Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre tanít, nem foglal egyértelműen állást, hanem részletesen és tényszerűen mutatja be ezt a marginális kifejési módot. Az album végére érve pedig mindenki eldöntheti, hogy művészetnek tekinti-e a graffitit vagy sem.
Az album 2004-ben jelent meg, de hozzánk csak idén tavasszal érkezett meg. Szükség van rá, hiszen nem titkolt célja, hogy tisztázza az emberek előtt, hogy a street art nem egyenlő a vandalizmussal és az identitás nélküli fiatalok rombolási vágyával, vagy azoknak az embereknek a művészi hajlamú megnyilvánulásaival, akiknek nem telik papírra. A könyv kitér a műfaj eredetére, felidézi az kiindulási pontot, vagyis az Egyesült Államokat, ahol 1970 körül jelent meg a graffiti.
Magyarországról nem esik szó a könyvben, ami sajnálatos, hiszen a 80-as évek végén egy-egy utcai alkotás olyan reakciót váltott ki, amin a mai fiatal művészek bizony elcsodálkoznak. A street art megjelenésekor a Belügyminisztérium minden esetben fotókat készített, és nyomozni kezdett a tettesek után. A könyv bemutatóján Sugár János, a Képzőművészeti Egyetem tanára is aktívan közreműködött. Szerinte a graffiti sokkal ősibb, nem pedig a 20. század szülötte. Példát a Bibliából hozott, amikor is a babiloni király lakomáján egy láthatatlan kéz felírja a falra az uralkodó halálát. Persze napjaink állapota a legérdekesebb, hiszen a street art néhány éve még csak a főváros meghatározott területein volt jelen, mára pedig szinte az egészet meghódította. Bebizonyosodott, hogy a graffiti ellen nem sokat lehet tenni, ugyanakkor a városvezetésnek fel kellene figyelnie a jelenség hátterére is. A street art elsősorban ott jelenik meg, ahol az adott hely építészetileg nem teljesen megfelelő, és funkcionális zavarai vannak. Szintén Sugár János gondolatait szeretném kiemelni, aki szerint Budapest a graffiti miatt kommunikációs felületté vált, és meg kell tanulni olvasni a jeleket, hogy ne maradjunk analfabéták.
A street art az egyik leggyorsabban változó kifejezési forma, ezért szinte lehetetlen naprakésznek lenni. Nicholas Ganz könyve a 2000 körüli állapotokat tükrözi, és igaz, hogy azóta majdnem eltelt egy évtized, a mű mégis reprezentativitással bír.
tettesek után. A könyv bemutatóján