Míg Pálffy György Taxidermiájában az első történet a kognitívan motivált testé, Pasolini a Saloban már az ösztönös túlélést definiálja. Az ösztön nem más, mint a viselkedés genetikailag programozott indítéka. Kényszer, Érdek, Ösztönélet.
Pasolini: Salo, avagy Szodoma 120 napja
A Salo, avagy Szodoma 120 napja egyszerre jelenti a nácizmus gyilkoló és túlélő ösztönét, az elferdített nemi vágyak szükséges kielégítését. Pasolini filmje bebizonyítja: az ösztönök, amelyek állandó erőként hatnak, folytonosan fennállnak, ezért nem lehet könnyen menekülni előlük. A filmben főként a Freud -féle agressziós ösztön jelenik meg, amelynek alapja, hogy az ember alapvetően rossz. A helyszín: az észak-olaszországi Salò, a Garda-tó partján, a fasiszta megszállás idején. A Hatalmat szimbolizáló négy úr fegyveresek segítségével fiatal fiúkat és lányokat ejt foglyul. A legszebbeket kiválogatják, és egy kastélyba vonulnak velük. Itt szigorú rendszabályok szerint tartják fogva őket. Az Orgiák termében mindennap idős prostituáltak különleges perverzitásokról szóló történetekkel szítják fel a négy hatalmasság szexuális vágyait, melyeket ők aztán a fiatalokon vezetnek le. A mániák után az emberi ürülék, majd a vér lesz a történetek központi témája, végül a sokkoló fináléban a négy úr testőreik segítségével, a kastély zárt udvarán, válogatott kegyetlenséggel kivégzi a foglyokat. Pasolini Dante Isteni színjáték című művének szerkezete nyomán a Salòt körökre osztotta: A Pokol tornáca, A mániák köre, A szar köre, A vér köre. Mindegyik egyre mélyebbre viszi a nézőt az embertelenség poklába, és ezt az alászállást szimbolizálják a körökben látható egyre bizarrabb házassági ceremóniák, melyek egyben annak bizonyítékai is, hogy a polgári társadalmat képviselő urak saját intézményrendszereiket sem tekintik szentnek.
Pálfi György: Taxidermia
Pálfi generációkat átívelő családtörténete arra bizonyíték, hogy az ösztönt mindenképpen ki kell elégíteni, hogy energiája levezetődjék. A film első története a kognitívan motivált testé, úgy ahogy ez az intuíciókon alapuló testtudat végigfut az egész filmen is. A fáskamra magányában az ösztönös önkielégítés, pár évtizeddel később pedig a megfékezhetetlen zabálás, (és így a test kitágítása, határainak próbálgatása), majd az unoka önpreparálási akciója a tudattalan tudatosság komor mindenhatóságát tükrözi.
Verhoeven: Elemi ösztön 1. vs. 2.
Freud szerint a lelket a külvilág felől és a belső világból érhetik ingerek. Verhoeven a belsőből merít, azon belül is a nemi ingeréhségből. A san fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének... Az első rész kiemelkedően magas érdeme, hogy Sharon Stone és Michael Douglas híres kettőse archetípust teremtett a filmes szexjelenetek sorában. A második rész azonban már nem tudja teljesíteni a mércét. Michael Caton-Jones filmje az Elemi ösztön 2. az öregedő Stone-nal és a nem túl meggyőző David Morrissey-vel csúfos bukás a nyers és obszcén, mégis teljesen elfogadottan ösztönös első résszel szemben.
Bunuel: Az öldöklő angyal
Bunuel Az öldöklő angyalban a többnyire tudattalan, de annál erősebb, életben maradás ösztönét állítja a középpontba. A ki nem mondott ingerek és ösztönök nem szűnnek meg létezni, tudattalan kínt okoznak a lelki szerkezetben, és arra törekszenek, hogy kifejeződjenek, hogy észrevetessék magukat a tudattal. A történet szerint a Nobile házaspár egy operaelőadás után vacsorát ad a barátainak. A vacsora utáni zenélés, beszélgetés közben egyre többen elálmosodnak, és bár hazamenetelről beszélnek, ott helyben elalszanak. Reggel döbbenten vitatják a történteket, ám az egyébként nyitott szalon küszöbét senki nem tudja átlépni. E megmagyarázhatatlan korlátozottság miatt a társaság egyre kétségbeesettebb és hisztérikusabb lesz. A legegyszerűbb vágyukat, miszerint kilépjenek a szobából nem tudják teljesíteni, az addig magasan intellektuel és sznob társaság pedig idővel leegyszerűsödik az élelem, nemi vágyak és az agresszió érzéseinek szintjére.
Ember, állat és isten között
szerző: Tóth Tamara
Tanár és diákok viszonya, apa és fiú kapcsolata, görög és római mitológia keveredése. Mindez egy unalmas amerikai kisváros környezetébe ágyazva. De hol vannak itt az ösztönök? Aztán igen gyorsan rájöttem, hogy Updike A kentaur című regényét teljes egészében átszövik.
Legelőször a félelemmel találkoztam a könyv lapjain, és az életösztönnel (vagy inkább halál?), amikor Kheirón-Caldwellt a diákjai egy nyílvesszővel megsebesítették. A fájdalom észlelése után a tanár első gondolata az volt, lehet, hogy megmérgezték. Valószínűleg már korábban is betegségre gyanakodott, és szinte csalódott, amikor az orvosi vizsgálatok megállapítják, hogy egészséges. Mi más lenne ez, mint halálösztön? Létezik egyáltalán ilyen? Próbáljuk úgy megérteni, hogy bepillantunk Caldwell életébe. Kisvárosi természettan tanár, akit a diákjai semmibe vesznek, az iskola igazgatója lenézi, és állandóan negatív értékeléseket ad róla, egyedüli keresőként folyamatos rettegésben él, hogy mi lesz a családfenntartó szerepével, ha elveszíti az állását? Kisszerűség, nyomorgás, megaláztatás és reménytelenség, ez jellemzi George Caldwell mindennapjait. Az amerikai mikrotársadalom képét folyamatosan átszövi a görög mitológia egy-egy szereplője és története. Néha szinte teljesen egybeolvad a kettős én, Caldwell, a tanár és Kheirón, a kentaur alakja. Vessünk csak egy pillantást az olümposzi istenekre! Mi más lenne az ő életük szervező elemi, mint az ösztönök? Halhatatlanok, tehát semmi mással nem kell foglalkozniuk, mint hogy pillanatnyi szeszélyeiket kielégítsék. Gondoljunk például Zeusz vagy Aphrodité kicsapongó, hűtlen és szenvedélyes szerelmi életére.
George Caldwellnek mindössze annyi jut ebből, hogy Kheirónként meztelenül látja (vagy csak képzeli) a tornaterem öltözőjében Vera-Vénuszt, aki nem más, mint az autószerelő Hummel-Héphaisztosz felesége. Updike lebilincselő lírai nyelvhasználata mellett hihetetlenül izgalmas, ahogyan az idősíkok, az állati, emberi és isteni szintek összefonódnak. A kentaur félig ember, félig állat, de mégsem halandó ember, de nem is halhatatlan isten. Valahol mindenből egy kicsi, és pont emiatt szenved a főhős, akit kezdetben lehet, hogy megvetünk, és később azonban mégis elfogadunk. Többször szembesülünk a földtörténettel, a természettan tanár évmilliárdokat sűrít néhány napba.
Különleges szerepe van a regényben Caldwell fiának, a 15 éves Peternek is, aki felnőttet is meghazudtoló bölcsességgel, őszinteséggel beszél az apjáról. Néha szánakozva, néha pedig aggódva figyeli Caldwellt, miközben meg kell birkóznia éledező nemi ösztönével, és bőrbetegsége miatt érzett szégyennel. A folyamatos mitológiai párhuzam apa és fia kapcsolatát is elemeli a földtől, és kozmikus magasságba repíti. Végszóként pedig a jó öreg Freud bácsit említeném, aki réges-régen megmondta, hogy az ösztönök a mitológia titánjaihoz hasonlíthatóak, akiket az alvilágba (tudatalatti) száműztek.
Femme fatale
szerző: Simon Borbála
Minden félelme ellenére ösztönzőleg hatott Etelre Louis izgalma, ami egy idő után rá is át-átragadt. - Prolongáljuk akkor a partit! – kiáltott fel és a csillogó belű férfit maga után húzva, nem bajlódva a ruhatár kínálta kellemetlenségekkel, csak úgy, egy szál átlátszó szaténruhában, taxiba szálltak, az Ismeretlent választva úti céljukként. - Vigyen minket az Ismeretlenbe! – irányította nyugat felé a sofőrt Louis, súlyos bankóköteget nyomva annak tátva maradt szájába. – És egy kis intimitást, ha kérhetem. Azzal, ahogy az utasokkal elindult a sárga förmedvény, egy fekete üveg kíséretében a hangulatvilágítás is lassan bekúszott a hátsó ülésre. Bizsergés fogta el Etelt. Már nem félt vagy érzett undort a duzzadó szervek látványától. Halkan dúdolni kezdett valami buta dalocskát, amíg kezét a férfi vágyainak forrásához csúsztatta: „Én meg lép nélkül élvezek el.” - Akkor hát, hajrá – sóhajtott gondolataiba.
• Private Content •
Üveg tűsarkúját kezében lóbálva szállt ki a kocsiból, miközben az ismeretlen körökben ismert szórakozóhely (cégjegyzékszám 06-98-534271, tulajdonos: Pasnádi Pista, bejegyzés ideje: ismeretlen) fényei vakítóan villogva fonták körbe lágy alakját. A bejárat felé haladva szabad kezével egy arcába hulló szőke tinccsel játszott és arra gondolt, hogy valódi kora szerint – harmincon is túl, de látványban mindössze tizenkilencnek hatott – már másfajta biológiai szükségleteknek kéne eleget tennie. Eszébe jutott Schröeder és az a vermonti kis házikó, ahol együtt tervezték a közös jövőt. A mézeskalács kerítést, a muskátlis ablakot, a három gyereket: Zénón, Zoárd és Zoé, Szolzsenyicint kérve fel keresztapának. „Már ha élne még az öreg.” –viccelődtek ezzel mindig kettecskén, a kandalló esti fényeinél. Fájdalommal teli boldogság töltötte el, ahogy erre gondolt. A bejárathoz érve megrázta magát és a huszárszerű biztonságira kacsintva mosolyogta a külvilágra: „Akárhogyis, diamonds are a girl’s best friend.” Belépve gyújtott csak cigarettára (Sunday’s Fantasy, forgalmazó: TTI Kft., gyártó: Pöschl Tabak) majd a pultos fiútól telefont kért, amelyet lustán tárcsázni kezdett. - ’allo! Itt Etel. Száma: GB 247. Kérek egy takarítóbrigádot a Nonemáme körúthoz. Férfi, pezsgővel, kifordult béllel. Számlateljesítés nyolc napon belül, átutalással. Aha. Mikor és hová? – Szemét lehunyva elismételte a hallottakat, hogy tudatába égesse a kapott információt, majd csendesen és mezítlábasan a táncoló tömegbe vetette magát.
(The Velvet Underground feat Nico – Femme fatale)
Az írás a korábban megjelent Hatásmechanizmusok folytatása.
Folytatása következik...
Ferenczi Sándor
szerző: Plecskó Edina
Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársa és barátja, Ferenczi Sándor a magyar pszichoanalitikai iskola megteremtője, aki lényeges szerepet játszott a nemzetközi pszichoanalitikus mozgalom megszervezésében. Nagy hatású elméleteivel – melyek többek között a terápiás eljárás viszonyrendszereinek feltérképezésére, a páciens és orvosa közötti ösztönös, lelki motívumok feltárására irányultak – végérvényesen helyet szerzett magának a pszichológia tudományának képzeletbeli katedráján.
Elismertségére kitűnő bizonyíték, hogy a lélekelemzés „Budapesti Iskolájának” hírét és rangját máig az ő nevével fémjelzik, gondolataival progresszív irányba mozdította el a kor pszichoanalitikus elméleteit. Megfigyelései, kísérletező hozzáállása a modern pszichoterápia előfutárává tették. Az utókor e pozitív megítélése azonban nem töretlen folytatása a még életében neki szánt kritikai hangoknak, a történelem viharos éveiben hosszú időre ő is hallgatásra ítéltetett. Az analitikus munkát derékba törő fehérterror időszaka, majd a háború utáni, s különösen a sztálini években, Ferenczi neve eltűnt a magyar közgondolkodásból. A hetvenes években fedezte fel őt újra a francia pszichoanalízis, a nyolcvanas évek fordulóján pedig a német és az amerikai, majd a kilencvenes évekre végre tudatára ébredt a magyar iskola is egykori mestere jelentőségének. Napjainkban valóságos Ferenczi reneszánsznak vagyunk tanúi.
Az analitikus Freuddal való kapcsolata nagymértékben segítette munkája kiteljesedésében: 1908-as találkozásuk után szoros barátság szövődött közöttük, minek folytán nemcsak Ferenczi gazdagította jelentős, eredeti tanulmányokkal a lélekelemzés tudományát, Freud számos új gondolata is a vele való levelezés és beszélgetés során alakult ki. Ferenczi nézetei gyakran megelőzték a pszichoanalízis későbbi fejlődését, így az „anya-gyerek” kapcsolat középpontba állítása, a pszichoanalitikus folyamatban a kétszemélyes kapcsolat jelentőségének a felismerése, a viszontáttétel minden addiginál mélyebb átélése. Ez utóbbi elmélet szerint a terápiában lényeges szerepet játszik a kölcsönös áttétel jelensége: vagyis, nem csak a páciensre gyakorol hatást az analitikus, hanem az indulatáttétel gyakran a terapeuta oldalán is megjelenik, ezzel mintegy elméleti hátteret vázolt a viszontáttétel fogalmára. Ám ez csak egy példa a nevéhez fűződő elméletek sorából, mintegy jelezvén kutatásainak irányvonalát, az általa feltárt lelki folyamatok mikéntjét.
Szakmai nagyságát mutatja, hogy leghíresebb tanítványai Bálint Mihály, Bálint Aliz, Hermann Imre az õ gondolataiból indultak ki saját életművük megalkotásában, mely tudásalapot kamatoztatva aztán ők is nagymértékben hozzájárultak a pszichoanalízis modern fejlődéséhez.
Kutyavilág : Ösztönvilág
szerző: Simon Borbála
Anger Zsolt a szó szerinti filmszínházból csinált színházat ősszel a Bárkában. A játékos Istenkutyafalu történetét ültette át magyar közegbe, magyar szereplőkkel, életutakkal, még az épület is olyan magyaros. Sikeres lehet-e vajon egy ilyen vállalkozás itthon, Magyarországon?
A kérdés persze eleve elhibázott. Persze hogy lehet. (Aztán dilemmázhatunk azon, hogy minden bukásra van ítélve, ahogy a darab szereplői is, de ez olyan metafizikai magaslatokba vezetne minket, amiket nem tudunk vagy akarunk megválaszolni.) Valamiért mégsem az. Nem azért mert más, mint a film, mert magyar közegben van. Tomival és Angelikával, Thomas és Grace helyett. Nem is azért, mert nem jók a színészek (úgy is mint: Blaskó Péter m.v., Dévai Balázs, Szorcsik Kriszta, Varga Anikó, Varjú Olga, Spolarics Andrea, Réti Adrienn, Parti Nóra, Telekes Péter, Margitai Ágnes m.v., Kálid Artúr, Ilyés Róbert, Kardos Róbert, Gados Béla, Fóti Zsófia, Szabó Gábor, Kovács Ádám, Mucsi Zoltán).
Hanem leginkább azért, mert túl sokat akar mondani, túl kevés idő alatt. A Bárka Vívótermében boxringhez hasonlító rendben elhelyezett székein végigülni a két-két és fél órát, várva, hogy a bemutatkozó első etap után, valamerre mozdító cselekmény is legyen, igencsak fáradságos meló befogadói szemszögből. Túl van dimenzionálva az egész, szimbolikával terhelt jelenetek sora került leginkább egymás mellé. Tamás és Angelika szerelmi beteljesülését várjuk végig, de hiába, mert arra valamiért nem kerül sor. A kínzó kérdés pedig, hogy Angelika, a kezdetben nehézkesen befogadott, aztán megtűrt majd kihasznált lány, miért nem menekül el a panelház alagsorából rejtély marad. (Jó, mert ártatlan, mert egyébként gazdag maffiózó családból menekült és morálisan helyt akar állni az életben és egyébként is szereti Tomit. Egyszer pedig majdnem sikerül megszöknie, de a közösség visszarántja.) Ahogy az is, hogy miért csak a beteg lányt alakító Fóti Zsófia marad életben, haláltáncot járva befejezésként. Szükség volt talán haláltáncot járó karakterre is
A kompozíciót átkötő zenékkel tűzdelték tele, így: Kispál és a Borz, Péterfy Bori & LoveBand, Bijou, Odett és a Go Girlz (ha cinikusak akarnánk lenni, akkor a könnyű alternatív popkultúra, az MR2 istállójából „kikerülő” zenekarokat választottak hatáskeltő mechanizmusként). Mindez túl sok, túl sok. Úgy látszik nem tartották érdemesnek arra, hogy műsoron maradjon a magyar Dogville. Ennek ellenére fontos momentuma a színházi életnek. Anger Zsolt megmutatta, hogy lehet ilyet is, filmszínházból színházat csinálni. A monumentális mondanivalót pedig muszáj az emberek arcába „tolni”, bárhogyan is. Kutyavilágban élő, gyarló emberek vagyunk, ha morálisan nem megy, hát ösztönösen a dzsungeltörvények uralta eszközökhöz nyúlunk az életben maradáshoz.
Teljesüljön MOST
szerző: Kinga
A mindent azonnal jegyében elmentünk a MOSTba, a múltban. Nincsen ebben semmiféle bonyolultság, kacifánt. Gondolom az Olvasónak is teljesen érthető, sőt bizonyára van, aki már járt is így/itt. A Bazilika mögötti kis-utcák tengerében egyszercsak lelünk egy piros ajtót, ott van a MOST! A betérőt szép tágas terek nagy asztalokkal (ami olyan nagy, hogy biztos látott már táncoló topánkákat önmagán), labirintus-szerű plusz termek, zsibongás fogadja. A koncertteremben alter-muzsika, a pultban a szokásos kiskocsmás kínálat, a falakon repetitív kép-könyvespolc és 1-2 festmény. Nagymértékben társaságfüggő, mint minden hely. Bár a pincérek nyertek egy nagy-nagy mínusz pontot kiszolgálási sebességükért, kívánságaink ugyanis nem teljesültek MOST olyan gyorsan, mint az elvárható...
Személyzet: 4 Fogadtatás: 3 Légkör: 6 - zajos... intim titkokról nem lehet itt fecsegni Kínálat: 5 Mosdó: 8 Közérzet, összbenyomás: 6 Összesen: 60/ 32
szerző: Tóth Tamara
Társaságból nem volt hiány, már ami a helyet nagyban uraló céges/munkatársat búcsúztató buli tagjait illeti. Régi szép és vicces emlékekből is bőven akadt, hozzánk is eljutva, harsány röhögéssel a teret teljesen betöltve. Ilyen körülmények között nehezen érintett meg minket a MOST szellemisége, főleg úgy, hogy a pincérek szinte zokon vették, hogy egy eső áztatta, dugó miatt elkésős, esernyővel ujj elvágós nap után mindössze teázni tértünk be a „szentélyükbe”. Igaz, a rendelés sem ment egykönnyen, Erika például magán felejtette a láthatatlanná tévő köpenyét…
Személyzet: 3 Fogadtatás: 5 Légkör: 8 Kínálat: 7 Mosdó: 7 Közérzet, összbenyomás: 6 – talán még kap egy esélyt Összesen: 60/36
szerző: Szántó Sz. Erika
Bizony. Olyannyira, hogy végső elkeseredésemben mutogathattam én ordenálé dolgokat is, a kutya se fütyült rám. A végül hosszasan kiharcolt, hadisarcoktól sem mentes tea finomra sikerült, bár az ár-érték arány erősen vitatható. Esős nap volt, a Most pedig nem képes a szórakoztatásra,ez kiderült. Talán máskor, egy másik dimenzióban... addig is erősen kerülendő.
Személyzet: 1 Fogadtatás: 1 Légkör: 7 Kínálat: 6- nem mérik olcsón a dolgokat Mosdó: 6 Közérzet, összbenyomás: 5 Összesen: 60/26Ki itt belép...
Zaj-performansz
szerző: Kinga
A Stomp szó jelentése agyontaposni, vagy táncolni bulizni, szórakozni. Azt hiszem a szóban forgó együttes inkább ez utóbbira szándékozott célozni névválasztásával. Ám ez több szimpla bulinál, ez maga az önfeledt tombolás, ami minden ember zsigereiben benne van, az ösztönös mozdulat-tánc, harc és zene, ritmus-kultusz.
Be kell valljam, tévesen neveztem őket egyetlen csapatnak. A STOMP ugyanis tulajdonképpen nem más, mint egy franchise, az arculat adott, a tartalom kísértetiesen hasonló, de természetesen bizonyos keretek között változhat (erről még szó lesz később), s aztán szerte a világban Amerikától Anglián és Spanyolországon át Görögországig megtalálható. Fókuszáljunk kicsit a tartalomra, mely nagyban függ a STOMP (általában) 8 fős fellépő csapatától, vagy még inkább nézzük előbb azt a bizonyos 8 embert - hátha valakinek kishazánkban is kedve szottyanna "STOMPolni". Olyan fellépőket keressünk, akiknek mind-mind az ereiben csörgedezik a ritmus, gyerekkoruktól táncoltak, vagy évtizedek óta dobolnak, esetleg mindkettő. Fűszerezhetjük ezeket az alaptulajdonságokat egy kis színházzal, grafikával, színházi ambíciókkal, performeri, koreográfusi vagy zeneszerzői vénával. Tehát, ha ledobnánk őket egy lakatlan szigetre ott is biztosan hallanánk dübörgésüket, a túlélés mellett mindenképpen alkotnának valami művészit. Aztán, ha van olyan szerencsénk, hogy ez a 8 fő puszta véletlenségből netalántán kiváló kosárlabdázó, akkor erre is építhetünk egy előadást. Közös ötletelés, milliónyi workshop alap! Talán még jobb, hogyha egyből valami effélén futunk össze a kiválasztottakkal. A sokoldalúság előny (hacsak nem követelmény), hiszen ez egy interdiszciplináris előadóművészet.
Kis csapatunk zenei ízlése lehet akármilyen, rap, jazz, hip-hop, teljesen mindegy, hiszen a zene gyökerével, a ritmussal kooperálunk majd! Ars poeticájuk, pedig valahogy így szólhat: végy akármilyen felületet és gyere dobolni, jammeljünk együtt, aztán ebből a káoszból csináljunk rendet, adjunk hozzá egy jókora csipetnyi show-t és voilá: STOMP! Olyan az egész, mintha kiszabadult volna a konszolidált Harlem. Zeneszerszámaik szemetesek, mosogatótálcák, kannák, vödrök, székek, kosárlabdák, fazekak, seprűk, gumicsövek, újságok és szatyrok, öngyújtó, víz... igazi nagyvárosi patkányok. Akármi jöhet, de a legjobb váratlan, szokatlan tárgyakat előszedni, hiszen oly sokan dobolnak dob nélkül... bár ők mind statikusan állnak egyhelyben. Ugyanakkor nem szabad elfeledni, a STOMP is valahogy így kezdte még az előző évezredben... annak is az 1991-es évében alakulva, ám eredete még tíz évvelkorábbanra nyúlik vissza, amikor is egy Brighton (GB) - ból származó csoport egy a slummos környékektől megihletett musicalt készített egy edinburgh-i fesztiválra. Innen a váratlan, kreatív formáció útjának végigkísérését a sikerhez az olvasóra bízom itt van hozzá egy interaktív "időszalag". Továbbmenve majd ezen a honlapon, kicsit zajonghatunk mi is.
Verhoeven a belsőből merít, azon belül is a nemi ingeréhségből. A san fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének... Az első rész kiemelkedően magas érdeme, hogy Sharon Stone és Michael Douglas híres kettőse archetípust teremtett a filmes szexjelenetek sorában. A második rész azonban már nem tudja teljesíteni a mércét. Michael Caton-Jones filmje az Elemi ösztön 2. az öregedő Stone-nal és a nem túl meggyőző David Morrissey-vel csúfos bukás a nyers és obszcén, mégis teljesen elfogadottan ösztönös első résszel szemben.
Minden félelme ellenére ösztönzőleg hatott Etelre Louis izgalma, ami egy idő után rá is át-átragadt. 
Elismertségére kitűnő bizonyíték, hogy a lélekelemzés „Budapesti Iskolájának” hírét és rangját máig az ő nevével fémjelzik, gondolataival progresszív irányba mozdította el a kor pszichoanalitikus elméleteit. Megfigyelései, kísérletező hozzáállása a modern pszichoterápia előfutárává tették. Az utókor e pozitív megítélése azonban nem töretlen folytatása a még életében neki szánt kritikai hangoknak, a történelem viharos éveiben hosszú időre ő is hallgatásra ítéltetett. Az analitikus munkát derékba törő fehérterror időszaka, majd a háború utáni, s különösen a sztálini években, Ferenczi neve eltűnt a magyar közgondolkodásból. A hetvenes években fedezte fel őt újra a francia pszichoanalízis, a nyolcvanas évek fordulóján pedig a német és az amerikai, majd a kilencvenes évekre végre tudatára ébredt a magyar iskola is egykori mestere jelentőségének. Napjainkban valóságos Ferenczi reneszánsznak vagyunk tanúi.
A kérdés persze eleve elhibázott. Persze hogy lehet. (Aztán dilemmázhatunk azon, hogy minden bukásra van ítélve, ahogy a darab szereplői is, de ez olyan metafizikai magaslatokba vezetne minket, amiket nem tudunk vagy akarunk megválaszolni.) Valamiért mégsem az.
hatáskeltő mechanizmusként). Mindez túl sok, túl sok.
A mindent azonnal jegyében elmentünk a MOSTba, a múltban. Nincsen ebben semmiféle bonyolultság, kacifánt. Gondolom az Olvasónak is teljesen érthető, sőt bizonyára van, aki már járt is így/itt. A Bazilika mögötti kis-utcák tengerében egyszercsak lelünk egy piros ajtót, ott van a MOST! A betérőt szép tágas terek nagy asztalokkal (ami olyan nagy, hogy biztos látott már táncoló topánkákat önmagán), labirintus-szerű plusz termek, zsibongás fogadja. A koncertteremben alter-muzsika, a pultban a szokásos kiskocsmás kínálat, a falakon repetitív kép-könyvespolc és 1-2 festmény. Nagymértékben társaságfüggő, mint minden hely. Bár a pincérek nyertek egy nagy-nagy mínusz pontot kiszolgálási sebességükért, kívánságaink ugyanis nem teljesültek MOST olyan gyorsan, mint az elvárható... 
búcsúztató buli tagjait illeti. Régi szép és vicces emlékekből is bőven akadt, hozzánk is eljutva, harsány röhögéssel a teret teljesen betöltve. Ilyen körülmények között nehezen érintett meg minket a MOST szellemisége, főleg úgy, hogy a pincérek szinte zokon vették, hogy egy eső áztatta, dugó miatt elkésős, esernyővel ujj elvágós nap után mindössze teázni tértünk be a „szentélyükbe”. Igaz, a rendelés sem ment egykönnyen, Erika például magán felejtette a láthatatlanná tévő köpenyét…
