A Madonna-jelenség

Madonna Louise Ciccone az elmúlt évtizedek során a popkultúra egyik legmeghatározóbb alakjává vált. Napjainkban is a szórakoztatóipar legsikeresebb előadói közé tartozik; többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas művész, népszerű énekes, színpadi és filmszínész, író és rendező, táncos és modell, divatdiktátor és üzletasszony. Munkásságának bő két évtizede során egyedülálló jelenséggé nőtte ki magát, miközben folyton megújuló alakja elválaszthatatlanul összefonódott a popkultúra és a posztmodern média fogalmával.

Szerző: Guld Ádám

(...) A Madonna-jelenség az 1980-as évek eleje óta megosztja a közvéleményt, s az énekesnő ellentmondásos alakjáról valóban nehéz egységes képet alkotni. Míg sokan a posztmodern kultúra forradalmáraként emlegetik, mások anti-feministának, vulgárisnak és értéktelennek bélyegzik az énekesnő munkáit. Ennek elsődleges oka az, hogy Madonna alkotásai élénk társadalmi vitát generálnak, mivel mindig a társadalom legaktuálisabb, legérzékenyebb kérdéseit feszegetik. Legyen szó politikai, vallási, faji, nemi vagy szexuális problémákról, Madonna alkotásai sikeresek, mivel az énekesnő úgy nyúl egy bizonyos témához, hogy közben saját alakja, imidzse és identitása is az adott témához idomul. Így lehetséges az, hogy az elmúlt évtizedek során a videoklipekben láthattuk már lázadó tinédzserként, diszkókirálynőként, prostituáltként, leányanyaként, latin dívaként, leszbikus ikonként, hollywoodi szupersztárként, s ezzel a felsorolás még koránt sem teljes. Mindeközben az énekesnő imidzse is nyomon követte a változó trendeket, újabb és újabb identitásmintákat állítva a közönség elé. (...)

Az 1980-as évek végére Madonna megteremtette a biztos siker receptjét, felismerte azt, hogy a pop világában a művészeti érték a média nyilvánossága nélkül mit sem ér. Madonna volt az első női előadók egyike, aki képes volt arra, hogy mesterien vegyítse a kreativitást és a botrányokat, s így minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot szerezzen magának. Az 1989-ben kiadott Like a Prayer című albumának példáját látva az is egyértelművé vált számára, hogy társadalmunkban két olyan érzékeny terület létezik, amely bármikor képes arra, hogy az emberek figyelmét felkeltse: a vallás és a szexualitás. Az énekesnő az 1980-as évek végére négy nagysikerű albumot adott ki, az amerikai toplistán nyolc, a brit toplistán hét slágere ért el első helyezést, mindeközben a Blond Ambition című koncertturnéja négy kontinensen aratott hatalmas sikert . Madonna 1990 novemberében adta ki a legnagyobb slágereiből készült összeállítást, a The Immaculate Collection című albumot, amelynek esetében ismét a már jól bevált gyakorlatot alkalmazta. Már maga az album címe is kettős jelentést sugall: utal egyrészről a lemezen található nagysikerű dalokra, másrészről az énekesnő korábbi témaválasztásait figyelembe véve egyértelmű a bibliai utalás Mária szeplőtelen fogantatására is. A The Immaculate Collection két új szerzeményt is tartalmazott, az egyik a „Rescue Me”, míg a másik új dal a „Justify My Love” volt. Ez utóbbi dal és az ehhez tartozó video Madonna új, minden addiginál provokatívabb, s alapvetően a szexualitás kérdéseit feszegető korszakának a kezdetét is jelöli. Madonna 1992-ben jelentette meg Erotica című albumát, amely ennek a korszaknak a kiteljesedését jelentette. Azonban ahhoz, hogy művészetének ezt az időszakát megértsük, röviden át kell tekintenünk azokat az önéletrajzi vonatkozásokat, illetve társadalmi folyamatokat, amelyek az album megszületéséhez vezettek, s amelyek a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az Erotica albumon szereplő alkotásokban is rendre feltűntek.

Madonna magánélete meglehetősen zaklatott volt az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján. 1989-ben veszítette el egyik legközelebbi barátját, aki az AIDS-nek vált áldozatává, amely betegség az 1980-as évek végén még egyet jelentett a homoszexualitással. Ebben az időben ért véget az énekesnő házassága a hollywoodi szupersztárral, Sean Pennel, és hírhedt afférja ifjabb John Kennedyvel, valamint egy másik hollywoodi hírességgel, Warren Beattyvel. Madonna szoros barátsága a nyíltan biszexuális Broadway-színésznővel, Sandra Bernharddal ugyancsak kimeríthetetlen témát szolgáltatott a sajtónak. Madonna 1990-ben, Warren Beattyvel történő szakítása után ismerkedett meg következő partnerével, a nyíltan biszexuális színésszel és aktmodellel, Tony Warddal, valamint a szintén kétes hírű ex-modellel és üzletasszonnyal, Ingrid Casaresszel. Ezeknek a nagy port kavaró kapcsolatoknak az eredményeként Madonna magánélete a társadalmi érdeklődés középpontjába került, mert egyszerre volt szokatlanul vad, meghökkentő és provokatív. A közönség egyre többet akart, és Madonna láthatóan nem vonakodott attól, hogy az igényeket kielégítse. 1991-ben jelentette meg az In Bed With Madonna című dokumentumfilmjét, amelyet az 1991-es Blond Ambition című turnéja alatt forgatott le, és amelyben a néző Madonna életének legintimebb pillanataiba is betekinthetett.
Madonna 1992-ben adta ki a szintén hatalmas sajtónyilvánosságot követelő Sex című könyvét, amely azonnali üzleti sikernek bizonyult. A puritán kivitelezésű könyv erotikus témájú verseket és történeteket tartalmazott, gazdag képanyaggal társítva, amelyeknek közös vonásuk volt a szexualitás, illetve a szexuális fantáziák korlátok, tabuk nélküli bemutatása. A könyv – melléklet formájában – egy hanglemezt is magában foglalt az „Erotic” című dallal, amelyet az ugyanabban az évben megjelenő Erotica album közvetlen előzményének tekinthetünk, s amely egyben az „Erotica-éra” kezdetét is fémjelzi. Az Erotica című album bemutatkozó trackje az albummal azonos című dal, az Erotica volt, amely dal az ehhez kapcsolódó botrányos videoklip révén, megjelenése után néhány nappal már világszerte ismert volt. Ahhoz, hogy a video koncepcióját megértsük, először érdemes áttekinteni a klip tartalmát, amely a későbbiekben a Madonna-jelenség értelmezéséhez is nagyban hozzájárul.

Az Erotica-video Madonna Erotica című videója a hollywoodi hőskorszakot idéző homályos, fekete-fehér, felvillanó képek sorozatával indul, amelyek alatt egy lágyan lüktető house beat dallamot hallhatunk. Madonna a video első képein az 1930-as évek körülrajongott filmcsillagaként, Dita Parloként jelenik meg, fekete ruhában, arcán maszkkal, kezében pálcával, majd a képernyőn, mint egy víziószerűen tűnik fel az „Erotica” felirat. Keretet adva a video történetének, a nézőt Dita Parlo vezeti be Madonna fantáziavilágába, amelynek burkolatlan célja az, hogy ezek a fantáziák a nézőt egyfajta önkívületi állapotba juttassák:
“My name is Dita, I'll be your mistress tonight, I'd like to put you in a trance.”
A video következő részében csupán fragmentumokat látunk, amelyek látszólag mindenféle szorosabb összefüggést nélkülöznek: Madonna szexuális kapcsolatot létesít egy homályos dolgozószobában egy idős és később egy fiatal férfival. A következő jelenetekben az énekesnő már izmos férfitáncosok társaságában látható egy exkluzív bár vendégeként, ahol a helyiség sötét sarkaiban egymással ölelkező férfialakok tűnnek fel. Ezen a ponton egy pillanatra Marilyn Monroe alakja is megjelenik, miközben Madonna a tengerparton egymással ölelkező fiatal nőkről fantáziál. Ezután a klip a „video a videóban” meghökkentő technikáját alkalmazza: a képernyőn az 1950-es és az 1960-as évek amatőr filmfelvételeire jellemző tengerparti képek peregnek.



A videóban felvonultatott képi anyag a média fősodrában eddig a pontig is szokatlannak számított az 1990-es évek elején, azonban az ezt követőek minden korábbi konvenciót áthágnak, s már-már a pornográfia határait súrolják. A következő jelenetben Madonna mint szadista úrnő jelenik meg, aki égő gyertyával kínozza megkötözött áldozatait, míg egy másik jelenetben egy brutális megjelenésű férfi vezeti pórázon a félmeztelen énekesnőt. A klip egy ezt követő jelenetében Madonna egy forgalmas autóút szélén sétál, és válogatás nélkül bocsátkozik kalandokba az autósokkal, miközben fedetlen kebleit az autók szélvédőjéhez szorítja. Madonna korábbi munkáihoz hasonlóan – mint amilyen például a „Like a Prayer” című dal és az ehhez kapcsolódó videoklip, vagy a korábban említett „Justify My Love” video – az Erotica újra feldolgozza a kereszténység, illetve a szexuális fantáziák között feszülő ellentétet. Például Madonna égő gyertyák között jelenik meg, mint a megfeszített megváltó, mialatt a néző egy közel-keleti vallási ének dallamát fedezheti fel. A video utolsó képkockáin ismét Dita Parlo alakja tűnik fel, aki az orális szexre történő egyértelmű utalásként obszcén mozdulatokat imitál egy bábfigura karjával, miközben egymás után felvillanó képek sorozatán a „sex” szó jelenik meg. A klip újabb sokkoló, bár szándékosan cenzúrázott képekkel zárul, amelyeken Madonna meztelenül stoppol egy autópálya szélén, mindössze egy pár körömcipőt, illetve egy kézitáskát viselve.

A filmben feltűnő karakterek jellegzetességei szorosan kapcsolódnak a video üzenetéhez. A klipben felbukkanó személyek legszembetűnőbb tulajdonsága az, hogy a néző csak nehezen tudja megállapítani a szereplők nemét. Egyrészt a videóban feltűnő férfiak egy része határozottan feminin: viselkedésük, arcuk, alakjuk nőies, amely hatást csak tovább fokozza az erős smink, a hosszú haj és az ugyancsak nőies ruhák. Más jelenetekben öltönyt és nyakkendőt viselő, maszkulin nők tűnnek fel, akik férfias viselkedésmintákat követnek. Másrészt a video ezeknek a viselkedésmintáknak az ellentét is bemutatja, mivel a klip nyíltan ábrázolja a szupermaszkulin, agresszív, férfias viselkedésmódokat is, ugyanúgy, ahogy a szuperfeminin nő is megjelenik a videóban, például a Marilyn Monroe-t imitáló Madonna alakjában. Látszólag az Erotica-video tehát nem több mint meghökkentő, sokszor zavarba ejtő képi áradat, amelynek mozaikjai közt a néző számára nem könnyű feladat megtalálni az összefüggéseket és az alkotás üzenetét. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a posztmodern médiakultúra mechanizmusainak mélyére kell ásnunk. (...)

Az Erotica-video által feltárt problematika nagymértékben a posztmodern korban élő ember identitása köré szerveződik. Madonna videója egy olyan világ képét vetíti elénk, amely egyszerre fordul szembe a múlttal és a jelennel, miközben a posztmodern gyakorlatnak megfelelően az önmaga ellen való lázadás sémáit is megteremti. A klip rendre megkérdőjelezi a korábban elfogadott törvényszerűségeket és igazságokat, s rámutat ezeknek társadalmilag konstruált jellegére. A video ugyanakkor bemutatja azt is, hogy a posztmodern korban az egyéni identitás is csupán társadalmi konstrukció eredménye, lévén, hogy a posztmodernitásban az identitás esszenciája elvész, és az egyén önmaga identitását csak más identitások viszonyában tudja meghatározni.  (...)

A teljes dolgozat itt olvasható: Médiakutató