Alternatív Cirkusziskola, avagy a szórakoztatás művészete
szerző: Baranyai Richárd
- Alternatív Cirkusziskola, arról fogok írni.. - Írj inkább az Alternatív Közgazdaságiról, ott is elég nagy a cirkusz, és még az alternatív is benne van... - Hmm, elgondolkodtató... De azért maradjunk mégis a Cirkusziskolánál.
„Az Alternatív Cirkusziskola a lélek felől közelít a cirkuszi számokhoz. Eszerint építi fel a tantervet, ezt tartja szem előtt az oktatásban, hiszen ettől lesz ez egyben olyan szellemi út is, amit mindenképpen érdemes bejárni.” – olvashatjuk az iskola honlapján. Emellett kiderül az is, hogy a filozófiájukat az emberi képzeletben ősidők óta előforduló jelképek bemutatására építik, csak úgy, mint a műsorokat is. Az Alternatív Cirkusziskola (lehet, hogy csak AC-nek fogom hívni ezentúl, ezért mindenkitől bocsánat) vezetői számára fontosabb a bemutatásra kerülő művészi tartalom, mint az előadásban résztvevők technikai tudása és repertoárja. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-egy előadás mögött hatalmas tudásanyag és véres-verejtékes gyakorlóórák tömkelege, sőt, csupán a hangsúlyt tolták kicsit arrébb.
Kénytelen vagyok velük egyetérteni. Nekem, az egyszerű nézőnek is bizonnyal kellemesebb élmény valami olyat látni, ami belső indíttatásból és kifejezési kényszerből fakad, mint azzal szembesülni, hogy valaki csak a technikai tudását csillogtatja előttem. És nem utolsó sorban ez az, amin esetlegesen még akkor is gondolkodni fogok, amikor kijövök az előadásról. Ez a „szabadabb” felfogás az, aminek eredményeként az AC-ban nem kötelező mindenhez érteni, sőt, érdeklődni sem. Ha valakit csupán a zsonglőrködés érdekel, akkor nem fogják arra kötelezni, hogy levegőakrobatikát tanuljon, viszont segíteni fogják minden lehetséges eszközzel, hogy ki tudja magát fejezni a labdák, pálcák és röpködő tűzpamacsok segítségével.
Alapvetően három tevékenységi körre osztanám az AC működését. Az első és talán legfontosabb, az oktatás, amelyben témák köré épített órákon tanítják az állandó és meghívott előadók a „cirkusz-csinálás” művészetét. Fontos megemlíteni, hogy ez felnőttoktatás, tehát elsősorban olyanokkal foglalkoznak, akiknek már van (némi) kialakult elképzelésük arról, mit is szeretnének az itt megszerzett tudással kifejezni. A második nagyobb egység a gyermekfoglalkozások, amelyek a Tűzraktérben és a Gödörben is megrendezésre kerülnek. Ezek célja a gyerekek testtudatának fejlesztése, és nem utolsó sorban a szórakozás, szórakoztatás. A harmadik terület (a fellépések, előadások) összekapcsolódik az előzőekkel, hiszen a megtanultakat valahol be is kell mutatni. Ezért szerveznek teljes napos cirkuszi animációt, ami elég interaktív. Természetesen a repertoárban megtalálható a „szokványosabb”, megkoreografált, egész estés produkció is, no persze ez is egy kis „Alternatív” színezettel, inkább performance-ként, mint cirkuszi előadásként.
Akik tehát szeretnék látni fantáziájuk kivetüléseit, látogassák meg az Alternatív Cirkusziskola előadásait, akik pedig szeretnék ki is vetíteni fantáziájukat, hogy mások is láthassák, nos, a honlapcímet már linkeltem, nincs más hátra, mint előre.
Csináljuk a cirkuszt!
szerző: Kinga
A Fővárosi Nagycirkusz épülete, mely Közép-Kelet Európa egyetlen kőcirkusza, 1891-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Akkor még egész más volt minden, a Városliget jelentősége csúcsán állt, a cirkuszt az állatkert részeként látogathatta a mulatni vágyó nagyérdemű. Az intézmény azóta töretlenül működik, a második világháború idején is csupán egyetlen évre szakította meg műsorát, a bombázások fokozódása miatt. Mai épülete 1971-ben nyitotta meg kapuit. Hogy kicsit bepillanthassunk a cirkusz működésébe kérdéseimmel Pósfai Zoltánt kerestem föl a cirkusz művésztelepén, aki egy mérnöki diploma után 30 évesen vágott neki az artista létnek.
Hogyan működik az intézmény? Akkor most tisztáznám, hogy a cég neve: Magyar Cirkusz és Varieté KHT., amelynek vannak különböző üzemegységei és ebből az egyik a Fővárosi Nagycirkusz, ezen kívül van egy művésztelepe. Továbbá egy műszaki telepe, ahol a sátrak és cirkuszi felszerelések vannak, és a központi irodái az Andrássy úton. Magyarán négy üzemegységből az egyik a Fővárosi Nagycirkusz, nem mint önálló intézmény dolgozik.
Versenyképes a magyar cirkusz? A magyar artistákról beszélhetünk elsősorban, nem pedig a magyar cirkuszokról. Mert ugye a cirkusz az többnyire mindig egy nagyobbfajta működő egységet feltételez, adott esetben mindegy, hogy kőcirkusz vagy stabil cirkusz, mint a Fővárosi Nagycirkusz. A volt Szovjetunióban van vagy száz is talán, senki nem tudja a pontos számát, ezen kívül csak ún. utazó cirkuszok vannak. Ilyen értelemben nehéz meghatározni, hogy a magyar cirkusz versenyképes-e. A Fővárosi Nagycirkusz természetesen az, mert szívesen jönnek ide a külföldi artisták dolgozni. Tekintettel arra, hogy egy ilyen stabil cirkuszban sokkal kényelmesebb a munka, ott laknak, nem kell annyit utazni. Ilyen értelemben versenyképes. De említhetném azt is, hogy a Budapesti Cirkuszfesztivál az egyik legszínvonalasabb rendezvény a világon ebben a témakörben. A szakma úgy tartja, hogy a három legjobb cirkuszfesztivál közé tartozik a budapesti.
Melyik a másik kettő? A másik kettő talán tradicionális okokból is legismertebb, legnépszerűbb, bár nem biztos, hogy mindig a legjobb a Monte Carlo-i cirkuszfesztivál. Aztán lehet vitatkozni, hogy a párizsi vagy a pekingi a legjobb utána. Mert mára divat lett, miként színházi fesztiválok is vannak a világon, úgy minden magára valamit adó nagyváros szervez magának egy évben vagy két évben egyszer egy cirkuszfesztivált. De ebben nagyon jó helyen állunk.
Keresettek a magyar artisták? Maguk a magyar artistaművészek igazából egy nagyon szűk létszámot jelentenek. Ha összeszedjük azokat az embereket, akik állandó vagy ideiglenes munkát vállalnak cirkuszban, néhány száz emberre tehető a létszám, 4-500 főnél nincsen több. Akik állandóan dolgoznak, az talán ennek a fele nagyjából, ebből is látható, egy szűk szakmáról van szó. A többiek alkalmi munkavállalók, hol dolgoznak cirkuszban hol nem, általában van is mellette valamilyen más munkájuk. De pontos kimutatás nincsen ezekről az adatokról. A szakma pedig pontosan úgy működik, mint bármelyik másik, tehát ennek a 400 embernek a 10-20%-a az, akik bárhol, bármely cirkuszban megállják a helyüket. A többiek ún. tisztességes szakemberek, akik korrekt módon megcsinálják a munkájukat, de ahhoz, hogy kiemelkedjenek hiányzik az a bizonyos művészi plusz. Ugyanez az arány más országokban is, Koreában, a volt Szovjetunióban vagy Kínában, csak mi a legjobbakat látjuk. Ott több tízezer artista közül.
Magyarországon megfelelő az artista utánpótlás? Élnek még a nagy cirkusz-dinasztiák? A cirkusz-dinasztiák úgy tűnik, hogy szépen eltünedeznek. Az artista szakmának a vonzása sokkal kisebb, mint régen. Annak idején főként gazdasági és egyfajta szabadságot adó oka volt ennek, mégpedig azért, mert a 70-es- 80-as évekig nem nagyon lehetett külföldre kijutni. Igazából csak a művészek és a sportolók mehettek ki. Minden artista állandóan külföldön dolgozott, valutában kereste a pénzét, diplomata boltban vásárolt, ez rangot adott az emberek között. A szürkeségből ki tudtak emelkedni még a középszerű artisták is. Mióta ez megváltozott, szabad lett az utazás, a civil szakmákban is lehet nagy pénzeket keresni, azóta lényegesen kisebb a vonzó ereje a szakmának, csökkent is az utánpótlás. Jönnek azért emberek, de nagy részük nem marad itt a pályán. Vannak, akik úgy gondolkoznak: „Szívesen lennék artista, de nem akarok utazni.” Pedig ez egy állandó utazással járó életformát is jelent. Nem lehet az, hogy egy budapesti artista folyton csak a Fővárosi Nagycirkuszban dolgozik januártól decemberig és évekig egy helyben. Ez nem olyan szerep, mint amilyet a színészek vállalnak, hogy akár minden héten mást játszanak, itt egy produkció van, hogy évekig készül el. Nem lehet olyan gyorsan váltani műfajt, mint esetleg egy színházban.
Hogyan állnak össze a műsorok? A cirkusz műsorát, mindig a vezetője állítja össze. Szempont az, hogy minél szebb és változatosabb legyen. Ez azt jelenti, hogy a cirkuszi alapműfajok közül lehetőleg mindegyik kerüljön be a műsorba és hogyha lehet, akkor azon belül is valami érdekes, különleges. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül a legjobb abban a műfajban, hanem valamitől egyedi, másként csinálja, újat talált ki, szokatlan újat tesz hozzá. Igyekeznek a cirkusz igazgatók újdonságokat megjeleníteni a műsoron.
Mennyire kedvelt ma a cirkusz, mint szórakozási műfaj?
Most egy kicsit újjászületőben van. Néhány évvel ezelőtt nagyon mélyponton volt, amiatt is, mert a szakma nem tudott megújulni. Ugyanazok mentek hosszú évtizedeken keresztül és a tömegszórakoztatás egyrészt elvonta a figyelmet az emberektől másrészt megmutatta, hogy mennyiféle dolog van, hogy más művészeti ágak is egymás tárházából, eszközeiből merítenek. Így a cirkusz is kénytelen volt ezt folytatni. Mára ezért a kosztüm, a zene, a fények a rekvizitum mind összhangban vannak egymással, igyekeznek valami kis történetet bemutatni, valamilyen koreográfiát kitalálni, tehát egy komplex műfajjá alakult át a cirkusz is, mára már nem csak mutatványok gyűjteménye.
Korosztály szerint van szelektálódás a látogatók között? Igen, és ez logikus is, hiszen az ember életében háromszor biztos elmegy a cirkuszba. Először, mint kisgyerek és elviszik, aztán, mikor szülőként viszi a gyerekét, harmadszorra pedig nyugdíjas korban vagy nosztalgiából vagy az unokával megint megjelenik. Végeztettünk is felmérést a látogatottsággal kapcsolatban, és ezek a demográfiai csúcsok elég szépen kimutathatóak benne.
Federico Fellini rekvieme a cirkuszért
szerző: Szántó Sz. Erika
Míg Shakespeare szerint a világ színház, az emberek pedig színészek benne, Fellini ragaszkodik hozzá, hogy a világ cirkusz és az emberek bohócok.
A bohóc Fellini szerint nem csak az egyén tökéletes megjelenítése, de minden duális ellentétpár kifejezője is. Az ember skizofrén kettőségére utalva: "Amikor azt mondom: 'bohóc', tulajdonképpen az augusztra gondolok. A két figura tehát: a fehér clown és az auguszt. Az első maga az elegancia, a kecsesség, a harmónia, az intelligencia, a józanság. (...) Az auguszt a kisgyerek, aki bekakil, aki fellázad a tökéletesség ellen, berúg és hempereg a földön, egyszóval állandóan lázadásra csábít. A fehér clown és az auguszt a tanítónő és a kisgyerek, az anya és csibész fia, sőt, azt mondhatnánk, hogy az angyal a lángpallossal és a bűnös."
Fellini hétéves korában járt először cirkuszban. Az élmény nagy hatással volt rá, bár a bohócokat inkább ijesztőnek, semmint mulatságosnak találta. Nem sokkal később megszökött egy vándortársulattal is, ám a család egyik barátja fülön csípte, és hazavitte. Fellini azonban már menthetetlenül beleszeretett a cirkusz világába. Befutott rendezőként is többször hangoztatta, hogy legszívesebben cirkuszigazgató lenne (igaz azt is, hogy a mai világban már nem látja helyét a cirkusznak), mégis inkább az újkor szórakozásának, a filmnek a porondmestere lett.
Országúton (La strada)
Fellini még A varieté fényei forgatásán figyelt fel egy különös artistapárra, és végül barátjával Tullio Pinellivel - aki akkoriban a vándormutatványosok életét tanulmányozta- kezdett neki az Országúton forgatókönyvének. A kész film 1954-ben Velencében került először a közönség elé, a siker óriási volt. A megrázó, mégis felemelő történet az édes, bolondos, csupa lélek Gelsomináról, az erőszakos, durva érzelmeket megvető Zampanóról, meg a mindentudó bolondról, aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek értelme van itt a földön, azonban számos kritikát is kapott: sokan a Fellini által addig képviselt neorealizmus elárulásaként értékelték a művet. A támadások ellenére azonban egy valami már biztos volt: Fellini elindult afelé a cirkusz felé, amelyet immár biztos kézzel ő irányított.
Az édes élet ( La dolce vita) és 8 és ½
Az édes élet című filmbe (1960) egy fájdalmasan szép bohócjelenetet csempész bele a rendező, melyben úgy temeti a cirkuszt, hogy közben egészen fel is magasztalja azt. Természetesen a Fellini-hívők azonnal érzik, hogy az Országúton érzékeny bohóc-költője tér itt vissza, aki a brutális artista ellenpólusaként jelent meg ott.
Az édes élet forgatása után Fellini egészsége megromlott, orvosai javaslatára szanatóriumba vonult. Ott kezdett el körvonalazódni benne egy újabb film terve, amelybe a korábbiaknál is több személyes élményt és kínzó problémát dolgozott bele. Ezeknek köszönhetően vált a 8 és ½ (1963) a filmtörténet első önvallomásává. A film tele van szimbólumokkal, a válságba jutott filmrendező, Guido (Marcello Mastroianni) látomásaival, melyek egyben Fellini visszatérő látomásai is.
Bohócok (I clowns), Róma, Amarcord
A Bohócok (1970) eredetileg tévéfilmnek készült. A leghíresebb olasz és francia clownok felvonultatása azonban valójában csak ürügy volt Fellini számára, hogy ismét önmagáról valljon, felidézze a gyermekkor csodálatos világát. De az emlékezés a kulcsfogalom következő két alkotása, a Fellini-Róma (1972) és az Amarcord (1973) esetében is. "Filmjeim sokat köszönhetnek a cirkusznak. A bohócok hivatásom nagykövetei voltak..." - mondta egyszer Fellini. Hitvallása ezeken a filmjein is átfénylik, amely nem más, mint személyes emlékek, vallomások, dokumentumok, riportok és víziók egymáshoz kapcsolódó láncolata a múlt század elejétől az 1960-as évekig. Rekviem a cirkuszért, a letűnt nagy clownokért.
Karinthy cirkusza
szerző: Tóth Tamara
A humorban tréfát nem ismerő zseni komoly témákban is otthon érezte magát, noha elsősorban nem erről az oldaláról ismerhetjük. A cirkusz című novella pont ennek a területnek a kinyilatkoztatása, egyértelmű bizonyítéka Karinthy Frigyes páratlan és széleskörű tehetségének.
Egy novella sajátja, hogy röviden, tömören mesél el egy történetet, aminek eseményeit aztán kiszélesítve értelmezhetjük. Nincs ez másként most sem, az első árulkodó jel, hogy Karinthy egyes szám első személyben beszél. Hamar rá lehet jönni, hogy a cirkuszba vágyó és arról álmodó kisfiú maga az író, a helyszínről nagyon valóságos képet kapok, leszámítva egy-két apróságot, például a hullaházat. A cirkusz persze szimbólum, ahogy a hegedű is, előbbi az író életét meghatározó művészetet jelképezi, utóbbi pedig maga a megvalósítás eszköze. A főhős kisfiúként csöppen a cirkusz világába, ahol hosszú évekig kell tanulnia és szenvednie, amíg végre felléphet a közönség előtt
A novella az első sortól kezdve feszültséget áraszt, aminek a cirkusz megfelelő hátteret ad. A valódi cirkusz egy természetellenes világ, az idomított állatokkal, a bohócok álvidámságával, az akrobaták önsanyargató életével, és mindez azért jött létre, hogy a közönséget szórakoztassa. Itt van a feszültség forrása, a közönség és a cirkuszban dolgozók között, de elsősorban a hegedűművész-író ellentétében tejesedik ki. Karinthy cirkusza még ijesztőbb világ, a fojtogatási jelenettel, a bohóciskolával és a fakírral. A kisfiúnak, majd a felnőtt fiatalembernek a padláson kell gyakorolni, félelmetes mutatvány közben adhatja elő csak szerzeményét. Ingatag építményen állva lebeg ég és föld között, és számot vet sorsával.
A cirkusz című novella olvasása közben sokszor beugorhat egy-egy kép, gondolat más művekből. Az álomként végigvonuló történet nem véletlenül idézi fel Az ember tragédiáját, hiszen Karinthy kívülről tudta az egész művet, és gyakran idézett is belőle barátainak. A viasznőt fojtogató férfi az Otellót idézi, a hullaházas jelenet pedig a Hamlet sírásóit. Az is gyakori motívum az írónál, hogy saját maga bukkan fel a műveiben, gondoljunk csak a Találkozás egy fiatalemberrel című novellában. Abban a befutott, sikeres író találkozik 18 éves önmagával, és az ifjú zavarba hozza, csak hebeg-habog önmaga előtt. A cirkuszban ez módosul, mert igaz, hogy itt is számot vet az író fiatalkori önmagával, de a történet végén, amikor aggként, remegő kezekkel játszani kezdi az általa szerzett melódiát, akkor eléri mindenkori vágyát, megvalósítja önmagát, még akkor is, ha ahhoz egy életnyi szenvedés kellett. A tanulságot a félig üres, félig tele szemszögből is nézhetjük. Vagyis minden cél megvalósítható idő és küzdelem árán, ugyanakkor mit érnek a kompromisszumok, ha közben eltelik az élet. A döntést az olvasóra hagyom.
Porondra fel!
szerző: Szántó Sz. Erika
A cirkusz, bárhol is tartott a világ, mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt. Shakespeare például félig mosolygó, félig síró bohóca mögé rejtette társadalom- és önkritikáját, csakúgy ahogy később egy-egy alkotásában Cézanne, Chagall, Miró vagy Picassó is. A filmekben, videoklipekben a porond már kissé groteszk értelmezést kap: a cirkuszt a szórakoztatás mai szimbólumai ugyanis vagy elragadóan varázslatosnak, vagy éppen aktualitását vesztett letűnt korok pódiumának állítja be.
A cirkusz minden formáját jól ismerő Britney Spears, 2008. december 2-án adta ki visszatérő Circus című albumát. A klipben Britney csábos bűvésznőt alakít, a porond pedig ebben az esetben felér egy szexuális segédeszközzel.
És akkor íme az örök vetélytárs. A dalpárbaj nyertese egyértelműen Christina Aguilera, a Welcome (Enter The Circus) című számával. Kifinomultabb, érettebb munka, a video pedig tökéletes századeleji hangulatot áraszt. „Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot - ekkor halálos csöndben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat és kihúztam a hegedűt... Remegő kézzel illesztettem rá a vonót... most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát - előredőltem... egyensúlyoztam néhány percig... s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.”(Karinthy F.)
Lenny Kravitz negyedik albuma, az 1995-ös Circus legendásan rosszul sikerült. A zenész csak nagy nehezen tudott kilábalni a lemez okozta hullámvölgyből. „Rengeteg különböző elem van a zenémben, és ez tényleg azt mutatja honnan jöttem és persze, hogy hová tartok.”-mondta. Nézzük hát a rettenetet. Lenny dalban mondja el.
Evezzünk most hazai vizekre, hiszen miénk ez a cirkusz (persze csak amíg a törpe ordibál, és az óriás félreáll).
Végül pedig következzen egy másfajta cirkusz, a Hülye járások Minisztériumának jóváhagyásával.
Simon Tibor-artista (1928-2007)
visszaemlékezik: Rossa Linda
Simon Tibor, a Jászai Mari-díjas magyar artistaművész a cirkuszvilág kiemelkedő alakja 2007-ben, egy autóbalesetben vesztette életét. A sors furcsa fordulata, hogy annak, akinek az egész életét a veszéllyel szemben vívott új és új győzelem határozta meg, egy szerencsétlen autóbaleset okozza halálát. A cirkuszi életben mindenki ismerte és szerette „Tibi bácsit”. Örökké emlékezni fogunk rá, s mindarra, amit adott nekünk. Simon Tibi bácsi 1928-ban született Tápiógyörgyén. Már gyermekkorában látható volt a torna, az akrobatika iránti szeretete. Tornászként kezdte pályafutását, közben esztergályosként dolgozott. 20 éves korában, egy neves artista fedezte fel tehetségét, kettőjük közös munkája nagyon hamar sikert hozott. Tornászként nem volt nehéz elsajátítania az artisták művészetét, pár hónap múlva már kész produkcióval járták az országot. Az első időkben mozi-varietékben szerepeltek élő zenei kísérettel. Mindannyian hallottunk már a régi mozik hangulatáról, bár a mai generációk sajnos mindezt már nem élvezhetik. Akkor még az artistaművészet is összekapcsolódott a mozival, az előadások előtt, és a kezdő híradót követően az artisták fantasztikus produkcióit élvezhette a közönség. A mozi-varieté a mozi fejlődésével együtt háttérbe szorult. Tibi bácsiék később különböző hazai cirkuszokban is nagy sikerrel szerepeltek.
1956 után a magyar artisták több lehetőséget kaptak, külföldön is megmutathatták tehetségüket. Ekkor már Tibi bácsi egy saját, egyéni produkcióval varázsolta el a közönséget. 8-10 méter magasban, egy lengő-trapézon, a fején egyensúlyozott úgy, hogy közben kezével és lábával a talajon jól ismert technikával zsonglőrözött. A ’60-as évektől kezdve testvérével, Simon „Árpi bácsival” és feleségével együtt egy új produkciót is létrehoztak. Ekkor már külföldön is nagyon keresett volt a testvérpár. Szinte egész Európát körbejárták, de Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Kínában, Dél-Amerikában is komoly ismertségre tettek szert. Munkájuk és elismertségük által többször visszahívták a őket különböző országokba. Tibi bácsi Japánban egy nagyobb balesetet szenvedett, de felépülése után is töretlenül folytatta az artistapályát.
A mi Tibi bácsink a magyar cirkuszművészet kiemelkedő artistája. Amit ő létrehozott, szinte a mai napig senki nem tudta megismételni. Még balesete után is, életét jelentette a cirkuszvilág, az elvarázsoló művészet, a kihívásokkal és veszélyekkel teli élet. Munkásságát a ’60-as években Jászai Mari-díjjal tüntette ki az ország, amelyet mind emberileg, mind artistaként megérdemelt.
Később diákjainak szánta tudását és tehetségét, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. Művésztelepén tanított. Mondhatni nem volt olyan nap, amikor Tibi bácsi nem töltötte volna a délutánt tanítványai oktatásával. Én magam is szerencsés vagyok, hogy ismertem őt és tanulhattam tőle. Tibi bácsi halála a magyar cirkuszművészet nagy vesztesége. De emlékeinkben, a cirkuszvilág szellemében, ezer és ezer fényképen, valamint az új produkciók elemeiben, mozdulataiban örökké velünk marad.
iszen ettől lesz ez egyben olyan szellemi út is, amit mindenképpen érdemes bejárni.” – olvashatjuk 
Tűzraktérben és a Gödörben is megrendezésre kerülnek. Ezek célja a gyerekek testtudatának fejlesztése, és nem utolsó sorban a szórakozás, szórakoztatás. A harmadik terület (a fellépések, előadások) összekapcsolódik az előzőekkel, hiszen a megtanultakat valahol be is kell mutatni. Ezért szerveznek teljes napos cirkuszi animációt, ami elég interaktív. Természetesen a repertoárban megtalálható a „szokványosabb”, megkoreografált, egész estés produkció is, no persze ez is egy kis „Alternatív” színezettel, inkább performance-ként, mint cirkuszi előadásként.
A Fővárosi Nagycirkusz épülete, mely Közép-Kelet Európa egyetlen kőcirkusza, 1891-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Akkor még egész más volt minden, a Városliget jelentősége csúcsán állt, a cirkuszt az állatkert részeként látogathatta a mulatni vágyó nagyérdemű. Az intézmény azóta töretlenül működik, a második világháború idején is csupán egyetlen évre szakította meg műsorát, a bombázások fokozódása miatt. Mai épülete 1971-ben nyitotta meg kapuit. Hogy kicsit bepillanthassunk a cirkusz működésébe kérdéseimmel Pósfai Zoltánt kerestem föl a cirkusz művésztelepén, aki egy mérnöki diploma után 30 évesen vágott neki az artista létnek.
ja a pontos számát, ezen kívül csak ún. utazó cirkuszok vannak. Ilyen értelemben nehéz meghatározni, hogy a magyar cirkusz versenyképes-e. A Fővárosi Nagycirkusz természetesen az, mert szívesen jönnek ide a külföldi artisták dolgozni. Tekintettel arra, hogy egy ilyen stabil cirkuszban sokkal kényelmesebb a munka, ott laknak, nem kell annyit utazni. Ilyen értelemben versenyképes. De említhetném azt is, hogy a Budapesti Cirkuszfesztivál az egyik legszínvonalasabb rendezvény a világon ebben a témakörben. A szakma úgy tartja, hogy a három legjobb cirkuszfesztivál közé tartozik a budapesti.
mberre tehető a létszám, 4-500 főnél nincsen több. Akik állandóan dolgoznak, az talán ennek a fele nagyjából, ebből is látható, egy szűk szakmáról van szó. A többiek alkalmi munkavállalók, hol dolgoznak cirkuszban hol nem, általában van is mellette valamilyen más munkájuk. De pontos kimutatás nincsen ezekről az adatokról. A szakma pedig pontosan úgy működik, mint bármelyik másik, tehát ennek a 400 embernek a 10-20%-a az, akik bárhol, bármely cirkuszban megállják a helyüket. A többiek ún. tisztességes szakemberek, akik korrekt módon megcsinálják a munkájukat, de ahhoz, hogy kiemelkedjenek hiányzik az a bizonyos művészi plusz. Ugyanez az arány más országokban is, Koreában, a volt Szovjetunióban vagy Kínában, csak mi a legjobbakat látjuk. Ott több tízezer artista közül.
A cirkusz műsorát, mindig a vezetője állítja össze. Szempont az, hogy minél szebb és változatosabb legyen. Ez azt jelenti, hogy a cirkuszi alapműfajok közül lehetőleg mindegyik kerüljön be a műsorba és hogyha lehet, akkor azon belül is valami érdekes, különleges. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül a legjobb abban a műfajban, hanem valamitől egyedi, másként csinálja, újat talált ki, szokatlan újat tesz hozzá. Igyekeznek a cirkusz igazgatók újdonságokat megjeleníteni a műsoron. 
duális ellentétpár kifejezője is. Az ember skizofrén kettőségére utalva: "Amikor azt mondom: 'bohóc', tulajdonképpen az augusztra gondolok. A két figura tehát: a fehér clown és az auguszt. Az első maga az elegancia, a kecsesség, a harmónia, az intelligencia, a józanság. (...) Az auguszt a kisgyerek, aki bekakil, aki fellázad a tökéletesség ellen, berúg és hempereg a földön, egyszóval állandóan lázadásra csábít. A fehér clown és az auguszt a tanítónő és a kisgyerek, az anya és csibész fia, sőt, azt mondhatnánk, hogy az angyal a lángpallossal és a bűnös."
Egy novella sajátja, hogy röviden, tömören mesél el egy történetet, aminek eseményeit aztán kiszélesítve értelmezhetjük. Nincs ez másként most sem, az első árulkodó jel, hogy Karinthy egyes szám első személyben beszél. Hamar rá lehet jönni, hogy a cirkuszba vágyó és arról álmodó kisfiú maga az író, a helyszínről nagyon valóságos képet kapok, leszámítva egy-két apróságot, például a hullaházat. A cirkusz persze szimbólum, ahogy a hegedű is, előbbi az író életét meghatározó művészetet jelképezi, utóbbi pedig maga a megvalósítás eszköze. A főhős kisfiúként csöppen a cirkusz világába, ahol hosszú évekig kell tanulnia és szenvednie, amíg végre felléphet a közönség előtt
gondolat más művekből. Az álomként végigvonuló történet nem véletlenül idézi fel Az ember tragédiáját, hiszen Karinthy kívülről tudta az egész művet, és gyakran idézett is belőle barátainak. A viasznőt fojtogató férfi az Otellót idézi, a hullaházas jelenet pedig a Hamlet sírásóit. Az is gyakori motívum az írónál, hogy saját maga bukkan fel a műveiben, gondoljunk csak a Találkozás egy fiatalemberrel című novellában. Abban a befutott, sikeres író találkozik 18 éves önmagával, és az ifjú zavarba hozza, csak hebeg-habog önmaga előtt. A cirkuszban ez módosul, mert igaz, hogy itt is számot vet az író fiatalkori önmagával, de a történet végén, amikor aggként, remegő kezekkel játszani kezdi az általa szerzett melódiát, akkor eléri mindenkori vágyát, megvalósítja önmagát, még akkor is, ha ahhoz egy életnyi szenvedés kellett. A tanulságot a félig üres, félig tele szemszögből is nézhetjük. Vagyis minden cél megvalósítható idő és küzdelem árán, ugyanakkor mit érnek a kompromisszumok, ha közben eltelik az élet. 
létrehozott, szinte a mai napig senki nem tudta megismételni. Még balesete után is, életét jelentette a cirkuszvilág, az elvarázsoló művészet, a kihívásokkal és veszélyekkel teli élet. Munkásságát a ’60-as években Jászai Mari-díjjal tüntette ki az ország, amelyet mind emberileg, mind artistaként megérdemelt.