Heti téma: a metamorfózis 


* Egyedül a változás örök * Átváltozások Újhold idején * Harry Houdini * Hatásmechanizmusok * Metamorfózis Jekyll és Hyde módra * Reneszánsz remekművek * Rókák, bogarak, vámpírok *

 
       Egyedül a változás örök
szerző: Kinga

Ki ne ismerné  a régi aforizmát...?! Tempora mutantur et nos mutamur in illis... (az idők változnak és mi is változunk velük).  Ez tulajdonképpen a mottója is lehetne az Öt év múlva című előadásnak. A rendezővel, Tompa Ádámmal beszélgettem a Spidronműhely, Lorca imént említett darabjának kapcsán.  


Miként állt össze a Spidronműhely?

2006-ban Wéber Péter rendezésében csináltunk egy monodrámát a Merlinben, akkor választottuk a nevet. A csapat maga viszont több baráti körből alakult ki 2007-ben, Sartre A legyek című drámájának próbafolyamata kapcsán, ami Kívülállók címmel került színre. Ez volt az első rendezésem, majd a Don Juan és az Öt év múlva című előadások alkalmával merült fel az igény, hogy komolyabbá váljon a társulati létünk. Ám független színházként elindulni, fennmaradni nehéz, a dolog metódusához hozzátartozik, hogy hosszú, bizonyítással teli évek telnek el, míg végül "normális" pénzt kap egy társulat, jelenleg mi is projektpályázatokból tartjuk fenn magunkat. 

Spidron Műhely - öt év múlva

El szabad mondanod, hogy miket terveztek még erre az évadra, vagy ez műhelytitok?

Elmondom, mert ez legalább a társulatot is kötelezi, hogy tartsuk magunkat a terveinkhez… Az első bemutatónk sikeresen lezajlott (Öt év múlva), a másodikat február közepére tervezzük, Triana: Gyilkosok éjszakáját rendezi Réthelyi András. Ezután Heller: A 22-es csapdájának lesz egyfajta színre vitt adaptációja (rendező Tompa Ádám - sk.), majd április végén jön a harmadik bemutató Shakespeare Viharjából, melyet szintén Réthelyi András fog rendezni.  

Hogyan néz ki a munkafolyamat nálatok?

Körülbelül úgy, mint minden más társulatnál. Az előkészítő fázissal indul a munka, amikor a rendező rögzíti a vízióit, kitalálja a szereposztást, véglegesíti a szöveget, színpadi helyzeteket talál ki a szöveghez és különféle helyzetgyakorlatokat a darab karaktereihez. Majd a színészei elé tárja az egészet és elindul egy párbeszéd, amit azért a rendező moderál. Neki persze úgy kell vezetnie a folyamatot, hogy közben ő is képes maradjon az improvizációra, ne kőbe vésett gondolatokhoz ragaszkodjon. Természetesen ezt a fázist még megelőzi a díszlet- és jelmeztervezői diskurzus a rendezői elképzelésekről, itt elkészül a tervek nagy része. Aztán elkezdődik a konkrétabb, már színpadon zajló munka és fokozatosan kialakul minden.  

A címadó műre térve, miért láttál fantáziát ebben a Federico Garcia Lorca által színre-vihetetlennek titulált darabban?

Lorca ezt inkább általánosságban mondta az akkori korszakának (1930'as évek - sk.) darabjaira, például a Közönség-re vagy a Címtelen színdarabra, amelyek nagyon szürreálisak, csapongók, nehéz bennük bármiféle fogódzót találni. Viszont az Öt év múlvában, annak ellenére, hogy erre is igazak a fentiek, megláttam egy kulcsot, ami összefogja az egészet. Ezért bár az előadás meglehetősen asszociatív, a célok mégis kristálytiszták. Ért minket olyan kritika, hogy ad hoc jellegű az előadás, pedig teljesen végiggondolt minden mozzanat.  A darab improvizációk sora által vált ilyenné, amilyen. A próbákon azt hangsúlyoztam a színészeknek, hogy ne vegyék szentírásnak sem a lorcai, sem a saját, rögzített szövegeiket, rögtönözzenek nyugodtan, de az esszenciája maradjon meg. Ezért is van, hogy az előadások után újra meg újra átbeszéljük az egészet, mi milyen volt, miként sikerült.  

Spidron Műhely - öt év múlva

Mit akartatok mondani/átadni a darabbal? Azért kérdezem ezt, mert mikor megnéztem, érezhető volt számomra a tudatos ív, a nem túlzó részletkidolgozás, de a lényeg "aha" élménye valahogy elmaradt.

Ez egy huszadik században íródott, asszociatív darab, a történés csupán annyi, hogy van egy férfi és egy nő, akik a végsőkig küzdenek a kapcsolatukért, szerelmükért, de csak pillanatokra érnek el sikereket. Ugyanis annak ellenére, hogy tökéletesen összeillenek, el vannak csúszva egymáshoz képest időben. Életről és szerelemről szól, ami valahol ugyanúgy születik és múlik el. Egy ma is valós problémáról szólunk, egy olyan korban, ahol egyébként olyanokra keressük a választ, hogy mi a helyes értékrend... ugyanis ez manapság sokkal kevésbé egyértelmű, mint akárcsak 20-30 évvel ezelőtt. De a darabnak nem ez az egyetlen kérdése, sok mást is felvet. Egyrészt van benne az értékrendkeresés kapcsán egyfajta bűnbeesés motívum.  Nekünk, mint embereknek mit szabad tenni és mit nem? Miért nem szabad? Ki dönti el mi a jó és mi a rossz? Miért teszünk olyat, ami "rossz"? Miként jutunk vakvágányra és miért? Mert általában csak akkor kezdünk ezen a kérdésen gondolkozni, amikor már benne vagyunk a slamasztikában. Míg a szekér halad, addig a szelét élvezzük és nem törődünk mással. Másrészt ennek az időben elcsúszott párkapcsolatnak az apropóján boncolgatjuk a célok, vágyak beteljesülésének lehetetlen viszonyát. Ez egészen érdekes, mivel a nyugati kultúrkörben a célok beteljesülésétől sokszor rettegünk, még akár késleltetjük is őket, mivel utána a kiüresedett nihil következik. És mindezekbe kellett belegyúrnunk kicsit a saját történeteinket is.   

Miért kutatók a szereplők?

Ez a munkamódszerre és a próbafolyamatra utal. A férfi szerepek tulajdonképpen egyetlen ember különböző személyiségjegyei. A szereplők így egy-egy életstratégiának felelnek meg. A szerepeket is ennek megfelelően osztottam ki, az egyes világnézetek vagy nagyon passzolnak az adott színészhez, vagy gyökeresen az ellentétük.  

Akkor ki a főszereplő?

Az igazi főszereplő az egyedüli nő, az egyetlen teljes személyiség (mármint minden fázist egyként magába foglaló - sk). Neki meg kell lelnie az utat az összes rész-férfialakhoz, mégpedig a nőiség minden színével, eszközével. Egyszerre hisztérikus, önfeláldozó, és bölcs földanya. Ilyen spektrumon játszani nagyon nagy feladat, és fantasztikus látni Csúz Líviát, aki képes kihozni magából ezt az alakot. 

Spidron Műhely - öt év múlva

A darabot a Merlin próbatermében adjátok elő, ez egy nagyon különös tér, miért itt, mi a jelentősége a mű szempontjából?

Két évvel ezelőtt tartottunk egy workshopot a darabból a Merlin Nagytermében. Akkor egyszerűen székek körberakásával egy cirkuszi porond érzetét alakítottunk ki, és abban a térben játszottunk. Az nyilván egy egészen más a szimbolikára épült, nem volt mindegy, hogy éppen a körön belül vagy kívül, esetleg épp a székeken vannak-e a színészek. A workshop zárásaként aztán tartottunk egy nyílt próbát és ezzel vége lett az egésznek egy időre, majd amikor megszületett az elhatározás, hogy újra foglalkozzunk az Öt év múlvával, akkor egyfelől jórészt más emberekkel kezdtük el, másfelől egy egészen új utat választottunk a kibontására. A workshop folyamán a víz volt a központi motívum, ahogy a darabban is inkább erről esik szó: az élet vize, az életpálya egy folyó, amely forrásként fakad, majd a végén a tengerbe ömlik, satöbbi... Az előadásban ezzel a feminin szimbólummal szemben, kicsit a dohányzás miatt is, a maszkulin ellentétpárját, a tüzet használtuk, ami azt mondja: ez a látszólag félelmetes természeti elem, amely mindent felperzsel, adja a savát-borsát az életnek, még ha el is égünk benne! (A november elsejei előadásban fokozta ezt az elmúlt szerelmek emlékére gyújtott mécses). A próbafolyamat látszólag esetleges helyszíne aztán, mint kiderült, sokat adott az előadáshoz, a Merlin próbatermében lévő bútorok hamar beépültek a színészi játékba. Az itt lévő szekrények tulajdonképpen olyanok, mint az ember elméjének fiókjai, nem tudhatjuk, mikor mi kerül felszínre: valamelyik kipattan és előtörnek belőle a gondolatok. Emellett a lufik használatával egy másik elemet, a levegőt is megmutatunk, ami egyrészt éltetője a tűznek, másrészt illékonysága az álmokra, hiú ábrándokra céloz.  

Az idő  minden metamorfózis gyökere, milyen a darab viszonya az idővel?

Nagyon szubjektív, az eredeti mű olyan, mint egy visszaemlékezés, folyamatosan ugráló időkezeléssel. Ez azáltal valósul meg, hogy minden személyiségjegy (azaz minden szereplő - sk) másként kezeli az időt, saját filozófiájának igazolására használja azt. Így alakul ki az a kissé paradox helyzet, hogy ugyanaz az idő lesz minden karakter igazának bizonyítéka, mindannyian erre támaszkodnak érvelésükben, csak közben mindegyik máshogy használja azt. Ez az egyetlen objektív a teljes szubjektivitásban, az önigazolás eszköze minden alaknál. A lorcai drámának nem hiába "Az idő legendája" az alcíme, hiszen az egész mű tulajdonképpen az idő szubjektivitásáról szól.

Az Öt év múlva legközelebb december 21-én és január 11-én látható a Merlin próbatermében.




 
       Átváltozások Újhold idején
szerző: Tóth Tamara
Először azt gondoltam, hűűű, mennyire könnyű dolgom van, hogy a New moon-ról kell írnom, aztán rájöttem, hogy ez nincs teljesen így, hiszen a témánkat kell elsősorban szem előtt tartanom.

 A könyv, és a belőle készült, aktuális vámpírlázat fenntartó film kapott hideget, meleget, lelkes rajongást és fanyalgó kritikát egyaránt. Bevallhatjuk, a mozi csak azoknak tetszhet (legalább egy kicsit), akik olvasták és szerették a könyvet (legalább egy kicsit). Aki nem tartozik közéjük, valószínűleg pont most zárja be a cikkemet, amit megértek. De koncentráljunk az átváltozásra! Vagyis illendő többes számot használni, hiszen két átváltozós vonallal is találkozunk a filmben. Bella, aki emberlét helyett vámpír akar lenni, és Jacob, aki bőven megelégedne azzal, ha ember marad, és nem kellene időről időre farkasbőrbe bújnia. Mint tudjuk, az első rész azzal végződik, hogy Bella azért nyafog, hogy bizony ő is szeretne vámpírrá válni, hogy ezáltal méltó (gyönyörű, örökéletű, örökifjú stb.) párja legyen Edwardnak. A srác több okból sem hajlandó teljesíteni a kérését, de barátnője nyaggatására végül úgy tűnik, beadja a derekát, de mindezt olyan feltételhez köti, ami első hallásra teljesíthetetlennek tűnik Bella számára.



A másik vonal a hosszú hajú, béna indián fiúból először kigyúrt tetkós indián fiúvá, majd farkassá változó Jacob. Aki egyébként a szőrös háta közepére sem kívánná az egész átváltozósdit. Az átváltozás (ember-farkas) technikai megvalósítása is igen megosztotta a nagyközönséget, amíg grafikus ismerősöm elismerően nyilatkozott a CG ezen pontjáról, addig mások szerint a farkasok leginkább egy, a 80-as évekbeli horrorfilmben szereplő lényekkel mutatnak rokonságot. Kis túlzás ugyan, de tényleg vicces a párhuzam, a moziban – sok egyéb más mellett – jókat nevettünk a farkasok felbukkanásán.

 Ideje kicsit elvonatkoztatni a filmtől és a fantasy világától, és teljesen egyszerű, hétköznapi szinten megvizsgálni a témát. Az irodalom – és filmtörténetet sok ízben áthatja a téma, gondoljunk csak az elsőként felmerült Ovidiusra, Kafkára, Shakespeare-re vagy bármely mitológiát, mese – és mondavilágot átszövő átváltozós történetekre. Az átváltozás érzése, vágya, megvalósulása áthatja a mindennapjainkat is. Valószínűleg nem létezik olyan ember, aki nem akart át/megváltozni valakinek a kedvéért, és nem várta el a másiktól sem. Kétségtelen, hogy az örök (át)változástól nem szabadulhatunk.



 
       Harry Houdini

Harry Houdini több tucat bilincsleoldás, kötélkibontás után alkotta meg világraszóló számát, melynek a Metamorfózis címet adta: a produkció során a bűvész láncokba verve egy zsákba kötöztette, majd egy utazóládába záratta magát. Csupán néhány másodperc telt el és a mester megjelent a porondon. Zárak, bilincsek nélkül. Felnyitották a ládát, és a zsákban ott találták asszisztensét, megkötözve, láncba verve...

Houdini 1874. március 24-én, Weisz Erik névvel született Budapesten, Mayer Sámuel Weiss rabbi, jogtanácsos és felesége, Steiner Cecília fiaként. Négy éves volt, mikor a család a Wisconsin állambeli, Appletonba emigrált. (Későbbi interjúiban Houdini ezt a várost nevezte szülőhelyének, tulajdonképpen tagadva ezzel magyar származását azt állítva, hogy 1874. április 6-án született Appletonban. Valódi és hivatalos születési adatai csak 1972-ben, a „The Houdini Birth Research Committee's Report” alapján válhattak ismertté a világ közvéleménye számára...). Már 13 évesen munkába állt, újságot árult, cipőt tisztított az utcán, hogy segítse szegény családját. New Yorkba költözött, egy nyakkendő gyárban robotolt, a pénzt pedig hazaküldte szüleinek. Itt, New Yorkban barangolt az utcán, amikor egy könyvkereskedés kirakatában különös kötetet pillantott meg. Kisgyerek kora óta foglalkoztatta a szellemvilág, így azonnal megvette a könyvet. Bár – mint kiderült – nem teljesen arról szólt, amire ő számított. Az „Egy szellemi médium felismerései” szerzője leleplezte azokat a szélhámos médiumokat, akik a szeánszok alkalmával megkötözték magukat, majd a besötétített szobában kiszabadultak és elhitették a hozzátartozókkal, hogy elhunyt szeretteik jelentek meg a helyiségben.



Weisz Erik szinte lázasan bújta a könyvet. Nem is a szellemvilág miatt: a különös, megmagyarázhatatlan szabadulómutatvány vonzotta. Rajzokat készített, elméleteket állított fel arról, hogyan is lehetséges egy megcsomózott kötélből pillanatok alatt kibújni. Egy év sem telt el, és Weisz Erik már a színpadon állt. Ekkor még csak kártyatrükköket mutatott be, és szerényen a „Kártya királyának” nevezte magát. Közben továbbra is kísérletezett, bilincsekből, matrózcsomóba kötött kötelekből szabadította ki magát. Egyre ügyesebben. Különös képességét otthon is kamatoztatta. Egy alkalommal, amikor édesanyja elzárta a finom süteményeket, ő pillanatok alatt kinyitotta a zárat, és elcsente az édességet, majd visszazárta az ajtót.

A fiú öccsével, Theóval járta a kocsmákat, éttermeket, vidámparkokat, ahol szabaduló számaival szórakoztatta a jelenlevőket. Ekkorra már művésznevével szerepelt, melyet a francia bűvész, Jean Eugène Robert-Houdin neve után választott. Houdini 1894-ben találkozott Wilhelmina Beatrice Rahnerrel, a Floral Sisters táncos-énekesével. Két hét után összeházasodtak. Bess énekelt, táncolt és szerepelt Houdini műsoraiban. A több tucat bilincsleoldás, kötélkibontás után megalkotta világraszóló számát, melynek a Metamorfózis címet adta: a produkció során Houdini láncokba verve egy zsákba kötöztette, majd egy utazóládába záratta magát. Mindezt a közönség szeme láttára. Ez a szám egy csapásra halhatatlanná tette az illuzionistát.

Hogy a közönség hajszolta-e őt, vagy saját határait akarta átlépni – nemtudni. Mindenesetre egyre veszélyesebb, hajmeresztőbb mutatványokon dolgozott. Elhatározta, hogy egy vízzel teli akváriumba záratja magát. Hónapokkal korábban meghirdették a produkciót, az újságok pedig folyamatosan tudósítottak a mester felkészüléséről, fizikai állapotáról. Napi nyolc-tíz órát edzett, és egyre hosszabb időt töltött el a víz alatt – levegő nélkül. A bemutató napján több ezren gyűltek össze a nézőtéren. A termet lesötétítették, a színpadot piros fénnyel világították meg. Aztán négy férfi előtolt a háttérből egy vízzel teli, hatalmas akváriumot, amit kék fénnyel tettek látványosabbá. Az egyik segéd elővett egy botot, és az akváriumba dugta. Majd a közönséghez lépett, akik leellenőrizték, valóban vizes-e a pálca. Az előkészületek után dobpergések közepette előlépett a mester. Segédei kezeit-lábait összebilincselték, aztán leeresztették a vízbe. Az akvárium tetejét egy üveglappal zárták le. Amikor Houdini láncba verve először lemerült a víz alá, a közönség meg sem mukkant, néhányan kirohantak a teremből, mások sírtak, egypáran meg segítségért kiáltoztak. A többség azonban csodálattal bámulta a művészt. A halhatatlant, aki képes hosszú perceken keresztül, levegő nélkül a vízben maradni

Semmi kétség nem volt afelől, hogy Houdini valóban ott van az akváriumban. Persze mindenki tudta, hogy most egy bűvészmutatvány résztvevője, mégis, a produkció megmagyarázhatatlan, megfejthetetlen volt. Aztán egyszer csak lepattantak a zárak és a bűvész előbukkant a víz mélyéről...Több ezren kezdték kutatni Houdini titkát. Riválisai egy alkalommal az államok legbiztonságosabb börtönébe zárták be. Ahonnan képtelenség kiszabadulni. Ellenfelei egy színházteremben vártak rá. Ám csak nem érkezett meg. Irigyei már ünnepelték bukását, már bontották a pezsgőt, és koccintottak egymás egészségére, amikor hirtelen a terembe lépett és kért egy pohár italt. Megemelte kalapját, és köszöntötte az egybegyűlteket. Hogy hogyan került oda – senki nem értette

Egyszer vasládába zárva, megbilincselve jeges folyóba dobatta magát. Aztán előbukkant az úton, jókedvűen integetve az egybegyűlt tömegnek. Összebilincselve a Brooklyn-hídról az East Riverbe ugrott, és perceken belül kimászott onnan. Majd vízzel telt tejeskannába zárták. De innen is kiszabadult. Eltemették. Levegőtlen üveghengerbe zárták. Élve bújt elő. Felhőkarcolók tetejéről fejjel lefelé lógva szabadult kötelékeiből. Mindig, mindenhonnan ép bőrrel kiszabadult. Felesége kérésére felhagyott munkájával. Egy időre. Ám nem nyugodott, és újabb mutatványokat talált ki: nézői szeme láttára átsétált egy frissen felhúzott téglafalon, vagy centiméterekkel a föld felett lebegett és másokon is bemutatta a levitációt. Eltüntetett egy elefántot, és számtalanszor szempillantás alatt eltűnt ő is, hogy aztán a terem másik végében bukkanjon fel.



Már tanította is tudományát. 1926-ban egy előadásán azt ecsetelte diákjainak, hogy olyan erős hasfala van, amely minden ütést elbír. Ebben a pillanatban egy növendéke se szó se beszéd felállt, és Houdini hasába vágott. A bűvészt váratlanul érte az ütés. Nem volt ideje felkészülni rá. (Mint utóbb kiderült az ütés hatására a vakbele gyakorlatilag szétrobbant.) Bár szörnyű fájdalmai voltak, mégis fellépett aznap este. Sőt, másnap Detroitban sem mondta le műsorát. Este aztán rosszul lett, és hiába műtötték meg, az orvosok már nem segíthettek rajta. Houdini 52 éves volt.

Kiállítás nyílt a wisconsini Appleton város Outagamie Múzeumában, amelynek látogatói megtudhatják, milyen segédeszközökkel hajtotta végre a híres magyar származású illuzionista a "Metamorfózis" névre keresztelt szabadulómutatványt. A titok egyik nyitja az, hogy a ládának van egy oldalfala, amelyen át a benti személy kisurranhat. A tíz évre tervezett tárlat 38 tárgyat, 190 dokumentumot és szemléltető anyagot mutat be. Van kényszerzubbony és börtöncella, amelyekből a látogató megpróbálhat kiszabadulni, továbbá Houdini saját kellékei, például bilincsek és zárak. A "Metamorfózis" esetében a látogató bemászhat a ládába, hogy lássa, miként működik. Houdini először több mint száz évvel ezelőtt, feleségével adta elő a mutatványt.









 
       Hatásmechanizmusok
szerző: Szántó Sz. Erika
Louis egy pohár pezsgővel, és kifordult béllel állt a kongresszus vacsorájának díszestjén.
A férfi még szorosabban átkarolta, és felnyögött.
- A tiéd akarok lenni.
-Van róla fogalmad, mit teszel velem?
Tagadhatatlanul látszott, hogy a jéghideg száraz Chardonney, melyet a Méthode Traditionnelle eljárása szerint 14 °C körüli hőmérsékleten, 3-4 hónapig ugyanabban a palackban erjesztettek és érleltek, a pirítós falatkákra halmozott füstölt lazaccal már a vastagbél Bauhin-billentyűinél járt. Ujjai mindezt némán közölték a férfival, amikor végigsimították a derekát, és elkezdték kigombolni mellén az inget. Lassan, gyengéden csúsztatta kezét a mellkasára, végigsimította a sötét szőrszálakat, gyönyörködve bámulta, majd ujjai hegyével gyengéden megcirógatta a férfi duzzadó mellbimbóit. Mint, minden más hasonló pezsgőnél, ennél is az érlelés után a palackban lévő seprőt a pezsgőmesterek rázóállványon, szakavatott mozdulatokkal rázták a dugóra. A férfi annyira megkívánta a nőt, hogy már képtelen volt tovább várni. Nyelvével kereste a nő legérzékenyebb pontjait, és egy sóhaj adta a tudtára a diadalt. Egy sikeresen bevett erogénzóna után annyira koncentrált, hogy kénytelen volt három izzadságcseppet a homlokáról letörölni. Zsebkendőjére nézve a cseppek játszi könnyűséggel alkottak az euklideszi geometria szabályai szerint egy derékszögű háromszöget. A belek, már az illem kedvéért is, a kanárisárga címkéhez illően a mélyvörös és cékla szín között pompáztak. - Annyira gyönyörű vagy-hörögte a férfi, és nem tudott betelni a női test ennyire tökéletes szépségével.

Amirõl nem lehet beszélni, arról hallgatni kell

Louis egy pohár pezsgővel, és kifordult béllel állt a kongresszus vacsorájának díszestjén. Tagadhatatlanul látszott, hogy a jéghideg száraz Chardonney, melyet a Méthode Traditionnelle eljárása szerint 14 °C körüli hőmérsékleten, fekvő helyzetben, 3-4 hónapig ugyanabban a palackban erjesztettek és érleltek, a pirítós falatkákra halmozott füstölt lazaccal már a vastagbél Bauhin-billentyűinél járt. Gyomrának három jól elkülöníthető részét anatómiai pontossággal meg lehetett állapítani. A fundust, corpust és az antrumot leckeszerűen mondták fel az arra szaladgáló gyermekek, pedig csakúgy mint, minden más hasonló pezsgőnél, ennél is az érlelés után a palackban lévő seprőt a pezsgőmesterek rázóállványon, szakavatott mozdulatokkal rázták a dugóra. A címkén a 32. kongresszusi vacsora idei mintázata díszelgett, amely a kanárisárga és okkersárga határán mozgott beterítve mind azt a 400 négyzetmétert, ahol estélyiben, szmokingban és tökéletes toalettben képviseltették magukat a kongresszus írnokai, és elnökei. A belek, már az illem kedvéért is, a címkéhez illően a mélyvörös és cékla szín között pompáztak. Hogy miért történhetett ez, nem tudta, de úgy gondolta bizonyára a szerelem magasztos érzése miatt szenved. Azért pedig mindenképpen megéri. Először is, a szerelemről nem annyira beszélni, mint élni, érezni és éreztetni kell. Tehát csak álldogált ott büszkeséggel nézve vastagbelét, hogy most már bárki láthatja elkötelezettségét. Tetszőleges derékszögű háromszögben a befogók fölé írt négyzetek területeinek összege megegyezik az átfogó fölé írt négyzet területével.- magyarázta, akik kérdezték miért áll úgy kihúzva, büszkén egész bensőségét mutogatva.

Österreich über alles?

Szinte biztos volt abban, hogy az olykor lankadó, majd újból felizzó érzelmeinek bosszúja ez. A bizonytalanság és a gyávaság oly fokú kelepcéje, amivel már nem tud mit kezdeni. De ezzel talán vége. Saját belei látványa döbbentették rá, hogy ennyit semmi nem ér. Hatásmechanizmusok sora, ami történik, semmi más.


Etelka mindennél jobban szégyellte szerelmét, és gyűlölte magát a történtek miatt. Louis eközben zsebre vágta hideg kezeit, és rágyújtott egy cigarettára. A lány gondolatában ilyenkor nem éhezett senki sem, mindenki szeretkezett. Görcsbe rándult a gyomra és Focault-ra gondolt. Louis pedig Etelkára. Olyannyira, hogy a lány Vénusz-dombjára koncentrálva, tenyerén lévő szív- és fejvonala már menthetetlenül összefolyt.

folytatása következik...



 
       Metamorfózis Jekyll és Hyde módra
szerző: Plecskó Edina
Megférhet-e valakiben egy kiváltképp jó és egy velejéig gonosz jellem együtt, s ha igen, vajon milyen vékony és mennyire sérülékeny az a határvonal, amely e két én között húzódik? Többek között ezekre a kérdésekre kapjuk meg a választ a Jekyll és Hyde című horror-musical interpretálásaként, s hogy az értelmezések felderítésében biztos úton járjunk, már a zenemű kezdete is kiváló iránymutatóként szolgál: „Láss a látszaton túl, nézz az álarcon át, nézz csak át, szíved lát.”

Főhősünk álarca pedig egy igazi átváltozó-mestert rejt: azt a Dr. Henry Jekyllt, aki hosszú ideje egy szérum kísérletezésén dolgozik, mellyel beteg apján szeretne segíteni. Alanyt azonban nem talál a szer kipróbálására, így saját magának adja be a bizonyos HJ17-es szérumot, mely hatására kínok közepette változik át ördögi Edward Hyde-dá. A férfi kálváriája ezen a ponton kezdődik el: rémálmok gyötrik, nem lesz ura önmagának, mi több, Hyde szerepében még bántalmazza is az embereket, míg másik énje Jekyll, erről mit sem tud. A cselekményt természetesen szerelmi szál is átfonja, amely vonal aztán szerelmi háromszöggé avanzsál a menyasszony, Emma Carew és Lucy Harris kurtizán főhőshöz való viszonya folytán. Hyde később már többszörös gyilkosságokat követ el, naplós feljegyzései pedig kiválóan tanúskodnak veszedelmes voltáról – mindezekről Emma is tudomást szerez. A dráma végkifejlete pedig több szinten következik be: míg Jekyll beleszeret Lucyba és védelmezi őt, addig Hyde pont másik énje miatt lesz féltékeny rá, amiért megöli szeretőjét. Ezt a kínt azonban már nem bírja feldolgozni, a Párbaj című fantasztikus dalban vívja meg önmagával félelmetes és egyben bravúrosan megkomponált harcát, majd ismét Jekyllé változik. A gyötrő átváltozások és az események rendkívüli iramban követik egymást, a következőkben már Emmával való esküvőjén láthatjuk a férfit, aki újabb rosszullétek közepette ismét Hyde-dá változik, míg pár percre visszaköszönő énje könyörög, hogy öljék meg – ezt végül maga a menyasszony teszi meg.

A mű alapjaként szolgáló Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című kisregényt (1890) az a Robert Louis Stevenson jegyzi, akinek e kiemelkedő alkotása minden bizonnyal a horror alappilléreként vonult be a köztudatba, s vált számos filmnek is alapjául. 1997-ben ennek zenés átiratával, a Jekyll és Hyde című lebilincselő horror-musical megkomponálásával váltak világszerte ismertté az ezt jegyző szerzőóriások, Frank Wildhorn, Steve Cuden és Leslie Bricusse. Az 1997-ben a New York-i Plymouth Színházban debütáló zenemű a Broadway után Brémában, majd ezt követően rögtön Budapesten mutatkozhatott be: 2001-ben a Musical Színház előadásában vitték színre Molnár László zseniális főszereplésével és rendezésében. A komoly sikernek számító bemutatkozás a későbbiekben sem hagyott alább: mindmáig töretlen lelkesedéssel fogadja a közönség a nyolc éve a produkciós színházi modell keretei között megvalósult, azaz az egyes színészi feladatokra mindenkoron a legalkalmasabb szereplőket megnyerő musicalt, amely egy igazi kuriózum. Az alkotás a lényegre törő dalszövegei mellett – a magyar változatot Venyige Sándor és Valla Attila jegyzi – magas színvonalon megkomponált, olykor klasszikus operai irányt is felcsillantó zenei minőséget és igényességet takar. A főbb karakterekre pedig kétség kívül a lehető legjobb zenés színészeket nyerték meg: a rendkívüli hangi kvalitásokkal bíró Molnár László (Dr. Yekyll és Mr. Hyde) prózában is kimagasló teljesítményt nyújt, hiteles játékával kitűnően prezentálja az emberi én kettősségének félelmetes és szélsőségességéből fakadó megélhetetlen voltát. Az ő játékát a két női főszereplő, Molnár Szilvia (Lucy) és Tunyogi Bernadett (Emma) egészíti ki minden zenei és színészi elvárást kielégítően. Kiváló darab, melynek „magyarítása” is professzionális módon sikerült megnyerve magának a szakma színe-javát. Anyaintézménye, a Musical Színház híján szabadtéri előadásokon és külföldön vendégszerepel, júniustól Münchenben, majd Ausztriában és Hollandiában játsszák angol nyelven a sikerdarabot.





       Reneszánsz remekművek
szerző:
Kinga


A Szépművészeti Múzeum legújabb kiállítását mindenki csak Botticelli nevével fémjelzi, hajlamosak elfelejteni azt a Tiziano-ig tartó sort, mely a reneszánsz tündöklése és bukása maga, ez pedig roppant igazságtalan dolog a részükről.

A stílus kialakulásának, majd későbbi metamorfózisának kiváló képcsarnokán Edina volt tárlatvezetőnk. (Nem, nem a "mi Edinánk"). Mondhatom fantasztikus élményt nyújtott, ahelyett, hogy a művészettörténet könyvek elcsépelt kifejezéseivel bombázott volna minket, különféle korbeli "pletykákkal" és izgalmas adalékokkal halmozott el, kellő szubjektivitással és egyáltalán nem vak rajongással otthonosan mozogva a témában. Jómagam, aki már legalább négyszer hallotta azokat a bizonyos kulcsszavakat (ókori világ szeretete, szépségkultusz, gúla kompozíció, emberközpontúság), azon kaptam magam, hogy jegyzetelek. Sőt! Elhatároztam, visszatérek még egy önálló sétára a későbbiekben. Egyedül azon tanakodom, a vezetés vagy maga a tárlat lett ilyen jól felépítve?!

Személyzet: 10
Fogadtatás: 7
Légkör: 8
Kínálat: 9
Mosdó: 7
Összbenyomás, közérzet: 10
Összesen: 60/51
szerző:
Tóth Tamara


Kinga, szerintem mindkettő igaz! Én egyedül jártam be a monumentális tárlatot, nagy elvárásokkal és izgalommal készültem rá. Nem csalódtam, sőt úgy éreztem, az utóbbi évek egyik legnagyobb „szépműs” élményben volt részem. A képek nagy része olyan hatással van az emberre, hogy eltűnik az idő, és nem tudni, mennyit álldogálunk egy-egy mű előtt. Kivételes válogatás ez, köztük olyan festménnyel, ami a restaurálás után most került először a nagyközönség elé. Nagyszerű, hogy a világ leghíresebb múzeumaitól láthatunk itt műveket: Uffizi, Louvre, Metropolitan, Prado, Galleria Borghese… Az ember a kiállítás elején még alig várja, hogy megpillantsa a Hölgy hermelinnel című képet, de előtte és utána is annyi a látnivaló, hogy da Vinci szinte mellékszereplővé válik. Ha karácsony előtt már nem fér bele, jövőre ne hagyjuk ki, még február közepéig megtekinthető a Kesztyűs férfi (Tiziano), Flóra (Veneto), Virginia története (Botticelli) és még számtalan csoda.

Személyzet: 7
Fogadtatás: 8
Légkör: 9
Kínálat: 10
Mosdó: 8
Összbenyomás, közérzet: 10
Összesen: 60/52



 
       Rókák, bogarak, vámpírok
szerző: Simon Borbála
A metamorfózis görög-latin kifejezés, jelentése átalakulás egyik formából a másikba, átváltozás, alakváltoztatás. (Ennél is bővebben: Bakos: Idegen szavak és kifejezések szótára, Budapest, 1973, Akadémia, 537. o.) Jellemzően a testtel kapcsolatos transzformációkat tekintjük metamorfózisnak, pedig minden egyes megélt nap, amikor szerelmesek vagy bosszúsak vagyunk, tehát amikor személyiségünk apró jegyeit formálódásra késztetjük a külvilág hatására, akkor is bizonyos mértékű metamorfózison esünk át.  

Kafka féreggé  mutálódó főhőse a legismertebb példa, de friss olvasmányélményeket is szerezhetünk a témával kapcsolatban, a 21. század pszichedelikus, rocksztár írójától, mégpedig az orosz fenomén, Viktor Pelevintől, aki 1962. november 22.-én született Oroszországban, Victor Olegovich Pelevinként. Elektromechanikai mérnökként végzett, de ennek ellenére 1989-ben publikálta első novelláját. Első regénye pedig 1993-ban jelent meg, A rovarok élete címmel, ami vegytiszta metamorfózis, amiatt, hogy a mű főhősei egytől egyig rovaremberek. Azt mondják Pelevin stílusára, hogy felületesen szemlélve a sci-fi általános jegyeit hordozza, mindazonáltal a többrétegű posztmodern szövegeit erősen át meg átszövő popkultúra és metafizika világ őszinte összemosódásait is észre kell venni.

Vagyis egyrészről valós – emberi – karaktereket szerepeltet, így például az Agyag géppuskában, a Generation P-ben és a Számokban, másrészről viszont többi „valós” karakterét alternatív élettel ruházza fel, úgy is mint a már említett A rovarok életében, a Metamor szent könyvében és legutóbb, 2008-ban megjelent, Empire „V” regényében is. Szóval mindegyik egyfajta LSD-s vagy begombázott út eredményének tűnik, csak az utóbbiakkal nehezebb azonosulni, mert rókák, bogarak, vámpírok teljesítik ki a történetet. Minden egyes esetben azonban fennáll az esélye annak, hogy rajta maradunk az aktuális trip-en.   

 
(Generation P – trailer, 2009)  
 
Túlzás nélkül  állítható, hogy Pelevinnek minden írása zseniális. Néhol racionális, néhol szerelmes, legtöbbször buddhista, nem e világi. Az orosz valóság az, amit folyamatosan keres, amit azonban képtelenség megtalálni. És hogy miért jó rajta maradni egy-egy metamorfózissal bíró szereplő történetén? Mert az életünk egy olyan utazás, ami egy másodperccel azelőtt befejeződött, hogy az akár elkezdődött volna. Amiről tanúságot persze csak akkor kapunk, mikor magunk is nap, nap után - a felkelő nap hatására: újjászületünk.