Hugh Laurie – Balek
szerző: Baranyai Richárd
Volt már Guy Ritchie, és most van egy könyv, amire azt is olvashattuk már: „Hugh Laurie története könyvben olyan, mint Guy Richie filmjei, A Ravasz, az Agy…, vagy éppen a Blöff.”

Mondjuk azt hozzátenném, hogy még annak a kedves kolleginának is tetszett a könyv, akinek az említett filmek nem annyira. Persze ez annak is köszönhető, hogy míg Guy Ritchie vérkomoly, addig Hugh Laurie vérkomolyan hülye. Végigröhögjük a könyvet, amiben akciójelenek vannak, valamint gyilkosság, meg verekedés. Lehet mégis nyomott hagyott House dokin a sok év komédiázás?

Mondjuk többektől hallottam azt a kritikát is, hogy csak az író neve adta el ezt a könyvet, mert egyébként kínszevedés volt VÉGIGolvasni. Akkor minek olvastad végig? - kérdem én. Annyira nem is volt szörnyű, csak most már ciki, hogy olyan sokan olvasták, és nem vagy vele egyedi? - Jajj szegénykém.
A könyv azonban alapvetően jó, annak aki elviseli, szereti az angol humort, a groteszk helyzeteket és az abban rejlő komédiát. Aki ezekkel hadilábon áll, az tényleg hozzá se érjen a könyvhöz, és legfőképp, ne kezdje el lapozgatni.

konyvespolc.selion.huEgy kevés a történetből: Verekedéssel kezdünk. Jó néhány oldalon elemezve, húzva-vonva a dolgot, amolyan angolos stílusban, kiértékelve minden részletét. Kiderül, hogy mit oktatott a félkarú harcművész, és mi volt a börtön három hete alatt. Aztán a verekedés felénél betopan a lakás Úrnője. A parfümje márkáját is megtudjuk. A főhős kedélyesen elbeszélget vele, a másik verekedő fél csendesen kínszenved. Majd a főhősről kiderül, hogy a lány apját kívánja megmenteni... Később kisétál, fölül a motorjára és elhajt... Ez nagyjából az első fejezet. Lássuk be, máshol ennyi idő alatt a verekedés okáig jutunk el, de még se nő, se motor. Kicsit bővebben: Londonban vagyunk, a főhősünk James Fincham (na jó, Tomas Lang), a rosszfiú (na jó, ex kommandós, és jófiú), aki úgy dönt, hiába bízzák meg egy gyilkossággal, inkább megmenti a célszemélyt. Majd az említett Úriember a legkülönfélébb bonyodalmakba keveredik és némi robbanószer, meg mesterlövész puska, meg titkosügynökök, meg nők, meg ki tudja még mi jelenik meg itt-ott a történetben. Fogjuk rá, hogy bonyolult. Kicsit tényleg olyan, mintha keverük volna az angolok híres dolgait: Londont, James Bondot, az angol humort, az angol hidegvért, és azt a képességüket, hogy ha valamit meg lehet oldani könnyen vagy bonyolultan, akkor ők tuti a harmadik utat választják: a-nagyon-de-kacifántosan-bonyolultat.


Laurie a könyvet 2004-ben írta, hozzánk 2008-ra jutott el. Nagyjából a világ összes tájára, ahol megjelent, 2008-ra jutott el, mivel addigra már Dr. House arcával lehetett árulni és nem egy alig ismert brit színszével.  Bármennyire is jó a könyv, azért erre a hírverésre szüksége volt. E nélkül azt hiszem nem okozott volna annyi kellemes percet megannyi embernek. Meg persze nem szidhatnák annyian, hogy nem érte meg megvenni. Az biztos, hogy megosztja az embereket, van akiknek nagyon tetszik, van akinek igazí kínzás. Olyan mint amilyennek lennie kell. Angol humor...