Heti téma: a sorozatok 


* Birodalom a világ végén * Egy sorozatfüggő feljegyzései * Harry Potter vonzásában * Macska(nya)fogó 2 *

 
       Birodalom a világ végén
szerző: Vaszkun Judit
Hála a kornak, mely nem csak a mennyiségi silány tömegtermékekkel bombázza az embereket, hanem a vad kreativitásnak is hagy egy szűk teret: korunk minden felszínes jelenségére van egy önironizáló válasz. A szappanoperáktól habzó televízió műsorok közé is időnként beférkőzik egy-egy ilyen reflexió. Az elsősorban kórházsorozatok paródiájaként számon tartott Birodalom mindezt egy olyan hangot és stílust megütve közvetíti, ami egyformán fogyasztható, élvezhető és elgondolkodtató is.

A sorozat kétszer négy epizódja annak ellenére, hogy a kilencvenes években született (az első széria 1994-ben, a második 1998-ban), ma mintha csak egyre több aktualitást nyerne, bár az itthoni műsorszerkesztők láthatóan nem érzik égetőnek sem a műfaji színesítését a programoknak sem a nézők igényességének növelését

Hogy tömegek is jót szórakozhatnak rajta - amellett, hogy a kritikusok elismerést is kivívta és nemzetközi fesztiváldíjat is nyert a produkció -, mi sem bizonyítja jobban, mint a dán televízió főműsoridőben való vetítése után kitört hangos siker.
A helyszín a (valóságban is létező) dán Birodalmi Kórház. A látszólag egymás mellett élő, cselekvő szereplők útvonalai keresztezik itt egymást képtelenebbnél képtelenebb szituációkba keveredve.

Lars Von Trier intuícióira hagyatkozva összegyűjtött egy sor divatos, kecsegtető elemet: a műfaj nem csupán tévésorozat, de horror, pszichothriller is, vígjátékos fordulatokkal. A felszínes bűnügyi história mögött megbúvó komoly etikai, erkölcsi, politikai, világnézeti dilemmákkal támadja le, hol könnyesre kacagtatva, hol megfélemlítve a nézőt. Trier párhuzamba állítja a merev materializmust a misztikummal, a tudományt az okkultizmussal, az értelmet a fogyatékossággal, az emberi világot a szellemivel. Figyelmeztet, nemcsak hogy nem létezik egyik a másik nélkül, de vegytisztán sem fordulnak elő. S az átmenetek már olyan mértékeket öltenek, hogy még az élők- holtak közötti állapot, a zombi lét is teret kap..
Nos, a rendező a hozzávalókat bedobta a gépbe, gombot nyomott, s csodáknak csodája, egy páratlan arányérzékkel megáldott remekművet kaptunk.

Slussz poénként a hatalmas piros csokornyakkendős büszke rendező, mintha az arcunkon ülő megrökönyödésen akarna élvezkedni, mosolyogva lép az epizódok végén látható vörös függöny elé s figyelmeztet bennünket: ez csak fikció, ne féljünk a látott borzalmaktól, de azért vonjuk le belőle magunknak a tanulságot. Amit talán nem tudunk könnyen megtenni, de az, hogy a látottak még napokig mozognak, dolgoznak az ember fejében, garantált
Sorozat, mert leláncol, ahogy felcsendül a főcímzene, figyelmesen koncentrálunk az „előző rész tartalmára” és bizsergető izgalommal várjuk az újabb fordulatokat. Sorozat, mert a szimpatikus fiúorvosnak és a kedves lányorvosnak szurkolunk, hogy összejöjjenek, a kórházigazgatót abszurd rögeszméitől a falat kaparjuk, a bamba ápoló esetlenségein jókat nevetünk, a jóságos szörnyszülöttől undorodunk, az önjelölt nyomozóval közösen agyalunk, vagyis: együtt lélegzünk a szereplőkkel. Sorozat, mert mindennapi kapcsolatok és szituációk alakulnak ki, olyan hétköznapi érzelmek jelennek meg, mint a szerelem, féltékenység, teljesítménykényszer, méreg, harc az idővel, amikbe könnyen beleélhetjük magunkat. Sorozat, mert ahogy vége van egy résznek a szemérmetlen kíváncsiság uralkodik el rajtunk a továbbiakat illetően.

De mégsem sorozat, mert azt a nyugalmat árasztó állandóságot, a világrendet távolról sem sugallja, mint amivel a többi televíziós sorozat „ajándékozza meg” a függőket. Csak egy bizonyosságot kapunk: azt az egyre növekvő káoszt, ami elhatalmasodik a Birodalmon, nem emberi kéz fogja kibogozni, s így csak derülni lehet a fel-alá rohangáló karaktereken, akik akármilyen abszurd is, mi magunk vagyunk.




 
       Egy sorozatfüggő feljegyzései
szerző: Szántó Sz. Erika
-Nagyon jó, pont jó- gondolta Siegfried Bonmartre, miután rézkvarc számlapos órájára pillantott. Önelégülten ballagott, annak teljes tudatában, hogy már csak negyedóra és pár méter választja el a Vágyakozás szenvedélyei legújabb epizódjától.

A múlt heti rész utolsó kockáját, a döntés súlya alatt megrogyó Izabelle arcát látta maga előtt. Már egy hete, másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy a nő vajon Hosét, vagy a rivális Fernandot választja-e. Minden eshetőséget számba vett, mindkét esetre. Azon a határozott véleményen volt, hogy Izabelle hosszútávon mindenképp Hoséval, szenvedély tekintetében viszont Fernandoval járna jobban. Magában tényként konstatálta, hogy Izabelle, Hosét fogja előnyben részesíteni, különben, a férfinek Lucitával kéne összejönnie, a történet is egészen más sodrást kapna, tehát egyértelmű a döntés.

- Már csak pár perc- dünnyögte inkább maga elé, mint magának szólóan
Ott van a dada esete is. Iriana egyértelműen tetszik Manuelnek. Azonban Fernando, Iriana bátyja, ellenzi a kapcsolatot, és megfenyegette Manuelt, hogy megöli. Ebben a részben derül ki, hogy a férfi a veszéllyel dacolva a szerelmet, vagy inkább a konszenzus útjára lépve az életet választja.

Siegfried, mint már oly sokszor, most is derült nyugalommal tisztázta magában, hogy ezt élvezi a legjobban. Számba venni a lehetőségeket, vázlatokat készíteni a külön erre a célra fenntartott kockás füzetbe, elgondolni, hogy ő mit tenne, majd várni a szereplők néha igen kiszámíthatatlan cselekedeteit
- Ó, igen, a kiszámíthatatlanság!
Kedvenc szereplőinek élete logikai csatározások közt folyt a maguk medrében.
Izabelle meddőként esett teherbe, Fernandoról pedig kiderült, hogy ikertestvérével együtt még a szülőszobában elcserélték.  
Vigyázva az összes szereplő érzékenységére, és főként Izabelle egészségére, hümmögések, és dörmögések csendes tudatában vette tudomásul ezeket az olykor teljesen váratlan fordulatokat. Csak egyetlen egyszer fordult elő, hogy teljesen elragadta a hév, és a hümmögést sutba vágva egy mondat csúszott ki a száján. (-Maria, Horkhét szereti - mondta egyszer egész hangosan, abban a tudatban, hogy ezzel végre véget vet egy szerelmi csetepaténak.)

Siegfried B. ezt már a lépcső alján gondolta, de felérve már teljesen más foglalkoztatta. Lila bársonyszvetterére gondolt, melyet minden héten külön erre az alkalomra készített elő.  
Nem sokkal később a heti rendszerességű szertartás során hamar kiderült, hogy Izabelle, Hosét, Manuel pedig, a várttól ellentétben az életet választotta.

Egy-egy epizód végeztével minden történés részletes kielemzést kapott. Iriana kétségbeesettsége ugyanúgy foglalkoztatta Bonmartre-t, mint hogy Horkhének egy gyermekkori trauma miatt lélekutazáson kell részt vennie. Ilyenkor mindennek részletesen utánanézett, felhívott például egy terapeutát és a következményekről tudakozódott, vagy akár önmaga is lélekutazáson vett részt, hogy minél jobban megérthesse a szereplők felmerülő emócióit.  Manuel gyávasága azonban meglepő fordulatnak számított. Éppen elég meglepőnek, hogy legyen min egy hétig morfondíroznia a hazafelé tartó párperces úton. A gyávaság volt ugyanis egyedül az, amire Siegfried sehogysem tudott reagálni. Mélységesen elítélte Manuel döntését, és egyszerű, nagyobb gondolatokat szerencsésen nem igénylő életében, nem tudott azonosulni vele. Márpedig akkor is a szerelem az első- vonta le a konzekvenciát egy megrögzött romantikus bolondságával, és Maria és Horkhe boldogságára gondolt.

Egészen egy teljes hétig, amikor is Fernando elhódította Hosétól Izabellet, mert ez volt az a pont, amikor már Siegfried Bonmartre számára is minden egyre jobban összekuszálódott




 
       Harry Potter vonzásában
szerző: Tóth Tamara
A hét kötetből álló regényfolyam tavaly novemberben, illetve nálunk idén februárban véget ért. J. K. Rowling szerint nem is lesz soha folytatása, de azért az utolsó kötet nyitva hagyta a kiskaput, így a rajongók még reménykedhetnek. A Harry Potter mánia már évekkel ezelőtt törvényszerűen felkeltette a pszichológusok érdeklődését szerte a világon. Mi lehet az átütő siker oka, mennyire függ a marketinghadjárattól, és mennyi benne az írói tehetségből származó valódi hatás?

 
Az előbbire egyértelmű példaként hozhatóak a regényből készült filmváltozatok, azonban a jó öreg törvény itt is érvényesül, az olvasás során kapott élmény meg sem közelíti a mozgóképes változatot. Tény, hogy a varázslóvilág története a tömegkultúra szerves része, de tagadatlan, hogy delejes erővel hat a gyerek és sok-sok esetben a felnőtt olvasóvilágra. Unalomig ismételt, de igaz az a „Potter-hatás”, hogy számtalan fiatalt vezetett rá a könyvek szeretetére, akik ezután sok esetben az addig utált klasszikusokat és kötelezőket is szívesen a kezükbe vették
A jelenség hátterében valamiféle titkot véltek felfedezni a sokat látott, tapasztalt pszichológusok, az általánosan elfogadott vélemény az évek során alakult, formálódott, végül egy konszenzusfélében kristályosodott ki. Tehát a siker kulcsa abban keresendő, hogy az írónő kitapintotta a gyermeklélek olyan útvesztőit és jellegzetességeit, ami kevés gyerekkönyv szerzőjének sikerült. A HP-jelenség megoldása a fiatalok fantáziavilága és a varázslóvilág meséje között vonható párhuzamban rejlik.

Az általam forrásként használt Kende B. Hanna munkájában azt vallja, hogy le kell ásni egészen Rowling gyerekkori emlékeihez, tapasztalataihoz, ismerni kell az élettörténetet, az egyéniséget. A megalkotott mű pedig csak valami átmeneti tárgy, ami lehetővé teszi a gyerekkori érzés- és fantáziavilág átértékelését, feldolgozását. Most aztán elcsodálkozhatnánk, micsoda izgalmas gyerekkor adatott meg Rowling asszonynak! Úgy gondolom, az okok azért földhözragadtabbak is lehetnek. Adott egy jó íráskészséggel rendelkező, gyerekekhez értő pedagógus, aki otthon van a mesék világában, tengernyi ideje van fantáziálni, mellesleg ügyesen átvesz és alkalmaz néhány izgalmas karaktert más művekből (Gyűrűk ura, Dorian Gray arcképe).

Kende B. Hannát ismét segítségülhívva elemezhetjük a Harry Potter szériát több szinten is. A gyerekeketelsősorban az a prózai ok vezérli, hogy azonosulni tudnak a szereplőkkel, mégakkor is, ha a jellemek néhány példától eltekintve elnagyoltak. A fiatalolvasók a külső szörnyekkel, és a belső félelmekkel való vívódást gyakranátültethetik a saját életükre is. Az én idősebb (16-tól 22 évesig terjedő)lényemet ezzel már nem tudták megfogni. Sokkal inkább azzal a hagyományosfogással, amit katarzis élménynek hívunk. Ennek fő sikere a szerkesztésmódbanrejlik, ahogy regényről regényre építkezik a történet, ami végül egy egészetalkotva rendeződik kerek történetté, persze azért nem tökéletesen.

A figyelmes(és kukacoskodó) olvasó számos ellentmondásra bukkanhat, de mindez kit érdekel,amikor minden rész a kissé vontatottfejezetein túllépve, izgalmakatfokozva jut el a számtalan kérdést felvető részbefejezéshez, hogy aztán akövetkező kötetig ábrándozhassunk a folytatásról. Többször persze nem voltigazán ütős a befejezés, néhány kötetnél viszont még sokáig magunkbanhordozzuk, és továbbgondoljuk a végkifejletet. Harry-t és barátait lehetutálni, gyakran rá is szolgálnak, de bevallom nekem is alaposan kicsordult akönnyem Dumbledore professzor halálakor. Akkor ez mi más, mint katarzis.


Fanyalgók persze mindig vannak, sőt igen gyakran kirívó esetekkel is találkozhatunk. Néhány szélsőséges keresztény elmélet szerint a fekete mágia és az okkultizmus köszön vissza a regénysorozatban, Voldemort pedig egyenesen a Sátán analógiájára született, egyszóval az egész úgy káros a gyerekekre, ahogy van. Úgy gondolom, vétek egy vallás és egy mesekönyv összekeverése, és bármiféle szélsőséges nézet és elemzés. Inkább olvassuk el, ha eddig még nem tettük volna.




 
       Macska(nya)fogó 2
szerző: Kinga
Mondják, hogy semelyik filmből nem érdemes megnézni a második részt, de aztán mindig vannak reménykedő nézők, akik mégis megteszik. Vannak kellemes csalódások olykor, még harmadik részek esetében is, bár ebben már jobban megoszlanak a vélemények.

A Macskafogó 2 nem az üdítő kivételek egyike, ebben egyöntetű megítélésekre találtam. Hatalmas kultuszt romboltak le egyetlen laza mozdulattal. Nem kevés munkával. A második részt óriási beharangozó kampányok övezték, tévében, rádióban, plakátokon, interneten, sőt hivatalos weboldalon. Ami nem is akármilyen, mesteri PR fogásokkal van fűszerezve, barátkozhatunk a karakterekkel, letölthetünk háttereket, klubszobában fecseghetünk, híreket olvashatunk. Egy időben a vízcsapból is a macskafogó 2 folyt, riportok szóltak a folytatásról, nagy rejtélyek lengték körül, s mindenki izgatottan várta. Talán pont ez volt a baj, hogy így felsrófolták elvárásainkat az eg(er)ekig

A várakozás ugyanis a film alatt is megmaradt. Talán a következő percben jön egy izgalmas fordulat, hátha nem csak lapos szóviccek fognak következni, poros, nyugdíjas Nepp-poénok. Tán mondhatjuk majd a végén azt, hogy nem kidobott pénz volt az egész. Őszintén, leginkább a grafikusokat és szinkronszínészeket sajnálom, hisz hosszú hetek több órás munkáját alázták meg a történettel. A producereknek nem a forgatókönyvön kellett volna spórolniuk. Darvas Ivánnak ráadásul ez volt utolsó munkája, megérdemelné a szép befejezést, hogy a végső művet melyben alakít, hasonló dicsfény övezze, mint pályájának egyéb közreműködéseit. Sajnálatos, hogy ennyi erőfeszítést így kidobnak az ablakon.

Ternovszky Béla kijött a formájából, nem lüktet körülöttünk úgy a film világa, mint a 86-os elődé annakidején. Nem gazdagodtunk feledhetetlen párbeszédekkel, a szállóigék is mélyrepülésben közelítettek. Míg zeneileg, rajzokban sikerül megidézni a nagy elődöt, addig a fordulatokban, sírva röhögős hangulatban közel sem. Bár a sírás megmaradt részemről, kínomban talán a mosoly is az arcomra fagyhatott.