|
|
| | | | | Bűn és bűnhődés |  szerző: Plecskó Edina |
Lehet-e az embereket pusztán a közönséges és rendkívüli jelzők használatával két részre osztani, mi több ez által felettük önkényesen ítélkezni és szörnyű bűnöket elkövetni? Az igenlő válasz bár félelmetesnek hangzik, mégis alapkövét jelenti a jelen regényben szemügyre vett főszereplő gondolatvilágának, aki önmagát felmagasztalva folyamodik emberöléshez. S ahogyan minden bűn, úgy ez a gaztett sem maradhat bűnhődés nélkül: igazolást nyer, hogy az élet nem pusztán merev elméletekből áll, a lelkifurdalás ereje még a legeltökéltebb jellemet is összetöri.
 A bűn és bűnhődés motívumának ábrázolása az irodalomban egészen a Bibliáig nyúlik vissza, s e fogalomkör bemutatása konstans módon minduntalan vissza is tér az egyes korstílusok jegyében – akárcsak a 19. századi orosz realizmus világában, a Dosztojevszkij tollából 1866-ban megszületett Bűn és bűnhődés című regényben. A meglehetősen terjedelmes műben az írónak lehetősége van arra, hogy egy igazi „eszme-regényt” alkosson. A hangsúly a szereplők belső állapotára, lelkük legmélyebb bugyrainak feltárására kerül, ami által egy eszme embere kerül a középpontba, nevezetesen a cselekmény kezdete óta gondolatai hatalmában élő fiatal diák, Raszkolnyikov. A meglehetősen szerény körülmények között élő fiú sorsában megtapasztalhatjuk az erkölcsi megalkuvást: helyzetének javulása érdekében az emberölést pusztán ideológiai bűnként könyveli el. A rendkívül bonyolult lelki világgal bíró ifjú ugyanis anyagi helyzetének jobbulásáért meggyilkol egy uzsorásasszonyt, amely kegyetlenség végül kettős gyilkossággá válik az asszony véletlenül hazatérő testvérének megölésének okán. A bűn megmagyarázása pedig félelmetesen racionális képet ölt: Raszkolnyikov szerint ugyanis jót tesz az, aki megszabadítja a világot egy élősködőtől, s a vagyont jó célok érdekében használja fel.
A törvényeken átlépő rendkívüli emberek és a pusztán közönséges társaik  megkülönböztetésének elméletébe azonban hibafaktor is vegyül: miképpen lehet megkülönböztetni a jobbakat a rosszabbaktól és mi lesz, ha tévedés történik? Eszmék és elméletek hosszas vitája bontakozik ki előttünk, amely egyenrangú elméletek révén válik a regény tipikusan polifonikussá.
Dosztojevszkij kitűnően szólaltatja meg az egyes szólamokat zseniális eszmeteremtő írásmódjával, amely nézetek útján ismerhetjük meg a regény többi szereplőjét is: a kényszerből prostituálttá vált Szonyát, a szükség miatt megházasodó Dunyát, vagy akár a Raszkolnyikov érveinek ellen szólamaként megszólaló vizsgálóbírót, Petrovicsot. Általuk kerülünk közelebb a megoldáshoz is – az önmarcangoló szenvedés és magyarázkodás után az olvasó által is annyira áhított végkifejlethez. Hiszen nincs kegyetlenebb, mint a kínzó lelkiismeret-furdalás, és a felismerés, hogy az embernek nincs joga törvényeken átlépni és mások felett ítélkezni.
Raszkolnyikov tehát bevallja bűnét, amely egy rendkívül fontos epilógusban cseng le a mű végén. Egy álom hatására töredelmesen beismeri elméletének hazug voltát, ráébred a „jó cél érdekével” igazolt bűnök hamisságára és a racionalizmus csődjére, majd megbánja bűnét. Dosztojevszkij tehát optimista világszemléletéről tesz tanúbizonyságot: Raszkolnyikov és az összes vétkes ember bűnhődésének eredménye ugyanis ígér még lehetőségeket egy későbbi, igazabb életre akár a szerelembe, akár a vallásba vetett hit által.
|
|
 |
| | | | | Bűn és bűnhődés Verdi operáiban | | szerző: Plecskó Edina | |
Giuseppe Verdi egyike volt azon nagyszerű zeneszerzőknek, akik életük során több sikeres stílusváltást is végrehajtottak. Az ő esetében pontosan háromszor változott nagymértékben kifejezésmódja: mint fiatal újonc, mint érett komponista, és mint idős zseni aratott sikereket a kor szelleméhez igazodó stílusban. A bűn és bűnhődés motívuma fiatal korának egy kurrens témája volt.  Egészen pontosan három operájában volt meghatározó elem a bűn ábrázolása. Így a Nabucco-ban (1842), amely történet bibliai ihletésű: Nabukodonozornak, Babilon királyának megpróbáltatásait ábrázolja Verdi a négy felvonásos darabban. A főhős nemcsak népeket igáz le a cselekményben, hanem mintegy Istene fölé is helyezi magát, ám e tette nem maradhat büntetés nélkül. Uralkodóként és apaként is nagy elégtételt kell fizetnie, míg az utolsó felvonásban büntetése katarzishoz vezet és megtér a zsidók Istenéhez, aki kegyelmet és bocsánatot tanúsít iránta. A „bűn – bűnhődés – megbocsátás” szekvenciájának motívuma tér vissza A lombardok (1843) című operájában is, amelynek témája szintén istenbizonyosságot sejtet a háttérben. Paganó, aki kétszer is testvérgyilkosságot követett el remeteként vezekelte le bűneit, később pedig a keresztes hadat győzelemre segítve nyerte el a szeretet angyalának, Giseldának a bocsánatát. Még egy darab során eleveníti fel Verdi a fentebb már említett hármas  egységet, ez pedig a Stiffelio (1850). Szintén megmutatkozik a vallásosság fontossága, hiszen a címszereplő egy pap, aki férfiként és lelkészként is egyaránt szembe kell, hogy szálljon a bosszúvágy és megbocsátás keltette harccal, miközben az opera nőalakjának, Linának karakterében fedezhetjük fel újfent a bűn és bűnhődés ábrázolását. Meglehet, hogy Verdit nem éppen e három operája miatt tartják a legnagyobb becsben – a Rigoletto, Don Carlos, Aida, vagy a Falstaff darabok szerzőjeként kétségtelenül nagyobb hírnevet szerzett – ám tény, hogy általuk felmutatott egy irányt, melyben az addig főként prózát jelesül képező tartalmak hitelesen megjelenhettek.
|
|
 |
szerző:
Plecskó Edina
|
Fegyházba vonulni, önként? Igen, mi több vidáman, ha az idén tizedik évfordulóját ünneplő, nevét a börtönszigettől kölcsönző Alcatraz zeneklubról és étteremről van szó.
Az illúziókeltés pedig tökéletes: legyen szó akár a frissen érkezett vendégek kiszolgálásáról, akik et „rabosított" pincérek kalauzolnak, vagy az ötletesen kivitelezett cellákról, amelyek között még a börtönigazgató, vagy a leghírhedtebb chicagói gengszter, Al Capone zárkájába is bepillanthatunk. További hatáskeltésként pedig a rabokat kiszolgálandó fodrász és fogorvosi székek állnak rendelkezésre, nem beszélve a csapokkal felszerelt és stílusosan zöld csempével kirakott zuhanyzóról, ahol mi is helyet foglaltunk. A feltételek tehát adottak egy stílszerű estéhez, ahol „cellatársainkkal" még az éhezéstől sem kell tartanunk: széles kínálattal bíró étlap és koktélok garmadája csábít fogyasztásra, a mind kellemesebb hangulat megfűszerezésében pedig a gyakori élőzenét játszó együttesek fellépése járul hozzá. Természetesen autentikussá téve a dolgot, a DJ-t órákra egy rácsos ketrecbe zárva.
Személyzet: 9 – segítőkész, udvarias
Fogadtatás: 7 – ha túl korán érkezel, ebből nem sok jut
Légkör: 10 – minden adott a jó hangulathoz
Kínálat: 8 – az ételekre és alkoholos italokra vágyók előnyben
Mosdó: 10 – ahová betérve tényleg felkerülhet az autentikusság i betűjére a pont
Összbenyomás: 9 – itt tényleg öröm visszatérő börtöntaggá válni
Összesen: 60/53
|
szerző:
Kinga
|
Egy börtön, mely csupán szerdától szombatig van nyitva. Már önmagában ez is  érdekes. Egy neves szórakozóhely miért csak négy napot tart nyitva a héten. Ennyire jól megy neki, hogy ezt is megteheti? Vagy ennyire rosszul megy neki, hogy a színvonal érdekében ezt kénytelen megtenni? Ez utóbbi válaszra enged következtetni az étlap promóciós szövege és tartalma közötti éles kontraszt. Csodálatos Demmers teák helyett filteres közhelyek. Kávéköltemények helyett szokványos kínálat. Egy börtön, ahová inni és mulatni járnak az emberek. A londoni Pubokat idéző precízen végigvitt design jellemzi az Alcatraz-t. A sittes hangulatból már csak a nyomasztó lelkifurdalás, a bűnhődés, az erősebbektől való félelem hiányzik. De ettől szerintem minden vendég zokszó nélkül, könnyedén eltekint. Itt, életemben először jártam úgy, hogy egy helyben leginkább a mosdó ötletes kivitelezése tetszett . Következetes, letisztult, frappáns. A tükör is rácsos, a csapok egyetlen vályú szerű tálba folynak, minden fém és rideg, az egyik fülkéből ("2-es cella") fixált bakancsok nyúlnak ki és ijesztgetik a betérőt. Személyzet: 8
Fogadtatás: 6 - elmaradt
Légkör: 10
Kínálat: 7 - javítható
Mosdó: 10
Összbenyomás: 9
Összesen: 60/ 50
|
szerző:
Tóth Tamara
|
 A kilógó bakancsos lábaktól én is megijedtem, de halk sikolyomat senki sem hallotta a mosdóban, ahol a szokásosnál is több időt töltöttem, hogy az ötletes kialakítást megfigyeljem. Az Alcatraz helyett – Harry Potter rajongó lévén – folyamatosan Azkabant akartam mondani, de mentségemre szóljon, az áthallás nem véletlen, hiszen az írónőnek is a börtönsziget adta az ötletet. Szerencsénkre azonban életerőt elszívó dementorok helyett itt rabruhás pincér fogadott, aki villámgyorsan szolgált ki minket, pedig „cellatársai” nem voltak. A hagymaleves cipóban ízletes és bőséges, a hely egyébként közepes árkategóriával bír, de ha már a koncertet is szeretnénk meghallgatni, akkor belépős, így összességében sokat lehet költeni egy este. De a cserébe kapott szolgáltatás igazából arányban áll vele, így egy szavunk sem lehet. Az Alcatraz tipikusan olyan hely, ahová szívesen visszatérünk majd „beszélőre.
Személyzet: 9 – rabruha és hozzá passzoló fizimiska
Fogadtatás: 7 – először bizonytalan topogás, hogy mi merre
Légkör: 9 – talán csak a hangoló zenekar volt zavaró kicsit
Kínálat: 7 – éhesen kell érkezni
Mosdó: 10 – megijedtem, szóval tökéletes a hatás
Összbenyomás: 9 – menjünk vissza minél előbb!
Összesen: 60/51
|
|
 |
| | | | | Magyar bűnfilmek | | szerző: Szántó Sz. Erika |
"Akik nem tudnak élni: ölnek. Akik nem tudnak örülni: gyűlölnek."
(Király Jenő)
 A magyar film pénz- és önbizalomhiányos műfajszegénységét csökkentve, a kilencvenes évek elején csapódott a vígjátékhoz az éjsötét magyar filmnoir- a bűnfilm. Azt, hogy a filmezés tengernyi műfajából miért pont ehhez nyúlt a magyar filmszakma, több dologgal is lehet magyarázni: egyfelől ott van a szocialista bűnnézet -a mindent titkolni kell- rendszerváltással történő feloldása, mely az összes addigi tabut felszabadítva már utat engedett egy újfajta stílusirány kiteljesedésének, másfelől pedig a szabadsággal létrejött látszólagos valóság is rengeteg témát szolgáltatott a társadalmi változásokra fogékony filmeseknek. Már nemcsak, hogy bárki beszélhetett az újonnan bejövő vadkapitalista bűnözésről: a helyi maffiákról, a drogkereskedelemről és a reneszánszát élő prostitúcióról, d e le is filmezhette azt. Mindezek mellett pedig a bűnfilmek elterjedésében szerepet játszott a pénz is, hiszen a nevettetéssel produkált bevételnél talán csak az erőszakos halál ábrázolásával előállított profit a nagyobb. “A rómaiktól eredő vígság, szex és vérgyilkolás bámulása iránti igény közös tőről sarjad, a modern kor embere is töretlen lelkesedéssel zsibong a vizuális arénákban, hogy ott mások eljátszott halálában, mintegy helyettes áldozatában gyönyörködjék, mindannyiszor megnyugodva, hogy ő ismét mindent túlélt.” (Vaskó Péter: Keleten a helyzet).
Közép-kelet európai és amerikai bűnök
A rendszerváltással járó elveszettség, különösen csapódik/ott le a közép-kelet európai és főleg magyar filmeken. A szokványos gondolkodásmód felborulásával, és a z értékek átalakulásával, támasz nélkül szinte természetes volt, hogy az új integritás a bűnben újjászületve épül föl, hiszen az eredendő bűn az egyetlen velünk született, nem változó dolog. A késő Kádár-kori szocializmus megszűnésével egy, a generációk óta fenntartott sorsközösség, sorsegyenlőség ment veszendőbe, és ha egy társadalom rendezett hierarchiája és viszonyrendszere így válik káosszá, az mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Ilyen helyzetben elveszik az egyéni szabadság és a méltóság, és a legnagyszerűbb hős is szerencsétlen baleknak látszik. Éppen ezért ha tisztességes eszközökkel nem teremthető meg az önbecsülés, a bűnbeesés sem túl nagy ár ahhoz, hogy személyiségnek, szabadnak érezhesse magát az ember. A filmek is ezt az állapotot ragadják meg, és a hurrá-optimizmus képe helyett a pániktársadalmat vázolják fel. “A kilencvenes évek magyar filmjének gyilkosai egyszerre kíméletlenek és esendőek, Édes Anna módján zuhannak a bűn kelepcéjébe: nem a bűneik, hanem a jó tulajdonságaik miatt buknak el, nem gyilkos indulataik őrjítik meg őket, hanem elfojtott erényeik.” (Schubert Gusztáv: A magyar film a rendszerváltás után- előadás).
Az amerikai gengszter és a magyar gengszter különbsége is ebből fakad,  hiszen míg az amerikai, bűnei elkövetésével mindig a társadalom csúcsát akarja meghódítani- ő akar lenni a leggazdagabb, a legkülönlegesebb és a legnagyszerűbb-, addig a magyar nem a felső tízezerbe igyekszik kegyetlenséggel elkövetett rablásaival, hanem a normalitásba, a kizsigerelő robotból a kényelmes-langyos átlagéletbe. Amerikában a hagyományos krimi nem más, mint mesefilm-bármilyen sötét legyen is az. Nálunk azonban a bűnnek nem lehetséges heppiendje, addig nem, amíg a roncsfilmek korszakát éljük.
Roncsfilm, Gengszterfilm, Visszatérés
 A rendszerváltás folyamatában Szomjas György és Grunwalsky Ferenc ragadja meg a legjobban a kialakulófélben lévő újfajta filmes realizmust. A nagy formátumú sorsokat felvonultató filmek helyét ugyanis átveszi a hősi pátosz nélküli, kisiklott életeket megragadó roncsfilm, melyben az embereket a szolidaritás helyett, már a gyűlölet gravitációja tartja egybe. Az 1991-es Roncsfilm (rend.: Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc) Szomjas előző filmjeinek (Könnyű testi sértés, Falfúró, Könnyű vér) kivonata, melyben már a szétesettség, az alkoholizmus és a bűnözés a Szigony utca lakóinak természetes közegévé válik. A film szereplői annak ellenére, hogy látszólag harsány utcai életet élnek, cseppet sem közösségi lények, végletesen magukba vannak zárva, a kommunikációnak mindössze két formáját ismerik, a hirtelen felindulásból elkövetett párzást és a testi erőszakot. Nincs igazi történetszövés, és igazán lezárt befejezés sincs: a Gólya talponálló betérő vendégeinek története a boldog véget kerülve, a nézőben úgy tudatosul, hogy az bizonyára a végefőcím után is tovább pereg, és a szereplők innen folytatják tovább Szigony utcai életüket.
A páros ezt követő Gengszterfilmjében (rend.: Szomjas György, operatőr: Grunwalsky Ferenc, 1997) is hasonló egzisztencia-roncsokba ütközünk. A szereplők a megélhetésért bűnöznek. A bankrablás, a betörés és végül a gyilkolás is kisipari módszerekkel, pontos terv nélkül, véletlenszerűen folyik, miközben az igazi rablás nagyságrendekkel több pénzért más szférában, a privatizációban megy végbe. Átgondolatlan és esztelen rablásaikkal “hőseink” végül megbuknak és meg is bűnhődnek. Kisember voltuk (csakúgy, mint az előzménynek számító 1989-es Kicsi, de nagyon erősben -rend.: Grunwalsky Ferenc) kerülve az amerikai kliséket, és bemutatva a magyar valóságot nem diadalmaskodik. A Roncsfilmben a kisebb-nagyobb bűnök elkövetése a szereplők életének szinte természetes hozadéka, velejárója, a Gengszterfilmben, a Kicsi, de nagyon erősben és a Visszatérésben (Kicsi, de nagyon erős 2.) (rend.: Grunwalsky Ferenc, 1998) viszont a bűn elkövetése az egyetlen kiút. A szereplők a beletörődés és az álmok feladása helyett, a kitörés egyetlen lehetőségét a bűnözést választják. Mindezekből adódóan pedig az éjsötét magyar filmnoir végül a rendszerváltás munkanélküliséggel és szegénységgel járó következményeinek tragikus lenyomata lett, mely értelmezéséhez a heppiend hiányában, csak az empátia marad.
|
|
 |
| | | | | Önállóan gondolkodó eretnek | | szerző: Tóth Tamara |
Baumgarten-díj 1946-ban, Kossuth-díj 1948-ban és 1955-ben. A marxista reneszánszba vetett hit. Mellesleg a Tanácsköztársaság idején nyolc embert főbe lövetett. Később mégis jobboldali elhajlással vádolták. Lukács György életműve ma egyáltalán nem divatos, nem is beszélünk róla, filozófiatörténeti helye viszont igen előkelő és világszerte lehet, hogy jobban ismerik, mint Magyarországon.
 Lukács György 1885-ben született zsidó családban, már gimnazista korában színikritikákat írt, később jogászdoktor lett, és művészetszociológiát hallgatott Berlinben. Max Weber körének hatására esztétikai mű írásába kezdett, és már életének első szakaszában nagy műveket alkotott. Az első világháború hatására még inkább a kapitalizmus ellen fordult, és a forradalomban látta az egyetlen kiutat. 1918-ban ezért be is lépett a Kommunista Pártba, majd a Vörös Újság szerkesztője lett. A Tanácsköztársaság idején oktatási helyettes népbiztos lett, majd politikai, és ennek a hatalomnak a gyakorlása volt, amikor a tiszafüredi vereség után Poroszlón megtizedelte az embereket, és nyolcat főbe lövetett. Életének ez a fő bűne sosem került megtorlásra. A bukás után Bécsbe menekült, majd Moszkvában is élt. 1945-ben már Magyarországon lett esztétika professzor, 1949-ben demokráciaelmélete és realizmus-felfogása miatt önkritikát kellett gyakorolnia. 1956-ban nem közeledett Nagy Imréhez. Utolsó éveinek célja a marxista esztétika rendszerezése lett.
Lukács György nagyon művelt ember volt, hatalmas hozzáértéssel rendelkezett a filozófia- és irodalomtörténet terén. Ő maga is nagy műveket alkotott, csakhogy ezt a folyamatot megkeserítette az ideológiákba vetett hit, ezért ez az énje elfogadhatatlan, és a második korszakában elgyengült a filozófiája.
|
|
 |
| | | | | Urbi et orbi avagy mondjuk el mindenkinek | | szerző: Baranyai Richárd |
Heti téma: bűn. Az én témám: Uri et orbi. Mi a szösz ez megint?
(lat.), szószerint: a városnak s földkerekségnek, vagyis az egész világnak (tudtára adni). (Pallas Nagylexikon).
Kezd érdekes lenni, de hogy kapcsolódik ez a bűnhöz? És egyáltalán... Újabb adalék: jubilált a darab, február 9-én 50. alkalommal játszották el, illetve alkották újra az előadást.
 Akkor most kicsit összeszedettebben: Van egy társulat Szabadkán, amelynek vezetője Urbán András. Aki híres arról, hogy szereti bevonni a közönséget drabjaiba, valamint kissé morbid, elgondolkodtató módon nevetteti meg az nézőt. Kissé úgy, hogy a néző, ha visszagondol min nevetett, rájöjjön, nem is bztos, hogy nem sírni akart-e inkább. Az Urbi et orbi-t Pilinszky azonos című műve ihlette, de nem mondanám nyíltan, hogy arra épül, ugyanis, mint a művészek maguk is állítják: „Pilinszky János színművét fokozatosan mellőzve” készül, újul és játszódik a darab.
Hogy miért hozom föl ennyiszer az újulás témakörét? Mert a darab nem állandó, sőt, folyamatosan változó, élő szervezet let t a társulat kezei alatt. Nincs két előadás amiben ne tűnnének föl újabb mondanivalók, vagy a régiek ne vennének új ruhát. Ruháról szólva: ne számítson a néző jól szabott jelmezekre, de még díszletre se nagyon, a színészek által használt székek, ha lehet, ugyanolyanok, mint a nézőké, a jelmez pedig pizsama (a férfiaknál) és kissé kacérabb hálóing (a nőknél). Kellék még a mikrofonállvány, és a csönd, a zenétlen, a mindent betöltő. móni, (csak így, kisbetűvel) a vallatás középpontjában, a többiek, a kérdezésében. A gondosan fölépített, társadalomnak szánt álarc lassan megkopik, megreped, előtűnik az élő arc, a vágyakozó, a szenvedélyes, a bűnös.
A néző pedig szájtátva, hüledezve, borzongva figyeli, ahogy a maszkot széttépik, és fene se tudja mit lát majd alatta, megijed-e tőle, vagy önmagától, attól ami ott van, ami a vallatókban, vagy akár a saját gondolataiban. És figyeli azt is, amint szájat mosnak szappannal, mert nem tetsző ami elhangzott, de vajon bárki, aki oda ül, tudna-e tetszőbbet mondani? Ilyen lehet végigülni egy kényszer-kezelést a zárt osztályon, a gond csak az, hogy más a helyszín, és a vallatott sem flepnis. Marad hát a kérdés, vajon bennünk is ez van? Marad az együttérzés, a segítő hallgatás, vagy a hallgatólagos segíségnyújtás.
Mindezek a kérdések és az általuk elindított gondolatok emelték a darabot a Yellow Cab (belgrádi kulturális kalauz) szemében a 2008-as év legjobb darabjává, tették érde messé a kritikusok kerekasztalának legjobb előadásért díjára az 53. Sterija játékokon és hozták meg Béres Mártának (móni) a legjobb fiatal színésznő díját két ízben is (Vajdasági hivatásos színházak 58. Fesztiválja, 53. Sterija játékok). Valamint a POSZT 8. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai zsűrijének különdíjátBéres Mártának, Erdély Andreának, Mikes Imre Eleknek és Mészáros Árpádnak az Urbi et orbi c. előadásban nyújtott művészi teljesítményért. A társulat tagjainak: Móni - Béres Márta; Zsuzsi - Erdély Andrea; Zoltán - Mikes Imre Elek; Tibor - Mészáros Árpád, a műszaki vezetőnek: Úri Attila és a rendezőnek: Urbán András ezúton is gratulálok.
|
|
 |
|
