Rgő – nevezzük Gergőt annak – ahelyett, hogy pulcsija kapucniját sildes sapkájára húzta volna, no meg arcán babos kendővel a kettes metró aknájába mászott volna bele, hogy falfirkával emléket állítson a korábban munkahelyi baleset áldozatául esett graffitisnek (RIP MJ), inkább úgy döntött, hogy még a hajnali szürkület előtt hazamegy és eltölt egy joviális estét szüleivel a nyári konyhában, majd tücskök ciripelését hallgatva szenderül álomba a kisszobában. Felnőtt életében először.
A hirtelen életmódváltás lehetett az oka, hogy a tudattalan olyan sötét bugyraiba ragadta el aznap az álom, aminek következménye csak egy gyors kikönnyítő parti lehetett a Minyon nevű kultúrhelyen. De ne szaladjunk ennyire előre. Rgőt ugyanis az úr kétezredik esztendejébe száműzte hipotalamusza. Az évbe, amikor már a jehovisták is megnyugodtak, hogy nem jön el a világvége, bár igaz még folytak a viták arról, hogy akkor most mikortól is számolják a 21. századot, és a Warner még olyan lemezt adott ki az év közepén, amin Bee Gees dalokat énekel egy musical színész. Magyarul. Vadfordításban.
