|
|
| | | | | A Hold sötét oldalán |  szerző: Simon Borbála |
Van egy hely Fejér megye délkeleti részén, a Duna jobb partján, ahol mintha lenne valami a vízben, mert olyan együttesekkel jutalmazta a magyar underground majd mainstream közönséget, mint a Quimby, a Hiperkarma vagy épp a Jazzékiel.
 De az is lehet, hogy a vaskohókból maradt vissza valami a levegőben, ami miatt az egykoron Dunapentelének, majd Sztálinvárosnak nevezett település csak úgy ontja magából a - kicsit ugyan az élet sötétebbik oldalát firtató – tehetségeket. Aztán persze lehet, hogy egyszerűen csak jó a zenei oktatás ott: Dunaújvárosban. A sikerhez persze nem elég a megfelelő hangzásvilág, jó szövegek is kellenek. A jó pontos definícióját firtatni lehet ugyan, meghatározni azonban képtelenség. Az mindenesetre elengedhetetlen tűnik, hogy a befogadó „magára tudja venni”, identifikálni tudja önmagát a szerző szavain keresztül. Szóljon az direkten kifelé a hallgatóhoz, legyen egy belső beszélgetés önmagunkkal vagy egy fiktív karakter történetét elmesélve. Szövegértelmező példák, kronológiai sorrendben.
Az ördög magyar hangja
A 93’-ban létrehívott Quimby zenekar az igazi áttörést a már magyar nyelvű, 99-es Ékszerelmére albummal érte el. Ezen szerepel az Androidő című darab, amit Android – ő és Android – időként is értelmezhetünk. Mindkettő arra utal, hogy nem vagyunk egyedül még a camera obscurában sem.
A sötétkamránkban megállhatunk több szóra is és elgondolkodhatunk az elmúlásról és halálról, az eredményt jómagunk úgysem látjuk majd, mégis hajtanunk kell érte, előre. Ráadásul, ha megállunk, abba beleőrülünk, ha csak gyorsan ki nem hányjuk magunkból a megállás kényszerét. Kiss Tibi szavaival ez mégiscsak jobban hangzik.
Aki nem tartotta féken a skizofréniáját
A Hiperkarma hét éves fennállása alatt csak két albumot adott a világnak, ebből az elsőt egyedül rakta össze a frontember, Bérczesi Róbert – korunk prófétája sokak szerint. Mégis a második, 2003-as Amondó lemezen folytatott BR a végtelenségig párbeszédet önmagával, úgy is mint „te nem gondoltál még arra sohasem, hogy a gonosz nem az, aki kínoz odabenn – hanem? – aki könyörög hozzád, hogy ereszd szabadon az a gonosz…” Nem csoda, hogy a folytatásra hiába vártak azok a sokak.
„Akik az értelmét keresik, mind élni felejtenek el”. A közönség pórul járt a titokkal, mert azt napvilágra kerülte után, már nem lehetett semmissé tenni. A tudatlanság mégis csak felszabadít.
„Bűn nyomja lelkem”
Két album anyagával lép május óta színpadra a Jazzékiel is. Sötét tónusú koncept lemez, olyan karakterekkel, mint Jenny - Egy kiskorú, drogos kurva, A rossz testvér - Ő csak hegedül, hogy nem vagytok egyedül soha, vagy Kamilla, aki fenn, a dombon élt, a tavasz óta aktuális Holy Shit.
Saját poklunk foglyai vagyunk, ha valamilyen, bármilyen keresztet cipelünk. Főleg, ha magunknak készítjük azt elő. Amennyiben a keresztünk a kereszt el nem készítése, akkor aztán végképp meg vagyunk lőve egy életre. Ha nem többre. Szimbólumokkal teleaggatott zóna, de megéri elveszni benne.
|
|
 |
szerző:
Tóth Tamara
|
A Dupla megfelelő hely a normális és a normától eltérő embereknek egyaránt. Akárhová is tartozol, a felkapott romkocsmák sokaságából ez a hely nem lóg ki, nem túl alternatív, inkább bájosan átlagos.
 A nyár közepén igencsak kihalt Dupla belső kialakításának tekintetében meglepő párhuzam vonható éppen a múlt héten tárgyalt Spájz nevezetű kocsmával. Csak jelen esetben az egységességre törekvés inkább túlzásba csapott át, de valahogy még ez is tetszik. Ami viszont égbekiáltó, hogy az enyhülés és felébredés reményében rendelt jegeskávém langyosra sikeredett, árva kis vaníliafagyi gombócom pedig perceken belül megsemmisült.
Személyzet: 2 – flegma
Fogadtatás: 6
Légkör: 7
Kínálat: 6
Mosdó: 8 – az egyik legérdekesebb helyiség
Közérzet, összbenyomás: 7
Összesen: 60/36
|
szerző:
Plecskó Edina
|
A Dupla nem pusztán egy kisvendéglő: társintézménye a vele pincehelyiséggel  összekötött - és a korábban már szemügyre vett - Szimpla kávézónak, amellyel nem csak elnevezésben áll rokon kapcsolatban, a két szórakozóhely belső kialakítása is erősen egymásra hajaz. Régies fabútorok, a falakon retró hangulatot idéző falvédők és a galéria plafonján hemzsegő XX. századi hírújságok címlapjai teremtenek különös aurát a helynek, míg az ehhez aláfestésül szolgáló új stílusú zenék kicsit szokatlanul hatnak. Mindazonáltal kellemes itt az időt múlatni, akár az emeleten Szimpla képeskönyvet lapozgatva, akár a föld alatti vagy a szellős kültéri asztaloknál.
Személyzet: 5
Fogadtatás: 6
Légkör: 7
Kínálat: 6 – a hasonló típusú helyiségekkel megegyező
Mosdó: 7
Közérzet, összbenyomás: 6 – hangulatos, nyugodt esték ideális helyszíne
Összesen: 60/37
|
szerző:
Kinga
|
 Tudathasadás, dupla-tudat, szimpla képlet. Miként szimpla életünk széthasadásához is bizonyosan van egy átjáró a dupla világba, akként van összekötve e két szórakozóhely is. Ez a pince-köldökzsinór egyébként izgalmas lehetőségeket rejt magában, filmben jól lehetne hasznosítani. Ám a spájz mellett azért annyit megemlítenék, hogy ott jóval tudatosabb, egységesebb a kép. Itt, a duplában kicsit szét vagyunk esve látványilag is. Sajnos, a falra krétával rótt itallapon igazán finom borokat nem leltem, sőt búzasörből is csak egy általam kevésbé kedvelt fajta kapható. Így maradtam én is a langyos-jeges kávénál.
Személyzet: 4
Fogadtatás: 5
Légkör: 7
Kínálat: 3
Mosdó: 6
Összbenyomás: 6
Összesen:60/ 31
|
|
 |
| | | | | Élet egy idiótával | | szerző: Szántó Sz. Erika |
Posztrealista és kortárs: Jerofejev szereplői több oldalon keresztül élveznek, esznek, maszturbálnak és ürítenek.
Viktor Jerofejev a kortárs orosz irodalom “fenegyereke”, az 1979-es Metropol-botrány óta az egyik legjelesebb képviselője a “másik irodalomnak” is nevezett posztrealista, naturális irányzatnak. A kegyetlen prózaként is elhíresült stílus, az általa hazugnak, és átideologizáltnak tartott “nagy szovjet irodalmat” mereven elutasítva, a testiség és szexualitás nyílt ábrázolásával hirdet szakítást az orosz kultúra, és irodalom álszemérmes, morális hagyományaival. Az irányzat képviselőinek nem titkolt szándéka a botránykeltés. A trágárságok, a nyílt szókimondás, a testi folyamatok irodalmi átértelmezése, és a szexualitás, perverzitás durva ábrázolásával sokkolnak az írásaikban, ahogy Viktor Jerofejev is teszi. Az író meglepően naturálisan ábrázolja az abberáltság megjelenését, és az emberi test működését: a szereplők nyílt természetességgel élveznek, esznek, maszturbálnak és ürítenek.
A történet szerint a főhősnek büntetésből együtt kell élnie egy idiótával, akit  viszont ő maga választhat ki. A csendes őrült, Vova kiválasztása, és hazavitele után kezdődik meg az addig normálisnak hitt házaspár kálváriája: felborul az addigi életük, a feleség, és a férj is beleszeret Vovába, aminek a végén a férj ejakulációja és ovációja közepette az őrült egy metszőollóval vágja le az asszony fejét. A mű összetett, több értelmezést hagy szabadon: a novella végén például nem tudni, hogy egyáltalán létezik-e az idióta, vagy csak a férj őrül meg, és öli meg feleségét. A szereplő ugyanis leírja a saját magával való találkozást, még akkor, amikor Vovát megpillantja: ott van, mint keskeny, teljesen emberi arcú, elálló fülű őrült, és nem kis híján saját magát választja. Ugyanakkor talán a férj is tudja, hogy könnyebb az élet egy idiótával, mint saját énjével, önmagával. Hiszen nincs is nagyobb büntetés, mint az, amikor szembesülnünk kell saját személyiségünk elrejtett őrültjével, a személyiség és az élet káosza közötti harccal.
Mindezek mellett a novellát szinte lehetetlen komolyan venni. Az erős túlzások, a gyomorforgató képek a lendületes történetvezetés mellett is meglehetősen ironikus színezetet kapnak. Jerofejev szándékosan bántó - megaláz, megsért, felháborít, érzelmeket csikar ki. A művészet az író számára csupán játék, de azt halálos komolyan gondolja.
„Tehát, képzeljék el, hogy Vova a metszőollót csattogtatva berohan a szobába, én pedig ott ülök soványan és meztelenül, és paradicsomlevet iszom, mint egy kisgyermek. Vova megragadta a feleségem haját, ledöntötte a mocskos szőnyegre, és kezdte levágni a fejét. Úgy felizgultam, úgy felizgultam, úgy ugráltam a karosszékben, hogy végigöntöttem magam paradicsomlével. A tenyeremmel a mellemet csapkodtam, és kiabáltam, hogy Vova vágja le a gyulladt szerveimet. Vova, vágd le, nem bírom tovább! De Vova el volt foglalva, és még csak felém sem fordult. -Ehh! - kiáltotta végül, és az arcán okító kifejezéssel mutatta a trófeát.
Ott ültem a geciben és paradicsomlében fürödve. Megint özvegy voltam. "
(részlet az Élet egy idiótával című novellából)
|
|
|
 |
| | | | | Hogyan halt meg József Attila? |
|
A költőzseni után – picit szabadon -, kutattam halálának körülményeit, de mit érdekel a kutatás maga?! Rögtön le kell szögezni; kriminalistaként is apokaliptikus érzés József Attilával foglalkozni, noha a siker még ekkor sem prolongált, hiszen a végletek embere, s nehezen követhető érzelmi sinusgörbéje ritkán árul el valamit. (...) Precízen árnyalt képet talán sohasem kapunk róla, mert a retusőr keze mindig megremeg, sejtelmes lénye úgy viselkedik, mint egy digitális animáció. Még Ignotus is így fogalmaz: „Barátom volt, nem ismertem.”
részlet Dr. Garamvölgyi László azonos című cikkéből és könyvéből
Mindazonáltal eszem ágába nem jutott merényletet elkövetni az irodalomtörténet ellen, pusztán zsaru mivoltomból eredően, iparkodtam rekonstruálni a történteket, mégpedig kriminalisztikai módszerekkel; a bekövetkezett halál okainak, egyetlen, lehetséges verzióra történő szűkítése volt a célom. Tény – nyomozói tapasztalatomra alapozva – prekoncepciómban szerepelt, hogy József Attila öngyilkossága minden tekintetben atipikus. (...) Számos más, releváns bizonyítékkal tudom cáfolni az öngyilkosságot, hiszen a tragédia napján, illetve előtte olyan dolgok történtek, amelyek újfent az önkezűség szkepszisét támasztják alá (...) Azonban előbb nézzük, hogy a több évtizedes vélekedések, irodalomtörténeti „axiómák”, különböző publikációk során, milyen verziók láttak napvilágot József Attila halálával kapcsolatban.
I.)
Az öngyilkosság. Kétségtelenül, ez tartja magát a legmakacsabban, ám ennek okára a legegyszerűbb magyarázatot találni. József Attila halála után megjelent valamennyi híradás ezt preferálta. Az Esti Kurír de cember 5.-iki száma, címlapon, öles betűkkel hozza; ”József Attila, a kiváló költő a vonat elé vette magát és meghalt.” A cikkben ez áll; ”… este nyolc órakor a balatonszárszói állomáson keresztül haladó tehervonat elé vetette magát József Attila költő és a mozdony kerekei darabokra szaggatták.” Ez a nagyfokú pontatlanság többszörösen is káros a tények megítélésének tekintetében, hiszen nem nyolc órakor, hanem 19 óra 36 perckor történt a baleset (mellesleg a nyolc órai vonat simán megérkezett és továbbhaladt – könyvem mellékletében szereplő MÁV jelentések igazolják), József Attila nyolc órakor már halott volt! Nem haladt keresztül a tehervonat, hanem állt, hiszen tejeskannákat pakoltak föl! (Bizonyíték: MÁV jelentések, csendőrségi jegyzőkönyv és helyszínrajz). A mozdony kerekei alá egyszerűen nem kerülhetett, ha a 15.-ik és a 16.-ik kocsi között halt meg! Kiváltképp nem szaggathatták darabokra a mozdony kerekei – ugyan nem is került oda -, de a sérülések tekintetében perdöntő, Dr. Csapláros Imre orvos szakvéleménye, ami ugye azért, bizonyíték!(...)
A Pesti Naplóban, Pálóczi Horváth György tollából „Az öngyilkos József Attila” címmel nekrológ jelenik meg, Azt Esti Újság, mindössze tizennyolc sorban tudósít, de a cím itt is ez, „Vonat elé vetette magát József Attila költő”. (Érdekes, hogy még ebben a szösszenetben is kiemelik; a vonat teljesen szétroncsolta és azonnal meghalt.) (...) A sajtó tehát – mint látjuk –megadta az alaphangot, kinek jutott volna eszébe kételkedni, „hiszen ezt írta az újság!” A Szép Szó 1938. januári-februári összevont emlékszáma, csak olaj volt a tűzre, hiszen a visszaemlékezők –zömmel személyes élmények alapján – az öngyilkosságot tényként kezelik, nem mulasztják el becsempészni József Attila önéletrajzi írását sem, amiben persze maga említi gyerekkori incselkedését a halállal. A legtöbbet Bak Róbert ártott, ezzel a két sorral: „Ezt a széket odébb tóni,/ Vonat elé leguggolni”. Még József Jolán is átveszi ezt az idézetet, az 194O-ben megjelent könyvében. (...)
Sokáig tartotta magát az a tudományosan soha meg nem alapozott vélekedés, hogy József Attila súlyos beteg, skizofrén, amiről mindenki tudja, hogy tudathasadásos elmezavart jelent. Nos, az önkezűség mellett érvelők számomra kézenfekvő módon erőltetik – és hozzák összefüggésbe az öngyilkossággal – az elmebajt, hiszen egy bolondra nem lehet vigyázni! Csakhogy József Attila nem volt elmebeteg! Németh Attila pszichiáter, 2OOO-ben megjelent könyvében ezt írja: ”Bak Róbert gondolatmenetét követve nem lepődünk meg a skizofrénia diagnózison, ugyanakkor Flóra visszaemlékezését és József Attila leveleit olvasva a skizofrénia kórképet nem érezzük megalapozva. Ez ugyan beleférhet a borderline személyiségzavarba – hiszen ez egy nagyon tág diagnosztikus kategória – de talán még jobban illik az affektív betegségre. Az affektív betegség; hangulatzavar, depresszió és a mánia különböző formái”.
Ez akár – teszem már én hozzá – egy populációra is érvényes lehet, különösen a két világháború között! Dacára annak, hogy semmilyen írásos dokumentum (anamnézis, kórrajz, kórlapmásolat, zárójelentés stb.) nem maradt fenn, még a Siesta Szanatóriumból is eltűnt (megsemmisült) állítják; beteg volt József Attila.
Mit jelent ez a kriminalista számára? Egyértelmű. A kriminalisztikai, eljárásjogi (akkor és most hatályos) perrendszerű bizonyítás értelmében: ami nincs, nem létezik, bizonyítékként nem jöhet szóba, nem értékelhető. Márpedig hitelt érdemlő dokumentum a mai napig nem került elő, valószínű nem is fog (...) Úgy gondolom, ha József Attila állítólagos betegségét semmilyen, bizonyítékként értékelhető dokumentum (tárgyi bizonyítás) nem támasztja alá, akkor nem volt beteg, és egészséges embernek kell tekinteni, mindaddig, amíg ezzel ellentétes bizonyíték nem kerül elő, amire fikarcnyi esély sincs! (Mindez természetesen patológiai értelemben).
A továbbiakban tekintsük át, mégis mi szólna az öngyilkosság mellett, mit állítanak az e teóriát preferálók:
1.)
Ilyen lehet a már említett betegsége, amely – remélhetőleg az előzőekből világosan kiderült – szóba sem jöhet (ti. a skizofrénia), tehát a cselekménnyel korrelációba egyáltalán nem hozható.
2.)
 Szerelmi csalódásai, főleg a legutolsó, a Flórával való viszonya. Itt még „búcsúlevél” is van, amely a tragédia napján kelteződött. Sőt érkezett egy, december 3-án is – maga Flóra számol be erről -, amelyet pénteken délben kapott, s a következő, vasárnapra (december 5.) invitálja. Ez elveszett. Kár. Itt van viszont az „igazi”, íme:„Kedves Flóra! Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. ’Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!’ – ezt Kosztolányi írta. Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet. Attila. U.i. Kérem, vasárnap már ne jöjjön.” Sajnos ez a levél nincs a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) birtokában, így nem láthattam, ám ettől még létezhet. Ez kétségtelenül tipikus búcsúlevél, ilyet az ír, aki szakít szerelmével, de nem az, aki öngyilkosságra készül! Ez egy „elbocsátó, szépüzenet”. A szakításról pedig már korábban döntött, azon a félresikerült, félreérthető napon, amikor Flóra meglátogatta szárszón. Az öngyilkosok búcsúleveleinek, azonban vannak kritériumai, mind hétköznapi, mind pedig (büntető)jogi értelemben. Rendszerint közlik a végleges elhatározást (hiszen azért írják), van tárgya, oka, alanya, a szerelmeseknél jellemzően az, akinek írják, akitől búcsúznak. Van végrendelkezés, amint azt az internátusban is tette. Az öngyilkosok ilyen lényegtelen momentumokkal nem fecsérlik az időt „ettem az almákból”, kit érdekel?! Arról persze már nem is beszélve, hogy egyetlen szó nincs a levélben arról, hogy megöli magát.(...)
3.)
Amikor József Attila öngyilkosságát atipikusnak nevezem, pontosan a búcsúlevelek hiánya miatt (és persze még sok mindenért) teszem, ellentétben azokkal, akik nemes egyszerűséggel, minden utolsó karcolatát búcsúlevélként aposztrofálják, vegyük tehát őket sorra. Általában öt búcsúlevelet emlegetnek, nagyon helytelenül, de nézzük a címzetteket: Ignotus Pál, Cserépfalvi Imre, Bak Róbert és a két hölgy, Szántó Judit, végül Kozmutza Flóra. Ismeretes, Ignotus Pálhoz írt búcsúlevele nincs a PIM hagyatékában, ettől még elvileg létezhet, bár furcsa, hogy eddig nem bukkant elő. Hogyan kerül ez a levél a köztudatba? Ignotus Pál, közvetlenül József Attila halála után beszél erről, amelyben ezt az utalást„… hozzá kell tennem, azonban kétségeim vannak, vajon egyáltalán jó költő voltam-e?” úgy értelmezi, hogy barátja már lélekben feladta a küzdelmet. Hangsúlyozom ez a levél nincs meg. Vajon mit bizonyít ez a dilemma?! Csak a múlt idős szerkezete miatt kapták fel, no és persze Ignotus kommentárja miatt!
Cserépfalvi Imrének e zt írja: „Kedves Imre Barátom! Bocsáss meg, hogy elkésve írok. – Ha szükséges még tőlem vers az anthológiába, kérlek, választassa ki Cs. Szabóval (ha még ő a szerkesztő) a könyveimből. Hiszen nem volt új versről szó. – Én itt három könyvet találtam: Lea Chatiments és az Anthologie dea Écrivains Franqaia du XX Siccle, Poésie, - Tome II. –Ezeket a könyveket még ma postára adom. Szeretettel üdvözlöm a családodat. József Attila” Ez búcsúlevél? Senki nem gondolhatja komolyan, mint a következőt sem: „Kedves Judit” Sok szeretettel üdvözöllek. Attila”. Utoljára a legvitatottabb Bak doktornak: „Kedves Doktor Úr! Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kísérte meg a lehetetlent. József Attila.” Ennek is alapvető fogyatékossága, hogy nem utal semmilyen módon az önkezűségre. Mindössze arról tájékoztatja orvosát – akivel különben előző napon hosszan beszélgetett -, hogy maga veszi kezébe gyógyulását, saját módszerrel, amint ezt Jolánnak is mondta, jelezte. Már nem bízik az orvosokban, az analízisről néhány, magát specialistának nevezőnél többet is tud, de nem akarja megsérteni.
Csokorba szedem, és tételesen megdöntöm az öngyilkosság vélelmét:
-A legfontosabb: minden tekintetben atipikus az öngyilkosság, hiszen aki úgy akar véget vetni életének, hogy vonat alá ugrik, azt egyfelől a nyílt pályán teszi, másfelől a vonat elé, a mozdony alá veti magát (vagy előre kifekszik a sínekre). Látjuk, milyen nyögvenyelősen fogalmazzák meg, még az ilyen értelemben szakembernek tekinthető vasutasok is, hogy hová ugrott, hol mászott át, ment-e már a vonat vagy robogott? Mi, és hogyan okozta a sérüléseket és legfőképpen hol? Igaz, Szabolcsi Miklós, de mások is, mindezt nagyvonalúan kezelik„Hogy aztán a teherkocsi oldala okozta-e a halálos sérülést, vagy a két kocsit összekötő vonóhorog – technikai részletkérdés”. De hát ők nem kriminalisták. Az igazi öngyilkos szándéka végleges, ezért még arra is ügyel, hogy ebben véletlenül se akadályozza meg senki. A megmásíthatatlan szándékot végre akarja hajtani, nem kíván tanúkat – esetleg lebeszélik, megmentik – és szenvedést! (...) Az öngyilkosnak tudnia kell, mikor jön a vonat. Ha József Attila azon a napon tényleg öngyilkos akart volna lenni, s ha már egyszer sétálgatott, vajon miért nem várt még 24 percet, hiszen jött a nyolcórási, menetrendszerű személyvonat?! (Ez a tehervonat a baleset ellenére 19,55 órakor továbbment). Aznap negyedszer ment át a síneken. A tipikus vonat-öngyilkosok csak egyetlen egyszer, a tett valódi végrehajtásakor közelítik meg a helyszínt, pontosan az előzőekben vázolt tényezők miatt. Nem akarnak akadályokat: sorompón átbújni-mászni, kocsik közé keveredni – mindezt tanúk előtt! –és így tovább, ami megint csak a nyílt pályán történő elkövetést erősíti (...)
-A december 2-ai pozitív élmények szintén ellentmondanak az öngyilkosságnak. Mert miről van szó: új kötetre van kilátás, ami egy költő életében olyan, mint az oxigén, állást ígérnek, még íróasztala is lesz, ez egyfajta egzisztenciális biztonságot jelent, amit még megfejelnek a Baumgarten-nagydíjjal, s ez nem csak anyagi, hanem a hőn áhított erkölcsi elismerést is meghozza. A vendégek ezt mondják neki: Új élet kezdődik számára, munka, biztos megélhetés. Be van jelentve Miskolcon, kedden várják a Szép Szó felolvasói estjén, ahol maga szavalhatja verseit, amit különben is annyira imád. Már most menne, de nincs a kocsiban hely, hétfőn utaznak Pestre. Ez tehát egy reális, pozitív jövőkép, miért lenne öngyilkos?
-A tragédia napjának történései is, mind-mind ellentmondanak az öngyilkosságnak. December 3-án, már reggel fordítani akar! Megjött a munkakedve! Végig kiegyensúlyozott az állapota, délelőtt heverészik, jó étvággyal ebédel, újságot olvas. Levelet diktál Etus ügyvédjének! Pár óra múlva az ilyen ember nem végez magával.
-A MÁV-jelentések. A szántódi állomásfőnök, 1937. december 3-án, József Attila  költő „halálos elgázolásáról” tesz jelentést (és nem öngyilkosságáról!), s miután ezt megismétli, december 13-án a csendőrség ezt írja neki „Köztudomású, hogy József Attila öngyilkossági szándékkal feküdt a vonat alá”. Ám a vasút ragaszkodik a baleset verziójához, amit a Magyar Királyi Államvasutak Budapesti Üzletvezetőségének, december 6-án, a szántódi állomásfőnöknek írt felszólítás is igazol: „A távirati jelentésekben a balesetek idején pontosan úgy kell mindent feltüntetni, amint azt az 193O évi 2O.OOO/III. számú rendeletben mellékelt mintában előírtuk /hó, kelet, nap, óra is perc/”. Az állomásfőnök december 8-án válaszol is: „Tisztelettel jelentem az utasítást tudomásul vettem. A baleset 1937. XII. 3.-án, 19 óra 35 perckor történt. Az igazgatóságnak 1937. december 3.-án 22 óra 18 perckor, 8b szám alatt tettem távirati jelentést.” Érthetetlen számomra, ha a MÁV, a vasúti szakemberek is úgy ítélték meg baleset történt s ezt így könyvelték el, akkor miért erőltetjük az öngyilkosságot?!
- Utoljára maradt a baleset verziója. (Az inkriminált időpontban és helyszínen, át akart bújni a vagonok között, a szerelvény meglódult és a két kocsit összekötő csavarkapocs bezúzta koponyáját, meghalt. Mindezt alátámasztja az orvosi szakvélemény, a helyszínrajz, vasúti jelentések és táviratok, stb. – amint könyvemben ezt sokkal bővebben kifejtettem). Álláspontom szerint, ennyi idő távlatában csakis kriminalisztikai módszerekkel lehetett bizonyítani a baleset tényét, az öngyilkosság elvetését. A fogalmilag elképzelhető változatokat kizárni (természetes halál, gyilkosság, öngyilkosság) így maradt a baleset. Más verzió pedig nem jöhet számításba (...)
Tudom persze jól; minden állítás, ami nem illeszkedik, egy korábban elfogadott és meg nem kérdőjelezett rendszerhez – eretnekség. Ráadásul nem is vagyok irodalomtörténész (igaz, ők meg nem kriminalisták), nincs jogom kopogtatni a szentély cizellált, kívül tágasabb. Summa summárum, mindössze azt szeretném hangsúlyozni: lehet, hogy József Attila számtalanszor gondolkodott az öngyilkosságon, sőt ha tovább él, biztosan így végzi, de 1937. december 3.-án akkor is baleset áldozata lett. Végezetül, a kritizálók felé egy tiszteletteljes javaslat, amit Carl Rogers-féle szabálynak neveznek: „ Mindenki csak azután juttathatja kifejezésre érveit, ha újból és pontosan megfogalmazta az előtte beszélő gondolatait, érzelmeit, valamint mindezt az említett személy megelégedésére tette.”
|
|
 |
| | | | | Kakukkfészek | | szerző: Plecskó Edina |
Ken Kesey világhírű regénye, a Száll a kakukk fészkére a ’60-as évek Amerikájának kiúttalanság és otthontalanság-érzésével ad kitűnő látleletet korának társadalmáról. A nagy sikereket elért és a vászon mellett a színpadra is kívánkozó történet Dale Wassermann átiratának köszönhetően a világ számos országában színpadon is megtekinthetővé vált - hazánkban jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház repertoárját erősíti.
 A könyv saját élményen alapszik, miként 1960-ban egy kaliforniai kórházba önkénteseket kerestek különféle narkotikumokkal végzett kísérletekhez. A kórház elmeosztályán Kesey vállalta el a betegfelvigyázói munkát, s itt szerzett tapasztalataiból, élményeiből írta meg később számos nyelvre lefordított világhírű regényét. Ennek sikereit vitte tovább az 5 Oscar-díjjal jutalmazott film mellett a színpadi változat, amelyet az amerikai kontinens meghódítása után többek között Londonban, Párizsban és Tokióban is bemutattak. Az 1963-as New York-i ősbemutató sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy az akkor pályája csúcsán lévő Kirk Douglas játszotta az egyik főszerepet, Magyarországon pedig a Vígszínházas premier után vitte színre sikerrel több társulat is a történetet – az idei évadban a Szolnoki Szigligeti Színházban, Radó Denise rendezésében láthatjuk a Kakukkfészek című darabot.
A történetet Bromden (ifj. Jászai László) szemével kísérhetjük végig, ahogyan  a regényt is maga az indián meséli el, ő követi leginkább Kesey gondolatait. Fejlődése igen érdekes, általa megláthatjuk, milyen, amikor egy menedéket kereső ember kinyitja az ajtót a világra. A kisstílű bűnöző, McMurphy (Barabás Botond) börtön helyett záratja magát elmegyógyintézetbe, ő az egyedüli normális ember a kizökkent világban, aki igen nehezen tűri a korlátokat. Hamarosan rájön, hogy az intézmény lakói semmivel sem bolondabbak nála, és megpróbál segíteni társain, akiket egyéniségüktől megfosztva áldoznak fel az álszent gyógyítás oltárán. Emberi méltóságuk visszaszerzéséért szít lázadást a keménykezű Ratched nővér (Sztárek Andrea) ellen, aki végül elektrosokkal próbálja megtörni a lázadást.
Radó Denise nem adott semmilyen plusz politikai töltetet a színdarabnak, ami önmagában is elég sok asszociációs lehetőségre ad alkalmat. Mindenki felismerheti azokat a gondolatokat, amelyeket a legfontosabbaknak tart, minden egyes helyzetet le lehet fordítani mindennapjainkra. Kesey története ugyanis nem csak a cselekmény szintjén áll helyt önmagáért, egyfajta jelképként tekinthetünk rá: ugyanolyan izgalmas sztori, mint amilyen alapos lélekrajz, emellett vadul gunyoros paródiája a társadalomnak, s egyszersmind aprólékosan realista rajza is - vélekedik a darabot fordító Bátki Mihály. A siker pedig tényleg nem egy-egy sztár jelenlétének, vagy a puszta véletlennek tudható be, a regényben található gondolatok és értékek átmentésével Wassermann lehetőséget teremtett arra, hogy ha darabja jó színház, jó színészek, jó együttes kezébe kerül, akkor a színpadon estéről estére újjászülessen a regény világa.
|
|
 |
| | | | | Szakadozó elme képekben | | szerző: Baranyai Richárd |
Schizophrenia avagy a köznyelvben hasadásos elmezavarnak is nevezett betegség. Kialakulásának okáról nem sokat tud az orvostudomány, feltételeznek genetikai hajlamot rá. De ez annyira nem is fontos, hiszen a kialakulással a vizsgált filmekben nem is foglalkoznak.
Társszerző: Várnagy Emma
Orvosi könyvemben két és fél skizophreniafélét különböztetnek meg. Megnevezésük igen bonyolult és ködös, ezért tehát egyszerűsítek és vegyük ùgy, hogy a.) film a.) eset, b.) film pedig b.)
a.) Egy csodálatos elme (Russel Crowe) melyben egy matematikus professzor a betegünk a II. világháború környékén. A film első órájában a néző, aki tudja, hogy egy megtörtént esetet felfdolgozó 4 Oszkáros drámát lát egy skizophren főhőssel, már-már csalódottan otthagyná az egy-kissé-paranoid-de-sikeres-tudósról szóló háborús-kódfejtős filmet, de ekkor egy gyors vágással az '50-60-as évek kórházában villantanak egy bizonytalan elektrosokkos kezelést, majd szép lassan leépül a prof képzelt világa és happy end, bár tudjuk, a skizophreniából nem gyógyult fel teljesen a beteg. A film képeiben egészen megnyerő, a "képzelt" barátok folyamatos jelenlétét jól érzékelteti. Gond csak azzal volt, hogy míg a film elején eléggé belülről szemléljük a schizophren emlét, a második felében teljesen kidobnak minket abból, pedig valószínűleg érdekesebb lenne végig egy helyről követni a prof. elmeállapotát.
b.) Harcosok klubja (Edward Norton, Brad Pitt). Klasszikus esete a "skizophrenia a néphiedelemben"-nek, // Jekyll és Hyde szindróma // mikor a beteg elméje hasad és más-más személyek más-más tulajdonságaival éli meg saját és a képzelt karakterek életét. Ez a film, nevezzük vígjátéknak, akciófilmnek vagy ahogy tetszik, meg sem próbál racionális képet mutatni a betegségről és valószínűleg ez teszi élvezhetővé, sokkal inkább mint a közel ugyan olyan hosszú, ámde sokkal hosszabbnak tűnő Csodálatos elmét. Itt nem csak a schizophrenia a téma, hanem a fogysztói szemlétetben élő világ. A szabályok és a társadalom normái előli menekülés, és ennek a menekülésnek a másokra gyakorolt hatása. Mindez természetesen az éppen bomló félben lévő elme szemszögéből.
A két film, bár részben ugyanarról szól, mégis teljesen más képet fest elénk. A Csodálatos elme egy ember belső harcát mutatja be a saját hallucinációival, míg a Harcosok klubjában egy, az életével elégedetlen ember társadalmi norma ellenes megnyilvánulásait. Az már csak apró plusz, hogy ez az ember nem mer önmagától cselekedni és ezért létrehoz egy új személyiséget. Mindkét filmben kvázi "belülről" látjuk a betegséget, a beteg ember szemén és érzésein keresztül, de a "lebukás" valahogy a Harcosok klubjában sikerült ütősebbre. A Csodálatos elme egy megkapó életrajzi film valakiről, aki logikus gondolkodással "legyőzi" a schizophreniát, és ezzel nincs is semmi gond, de lássuk be, ha nem egy Nobel díjasról készül, nem négy, de valószínűleg egy Oscart sem kapott volna. Míg a Harcosok klubja, ami ugyan kitalált történet, de mégis üt, vág, és érzékletesen "odabasz" a társadalomnak, nem kapott, csupány egy jelölést, azt is a hangeffektus vágásra, hogy is van ez? Mindenesetre Russel Crowenak sokkal jobban áll a gladiátori szenvedés, a Harcosok klubja meg amùgy is kultfilm, szóval azt mindenképp látni kell, ha kiműveltnek akarunk tűnni!
|
|
 |
|
