, és onnantól improvozáció: a tér a színészeké, és ha van a ripacskodásnak nemesebb értelme is, akkor ez az. Túl van játszva, de olyan mesterien, hogy a végére mégis összeáll, vagy épp szétesik, de nyomot hagy és megihlet, olyannyira, hogy még a metróaluljáróban is egy piros ernyővel hadonászunk, és jelenetet rögtönzünk a jegyellenőröknek, akik nem igazán értik, ilyenkor mi van…
|
|
|
szerző: Kinga
Mikor először láttam nem maradt meg más, csak kavargó érzetek, a nyomasztó és a mulatságos furcsa keveréke és az, hogy látni akarom megint!
Azóta markánsabb kép rajzolódott ki. "Ez itt a realitás, minden ami ezen kívül van, bizonytalan." A darab immáron több, mint 130 előadást élt meg. Az előadásról írt kritikák száma is már lassan utoléri ezt a számot, s ebből is jól látszik, hogy valamit sikerült eltalálni. Írótól a díszletesen át a színészekig mindenki nagyot alkot ebben. Amolyan jutalomjáték vagy nagy kihívásféle lehet ez nekik. Bár sokan bedobják a törölközőt az első felvonás után, s biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok is, akik szívesen kifutottak volna az első jeleneteket követően, ha éppen a díszlet elrendezése erre módot adna. De nem, a kedves néző "Hasadjon meg!" vagy vegye fel a "független mosolyt". Esetleg még azt is megteheti, hogy elengedi magát és hagyja realizálódni a szürreális színpadképeket.
"Good morning, goood morning..." Ugyanis itt, szigorúan 18 éven felülieknek, felvonulnak polgárpukkasztó, sokkoló és groteszk, mulatságos jelenetek, elmesélik "Jóska" történetét az ő kis perével. Hogy nem áll össze az egész? Sok az elvarratlan szál? Ugyan kérem... itt minden a helyén, akár egy hivatalban. Egyszerű a képlet, adott egy ember (515 K), letartóztatják, s innentől kezdve minden pillanatot az ő szemével látunk. Kétségbeesés, kedélyhullámzás, menekülő utak keresése, ügyvédek kakaskodása és érthetetlen hadoválása, a bank a feje tetejére áll, amit közben igazgatni kéne s a nagybácsi is csak a családi név tisztaságával jön, a K-val. Úgy folynak össze a jelenetek, akár a napok Joseph K-nak, s úgy fordul ki minden a sarkaiból, akár József élete a megszokott középszerűségből. Ami az egyik pillanatban háttérelem, az a következőben a reflektorfény kellős közepén áll. Posztmodern intertextualitás a KÖZPSZER-től. Úgy értem a darab. Egészen érdekes miféle jól ismert mondatok csendülnek fel. "And now something comletely different!", "Hiába szövögeted itt a terveket...", "Vaknak születsz-e mondd?", hogy csak párat idézzek. Valahogy egészen passzol egy per okozta kavalkádhoz nem? Akár a graffitis felirat címnek: "Ledarálnakeltűntem". Hmmm... ez van.
|
|
