Heti téma: a musical 


* "Az indíttatás a lényeges"- interjú Miklós Tiborral * A musical forradalmár * Az István, a király legendájának nyomában * Az orfeumtól a légkondiig - a Budapesti Operettszínház régen és ma * High School Musical 2. * High School Musical 3. * High School Musical avagy daloljuk végig a középsulit 1. * Musical az egész világ *

 
       "Az indíttatás a lényeges"- interjú Miklós Tiborral
szerző: Weszelovits Dániel
Miklós Tibor méltán nevezhető a magyarországi musical-játszás élvonalbeli harcosának. Szövegíróként, fordítóként, a Rock Színház alapítójaként számtalan sikeres külföldi és magyar darab fűződik nevéhez. Több évtizedes tapasztalatairól, Musical! című könyvében számol be.

fotó: www.port.huÖnnek mi a véleménye, milyen egy jó musical, mitől lesz jó egy előadás?

Hogy jó mű születik, vagy kevésbé jó, az gyakorlatilag már a témaválasztásnál eldőlhet. A musicalnél fontos előfeltételnek tartom, hogy valamilyen irodalmi előképe legyen az anyagnak, amit feldolgoznak. Ez létrejöhet a legkülönbözőbb műfajokból, a költői eposztól a drámán és a filmforgatókönyvön át, a riportig, bármi. Nagyon fontosnak érzem, hogy ez a háttér tartalmas gondolat legyen. Én borzasztóan szeretem azt, amikor az ember valamilyen irodalmi anyaggal kapcsolatban belső közösséget érez, olyan késztetést, hogy annak részese legyen, valamit hozzátegyen. Az indíttatás lényeges. Ha inspiratív az anyag, és jó képzettségű emberek látnak neki, akkor megvan az esélye, hogy valami értékes szülessen.

Milyen személyi feltételek szükségesek az alkotók részéről egy értékes mű születésénél?
Fontos az, hogy a szerzőtársak, akik a művet adaptálják - a zeneszerző, a dalszövegíró, a librettista - annyira egymásra hangolódjanak, hogy menet közben ne legyenek stiláris problémák. Egyfajta belső megértésnek kell lennie, lehetnek viták, lehetnek feszültségek, majdnem mindig vannak is, de ha nem szervesül a zene szöveggel, ha nem találják meg az arányát a prózának és a daloknak, az súlyos problémákat okozhat. Ez terjedelemben, a dolog a feszességében jelentkezhet, lehet stílusprobléma, előfordulhat, hogy a zene szinte ledobja magáról a szöveget. Ennek ellenkezője, olyan prozódiai probléma is megtörténhet, hogy önmagában nagyon jó a szöveg, de énekelhetetlen. A belső együttműködésnek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, még azt is megkockáztatnám, hogy a világ legjobb darabját is el lehet rontani színpadra állítás közben. Az, hogy kik viszik színre, milyen a szereposztás, milyen a rendező kreativitása, van-e alázata, vagy csak önmagát akarja kifejezni, az sok esetben már hozott olyan eredményt is a múltban, hogy a végén azt gondoltuk, többet érdemelt volna az adott mű.

Milyen egy profi musical színész?
Ma már nagyon sokan énekelnek jól, korszerűen, differenciáltan. Ez már afotó: www.kulturport.hu belépő, de talán még ez is kevés. Az éneklés a művész színészetének, a színészi munkájának eszköze kell, hogy legyen. Nem öncélúan kell nagyokat és látványosakat énekelni, hanem annak az alakítás részévé kell válnia, mint a mimika vagy a mozgáskézség. Ha valaki csak önmagát akarja csillogtatni, az előbb-utóbb kihullik a színészi alakítás hiánya miatt. Nem annak kellene lennie a nagy színházak produkcióiba való bejutásnak a feltétele, hogy előtte valamelyik tévében műsorvezető, vagy sorozatsztár legyen az illető, hanem tudjon énekelni, legyen színészi talentuma, mozgásérzéke, és akarjon tanulni még többet. A tehetséget folyamatosan csiszolni kell, csak sokoldalú képzéssel lehet érvényesülni. Most még meg lehet élni kevesebből, de néhány év múlva már nem.

Reméljük! A műfaj napjainkban egyre inkább kezd elüzletiesedni. Mi a véleménye a bevételre hajtó produkciókról?
A műfajnak mindig volt egy olyan szegmense, amelyik folyamatosan a kassza felé kacsingatott. A popularitás nem elhatározás kérdése, de ha az ember már tudatosan is arra törekszik, hogy nagyon egyszerű, nagyon szimplifikált darabot hozzon létre, olyat, ami sokaknak fog tetszeni, és valamelyik éppen divatos trenddel harmonizál, azzal megcélozzák a sikert. A könnyebb végét fogják meg a dolognak. Ha valaki például a francia Rómeó és Júlia musical alapján akar Shakespeare-t adaptálni, akkor úgy gondolom, ráállt egy olyan dologra, aminek a végén a meztelen revük, és hasonló "nadrágletologatós jópofaságok" vannak.

Ön szerint miért élnek meg jobban külföldön a magánprodukciók, mint nálunk?
fot=: www.magyarszinhaz.huMagyarország még mindig nagyon más, mint például a Broadway, a Westend, vagy a német üzleti jellegű musical színházak. Korántsem lehet annyit lejátszani egy darabból, és nem lehet a jegyárakat olyan magasra vinni, hogy ez nagy üzletet jelentsen. Természetesen vannak saját bevételekkel jól gazdálkodó színházak, de ezeket még mindig állami támogatás élteti és tartja el. Az üzleti színház nálunk még maximum egy-egy alkalmi produkció erejéig jelent meg ez idáig. Egy olyan országban, ahol a kereseti színvonal még mindig nem éri el a környező országokét, ott a kultúrát még nem lehet a piacnak kiszolgáltatni, mert a színházi közönség jelentősen meg fog csappanni, illetve az összetételét illetően fog megváltozni. Még inkább a könnyű dolgokat, és az olyan popularitást fogják becélozni, amelynek a színvonala már tényleg megkérdőjelezhető. Hogy lesz-e egyszer Magyarországon olyasmi, mint külföldön, abban sokan bíznak, de sokan nem szeretnék.

Miért?
Egyrészt az államilag támogatott színházakat rémülettel tölti el, mert félnek attól, hogy az állam elveszi a támogatást, mondván, ezt önerőből is meg lehet csinálni, és akkor összeomlik az egész magyar színházi élet. Másik részről, akik úgy gondolják, hogy ebbe az irányba kell mennie a vállalkozásoknak, azok számára egy magánprodukció esetleges bukása megrontja a levegőt, mert azt látják, hogy ide vezet az önállóság, a saját team, a kockázat, ők is csődbe fognak menni. Az állami támogatás azért egy nagyon jó mentőöv mindenkinek.

Ön szerint hol volt a musical helye régebben a magyar kulturális rendszerben, és hol van ma?
A 80-90-es években, a Rock Színház indulásával, egy nagyon progresszívfotó: www.musicalclub.hu helyet foglalt el. Talán még progresszívebb lehetett volna, ha a Jézus Krisztus Szupersztár oratorikus bemutatója nyomán rögtön önálló színház lehettünk volna, és nem kellett volna nyolc évet várni erre. Megvívott egy csatát a műfaj, megnyerte. Közönsége, tábora, rajongói vannak, de közben nagyon sok invenció, a progresszivitás kifulladt. Voltak nagyon izgalmas darabok, például a Nine, vagy a Volt egyszer egy csapat, amelyeket nem úgy játszottak el nálunk, ahogy az méltó lett volna. Én az eredeti műveket sokkal többnek éreztem. Jönnek azok a művek, amelyek a külföldi kínálatból nem az első vonalas produkciókhoz tartoznak, hiszen azokat már mind bemutattuk. Jönnek a harmadrendű külföldi, és habkönnyű magyar dolgozatok, amelyek régi slágerecskékre építve tudnak nagy sikert elérni. Ez tulajdonképpen trenddé vált, megérkeztek olyan csapatok hazánkban is, akiknek nem az volt a fontos, hogy miről szól a mű, hanem az, hogy hogyan tudnak egy kis pénzt kisajtolni magunknak. Hígul, nem áll jól a műfaj, ahogy az egész magyar színház sem

Hogyan látja Ön a műfaj jövőjét?
Ha leszünk még egy páran, akik nagyon konzekvensen képviselünk valamit, nagyon szerényen, piciben, és anyagi gondok közt is felmutatunk valami másságot, akkor az előbb-utóbb kell, hogy hasson. Támadom azokat a jó helyzetben levő színházakat, amelyek a másod-, harmadvonalú külföldi darabok bemutatásával bíbelődnek, egyéni rendezői-igazgatói ambícióikkal törődnek, és nem foglalkoznak a jövővel. Attól újul meg a színház, hogy új darabokat hoznak létre. Ha külföldet koppintjuk le, azzal nem leszünk többek, de ha van egy új, igényes librettó és zeneanyag, amivel meg kell küzdeni, az a születés pillanatától a színrevitelig kihívást jelent egy társulatnak és a színháznak. Szülessenek új művek, jöjjenek az új szerzők, a fiatalok! Őket manapság sajnos eltolják, pedig ők lesznek a műfaj jövője. Nem látom rózsásnak a műfaj jövőjét, de valami most talán elindult. Rengeteg tehetség van az országban. Túl azon, hogy megismerik a játék és a zene örömét, összetartó erejét egy ilyen színházi munkának, a mi felelősségünk, hogy mi lesz a sorsuk.





 
       A musical forradalmár
szerző: Kinga
Szinetár Miklós nevét egy időben csupán az Operaházzal kapcsolatban említették, vagy úgy, mint "a Szinetár Dóra papája". Ugyanakkor ismerhetjük sokoldalú rendezői kvalitásai miatt is. Kevesen járják végig a rendezés ilyen széles palettáját: színház, opera, tv, film és a nem kevésbé jelentős musical műfajokban alkotott életének eddigi 76 éve alatt.

www.kontextus.huSzinetár Miklóshoz a zenés műfaj talán azért is közelebb álló, mert nemcsak rendezni, hanem énekelni, sőt komponálni is tanult, Sallai József és Huzella Elek irányítása alatt. Mindezt még Színház- és Filmművészeti tanulmányai idejében. Rendezéseire kivétel nélkül elmondható, hogy újszerűek, mind hagyományújítóként, mind a szerepek értelmezésében, az emberi vonások föltárásában. Az egyes műfajok sajátosságait biztos kézzel használja föl.
Szinetár Miklós életútja alatt sokfelé megfordult már, az Operettszínháztól kezdve a Petőfi Színházon át az MTV-ig, vagy a már említett Operaházig. Volttanár a Színház és Filmművészeti Főiskolában valamint kormánybiztos a Nemzeti Színház felépítése során. S, hogy mennyire alkotott maradandót? Erre kitűnő példa a csupán három és fél évet megélő Petőfi Színház, mely először adott teret Magyarországon a musicalműfajának, a hatvanas évek folyamán. Szinetár személyesen dajkálta a műfajt, melyről úgy gondolkodott: "az operett zárt világával szemben a musical maga a szabadság."

A rövid életű teátrumban rendezte meg az Egy szerelem három éjszakáját,fotó: www.szindora.mlap.hu Ránki György zeneszerzői, Hubay Miklós drámaírói és Vas István költői közreműködésével. Bodrogi Gyula, Margitai Ági, Horváth Tivadar, Domján Edit és a Búcsúdal énekeseként hírnevet szerző Sennyei Vera színészi alakításával került színre az első magyar musical, mely egy a II. világháborúban játszódó tragikus szerelem történetét meséli el, Radnóti Miklós életsorsából is építkezve. 1961. január 12-én debütált a tragikus, fanyar humorral átszőtt musical, mely aztán hatalmas sikert aratott. A kritikák így írtak róla: "a történet tragikus, az ifjúság vidám." De Szántó Piroska megállapítása is helytálló miszerint: "a darab három szerzője nem is látott még igazi musicalt, de amit írtak, a miénk volt, és a legprogresszívebb európai hagyományt, Brecht és Kurt Well világát idézte fel." Méltán híres magyarunk hát Szinetár Miklós, de aki még kételkedik, nézze meg rendezésit, vagy tekintsen végig díjainak végesincs során.

Díjai: Jászai Mari-díj (1956, 1961),érdemes művész (1967), Kossuth-díj (1970), Balázs Béla-díj(1974), kiváló művész (1978), monte-carlói Arany Nimfa-díj,Unda-díj (1970), a prágai tv-fesztivál legjobb rendezésért járódíja, a moszkvai filmfesztivál Béke-díja, trieszti Ezüst Asteroid-díj. A Magyar Állami Operaház örökös tagja.

Főbb rendezései: Koldusopera, Egyszerelem három éjszakája, A nép ellensége, Szent Johanna, DonCarlos, Tartuffe, Kabaré, Viktória, Játék a kastélyban, Azúrhatnám polgár, Szép Heléna, A víg özvegy, operák: Orygrófja, Fra Diavolo, Cosí fan tutte, André Chénier, Tannhäuser,Borisz Godunov, tv-filmek: Igéző, Aranyborjú, Trisztán, RózsaSándor, Az ember tragédiája, Bánk bán, Liszt Ferenc élete,Halálnak halálával, mozifilmek: Délibáb minden mennyiségben(1961), Háry János (1966), Csárdáskirálynő (1971), Az erőd(1978), operafilmek: A sevillai borbély, Hoffmann meséi, Fidelio,Cosí fan tutte.



 
       Az István, a király legendájának nyomában
szerző: Plecskó Edina
Kevés olyan korszakalkotó magyar művet rejt zeneirodalmunk, amely akkora hatással bírt volna az emberekre, mint az 1983-ban született István, a király. A darab, az akkori történelmi viszonyok keltette hatásával az emberekből közösséget kovácsoló alkotássá vált. E művet új köntösbe öltöztetve látványos show-elemekkel, drámai hús-vér szereplőkkel és modernitást tükröző koncepcióval élesztették újjá.

fotó:www.euroastra.huSzörényi Levente és Bródy János a hazai musicalirodalom első magyar témájú rockoperájának megírásával elévülhetetlen értékeket hagytak maguk után. Az 1983-ban, a Királydombon tartott ősbemutató lehetőséget adott alkotói kiteljesedésük realizálására, de ennél is magasabb hatásfokkal volt jelen a darabnak az akkori történelmi viszonyok közepette keltett hatása. A Kádár korszak jegyében eltelt '80-as évek ugyanis egyet jelentett az emberek életében nemzeti összetartozás-érzetük és identitástudatuk háttérbe szorításával, így kivált nagy igény volt a történelmi múlt rituális felidézéseit szolgáló darabokra. Jelen esetben ehhez szolgált kitűnő alapul a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján megírt István, a király, amely igazi, az egyes emberekből egységet képező darabbá fejlődött. Ezt a hatást erősítette az igencsak autentikus és nagyszerűen éneklő szereplőgárda is. A pogány magyarok lázadását eljátszandó, a való életben is örök lázadó szellemiségű rockénekeseket nyert meg magának a mű: így például Vikidál Gyulát, Deák Bill Gyulát és Nagy Ferót. Mellettük többek között Varga Miklós, Berek Kati és Hűvösvölgyi Ildikó hangi kvalitásainak köszönhetően vált nagy sikerré a darab. Az egyik legnagyobb érvényű magyar musical műfaji gazdagságával nem csak a magyar musicalirodalom fejlődéstörténetének, de az ismert körülmények következtében a magyar nép identitástudatának is adózott.

Az immáron negyedszázados múltra visszatekintő István, a király Társulat-féle újradolgozásával többek között  a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán találkozhatunk. A Szörényi Levente és Bródy János nevével fémjelzett darabot övező legenda mindenképpen előirányozza, hogy lehet-e létjogosultsága egy ekkora múlttal rendelkező mű újrafogalmazásának. Ezt megcáfolandó indult el a közszolgálati televízió szereplőválogató műsora, a darab rendezésére megnyert Szikora János pedig merész és meglehetősen újszerű elemek színrevitelével tette még erőteljesebbé a változást. A "21. századi" felfogásban megkomponált zeneműben a hagyomány a modernséggel ütközik: a színpadon civil ruhák, színes léggömbök és egyéb, teatralitást elősegítő elemek erősítik a rockopera kortárs valóságba kényszerített voltát. Mert harmonikus egységről a cselekmény és kivitelezés tekintetében nem mindig beszélhetünk, jól példázza ezt a léggömbökkel tarkított koronázási jelenet erőltetettsége vagy akár Koppány szerepének átírása is.
A kevesebb tehát tényleg több lehetett volna, ha az új rendezés nem szaladt volna bele a változtatások útvesztőjébe. Az énekesek mindazonáltal kitettek magukért: Feke Pál, Vadkerti Imre, Simon Boglárka és Tóth Attila is felejthetetlen élményt nyújtott, miként a korabeli díszletet megtervező stábnak is dicséret jár.
                                               
 



 
       Az orfeumtól a légkondiig - a Budapesti Operettszínház régen és ma
szerző: Tóth Tamara
Kikent dámák már háromnegyed órával az előadás előtt, rajongó tinik sokasága előadás után a Mozsár utcai művészbejárónál. Mindez hozzátartozik a Budapesti Operettszínház mai hangulatához.

fotó: www.fidelio.huA nagyzolóan Pesti Broadwaynek keresztelt városrész, közelebbről a Nagymező utca 17. ad otthont a színháznak. 1894-ben épült, a kor divatjának és elvárásainak megfelelően bécsi építészek tervei alapján. Kezdetben orfeumként működött, ezen funkcióját az első világháborúig betölötte. Itt nyitotta meg kapuit a híres Somossy orfeum, vagy más néven varieté, a tömegkultúra egyik modern, polgári formája.
Háborús időkben aztán nem volt helye szórakozásnak, a hely bezárt, és az orfeum aranykora már sosem tért vissza. A boldog békeidők cukormázas ideálja végleg leköszönt. Ugyanúgy, mint az épült akkori külseje. Ez utóbbira mindössze a hatalmas színpad emlékeztet, és talán a meghitt páholyok. Régen volt még télikert, díszesen, ahogy illik, ami előkelő francia vendéglőnek adott otthont. A változás a műfajban előbb következett be, mint az épületben. 1923-tól ugyanis az intézmény hivatalosan is az operett otthona lett, megfosztva a Király Színházat és a Népszínházat a monopóliumától. Ezzel az eseménnyel hazánkban is vezető műfaj lett az operett, Bécs után  Budapest is a központjának mondhatta magát, sőt a két főváros vetélkedésbe is kiéleződött. A színház a 60-as években történt változásokkal kezdett hasonlítani a mai külsejére. 1966-ban jelentősen átépítették, a repertoár is bővült, vagyis már musicalek is szerepeltek a bemutatók között. Nem is olyan sokkal lemaradva a tengerentúli premierek mögött. Ezekre a ma már legendás és örökbecsű darabokra példa a My Fair Lady, a West Side Story, a Hegedűs a háztető, a Kabaré, A muzsika a hangja, a Valahol Európában.
fotó: www.festivalcity.hu
A Budapesti Operettszínház mai, végleges külsejét azonban az 1999 és 2001 között végzett felújítások során érte el. Nem titkolt cél volt a békebeli hangulat, a barokkos pompa felidézése, ami azonban túlságosan is jól sikerült. A vörös szőnyeg, a márvány és a bársonyszék még rendben van, de az aranyozott stukkóktól, a sok tükörtől káprázik a szemünk, és a díszes ornamentika is a határokat feszegeti. Az archaizálással túlzásba estek, igaz, a száz éves csillár valóban tekintélyt parancsoló. Aki ide belép, színházi élményszerzés reményével, annak tudatos vagy tudatalatti síkon minden bizonnyal létezik a mindennapok elfelejtésére tett kísérlet, lecserélve azt a csillogó, elegáns világ fényűzésével, hiszen szépen felöltözve lehet vonulni a vörös szőnyegen, és az illúzióinkat minden szempontból igyekeznek táplálni. Mi tagadás, a darabok által életre keltett világhoz illik is az ünneplőruha.

Személyzet: 4 - sikerült már ruhatárossal és jegyszedő nénivel is összeveszni
Fogadtatás: 5 - csak akkor vagy ember, ha drága a jegyed
Légkör: 8 - illúzió és hatáskeltés magas fokon
Kínálat: 6 - a büfében minden kicsi és drága
Mosdó: 8 - szép, de futni kell, aki sor közepén ült, inkább tartsa vissza
Közérzet, összbenyomás: 8 - korrekt
Összesen: 60/39
 
 



 
       High School Musical 2.
szerző: Baranyai Richárd
Második... Ki sem találhattam volna, impresszív képpel indul a mű, az erő -tisztelet szópárost láthatjuk. Mit mondjak, tipikus...

Oké, megpróbálom a belőlem csöpögő ártalmas anyagok mennyiségét minimálisra szorítani és kvázi objektív képet mutatni erről a részről (is).
A történet nagyjából ott kezdődik ahol az előző befejeződött, a musical lezajlott, a sulinak vége, és a diákok épp nyári elfoglaltság után néznek. Szerencsére okosak, ezért az évek múlva esedékes főiskolára gyűjtenek, és nyári munkát vállalnak. A már jól ismert intrikus szerelembe esik (persze a legjobb pasi barátnőjeként megszerezhető hírnévbe, és nem a pasiba), és munkát szerez Troynak, aki kihasználva a munkaadó jó szívét gyorsan föl is veteti szívszerelmét, ugyanoda, meg persze az egész osztályt. Micsoda öröm, így a teljes társaság megjelenhet drága intrikusunk bosszantására (természetes, hogy a kötelező kellékek, mint legjobb barátok, barátnők, csapattagok nem maradhatnak az illusztris intézmény falain kívül...).

Megjelenik néhány új szereplő, lévén a tanárok helyett kell valaki, aki megkeseríti pacsirtáink életét. Az első és legfontosabb a clubigazgató, aki az imádott kavarógép minden apró kérésének megpróbál megfelelni, ami szerintem teljesen életszerű, elvégre melyik igazgató ne ugrálna a tulaj lányának összes kérésére. A tulaj lányáról jut eszembe, a tizenhat éves "mesés" lány a jujjderózsaszín Ford Mustangban már kikezdte a tűrőképességemet, de tudjuk be ezt a képet a "nyugaton" honos, erős utalásnak. A napszemüveg, a szőke haj, és a stílus kissé emlékeztetett a hölgyre, akiről nemrégiben Méhkirálynő címen könyv is jelent meg, valamint a könyv kritikája lapunk képernyőoldalain. Szerencsére a film stílusát tekintve a hasonlóság elég távoli.

Őszintén megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a film által elénk tárt világban éljek, vége a sulinak, és a teljes osztály munkát kap, csak mert az úgy jó lesz. Nem lehetne ezt itt is meghonosítani?  Bár az is igaz, ha egy lány úgy próbálna meghódítani, hogy apu golfütőit cipelteti velem, míg ő a tüchtig golfkocsiban furikázik, lehet, hogy hamar megismertetném bosszúálló természetem szélsőséges megnyilvánulásaival.

Be kell látnom ez a rész kicsit több gondolkodni valót adott, mint az előző. No nem azért, mert annyival bonyolultabb lenne, hanem mert csupán a 30. perc környékén kezd körvonalazódni, hogy mi lesz a a maradék egy óra vonalvezetése. A történetet megint egyszerűsíteném:  Adott a pár, plusz az intrikus, aki megpróbálja szétszedni őket, adott az intrikus hatalmas vagyona, és apuci kapcsolatrendszere amivel körülhálózza a kiszemelt prédát, aki be is dől az első húzásoknak, elvégre mint tudjuk, ő a kedves, jóképű és naiv hős. A párja kevésbé naiv, és sejti mire megy ki a játék, de természetesen először a hőst hibáztatja, mert az bedőlt. A barátok hasonlóképpen éreznek, ám végül ráébresztik Troyt, hogy mi folyik itt. Segítenek visszahódítani szívdobbanásainak elindítóját. Az intrikus hoppon marad, a család is ellene fordul kissé, így adva kezdő lökést neki a jó útra térésre. Kedvenc mondat: A duetthez ketten kellenek, nos főként én, de...
Fussunk is tovább a következőre, mert ez nem hagyott bennem olyan mély élményeket mint az előző, derítsük ki, a harmadik rész képes-e jó utóddá válni, vagy az is csak butább változatra sikeredett?




 
       High School Musical 3.
szerző: Baranyai Richárd
Három... Nos, úgy kezdődik mint egy akciófilm, már most mozgalmasabbnak tűnik, mint az előző kettő együttvéve...

Majd a kosármeccs közepén elindul a tánc és az ének. Értem én, hogy ez musical, de most a győzelem a lényeg, vagy a dal.
Valamikor a cikk írásának félidejében beszélgettem egy kedves ismerősömmel, mondtam is neki: "Úgy érzem mire a végére érek keresek valamit ami tompa, mert ha azzal követek el harakirit az jobban fáj, és a fájdalom talán megtisztít." Már ebben sem reménykedem...
Minden kúlabb lett a filmben, a hangulat (pörgősebb, olyan, hogy is mondjam, step-up fílinges) a csinibaba, a csinibaba cuki Mustangja, ami hogy-hogynem Honda lett (a tuningmániások keleti kocsi igényeihez mérten), és még a kosármez is. A jelenetek monumentálisabbak, a jelmezek csillogóbbak. Ez talán elég is lesz?
Mit adnak a felsőbb hatalmak, csak nem tényleg hip-hoposabb lett az egész? Uraim? Mi történt? Haladni kell a trenddel?

Előzetes tipp az első húsz perc után: Az osztály összefog, mert mégiscsak ez az utolsó év. A megszokott intrikus most hamarabb beáll majd a sorba, érezvén a csapatszellem erejét. A szerelmespár összerúgja a port azon, hogy különböző irányokba indulnának, majd rájönnek, mennyire szeretik egymást. A Juliard fölvesz mindenkit, akit kell. A pár ugyan két különböző egyetemre nyer felvételt, de a teljes távolság 32,5 km-re van egymástól. A végén elmaradhatatlan nagy monológ, majd tömegjelenet. Oké, a fiatalabbak "beavatása" poénosra sikeredett, a szigorú tanerő pedig fölengedett kissé. Ez már-már kellemes emlékeket ébresztett bennem. Persze más emlékek is előmásztak memóriám poros, hátsó szegletéből. Lássuk csak, honnan is ismerős nekem a lerobbant tragaccsal küzdő, végzős főhős, akinek aktuális legszebb álma az, hogy csodás hot-rodot varázsoljon a négykerekűből? Nem emlékszem, remélem valaki kisegít majd ebből a zavarból...
Kedvenc mondat: ... felejtsétek el a kijelzőt (amin számok vannak) csak a számok számítanak...

És az összes együtt: tudom, tudom, így is hosszúra nyúlt, úgyhogy gyorsan összegzem. A filmek a maguk kategóriájában egészen élvezhetőek, az öngyilkossági szándékomat leszámítva. Megfigyelhető a trilógiában egyfajta fejlődés, a gyermeki, naiv bájtól a kissé komolyabb, végzős hangulatig. Jól is van ez így, a három filmen pont el lehet evickélni 14-17 évig, feltéve, hogy fogékony rá az ember gyermeke és nem kemény utcagyereknek képzeli magát. A filmek hozzák az amerikai musicalek egyszerűségét és báját, ráadásul olyan szinten, hogy néha még az én kérges szívem-lelkem is megmozdult (Bár ez lehet csak a cikk késése miatti félelmem eredménye). Ajánlom tehát mindenkinek, aki szeretné kisütni az agyát egy-két órára, mert az énekhangok valóban jók, a koreográfiák szintúgy élvezhetőek. Tehát kijár a filmeknek az "egyszeri kikapcsolódásra alkalmas" stempli.




 
       High School Musical avagy daloljuk végig a középsulit 1.
szerző: Baranyai Richárd
Megjártam. Ez nem az én hetem. Hogy foghattam ki pont egy ilyen témát? Ha már musical miért nem valami olyan, amit egy kicsit élveznék is? Nos, ezek a kérdések mind megfogalmazódtak bennem (és még egy-két kevésbé "kedves" hangvételű is...), és nem mondhatnám, hogy megnyugtató válaszokat találtam volna rájuk. De amit meg kell nézni, azt meg kell, így "kikölcsönöztem" a teljes High School Musical kollekciót és elkezdtem végignézni.

Az első rész:
Adott egy srác aki a csajok kedvence, mert pont annyira félénk, amennyire vagány, és ráadásul még a suli kosaras sztárja is (Nem mellékesen imád énekelni, de ezt senkinek nem vallaná be...). És adott a helyes, aranyos, hasonlóképp félénk, és ideges típusú lány, aki ugyan majd elájul, ha szerepelnie kell, de mégis duettet énekel a sráccal, már a film első 5 percében.
Persze kiegészül a kis csapat a szükséges plusszal: egy bozontos hajú jóbarát, aki végül összejön a főhősnő elmaradhatatlan támaszával; egy szervezkedős, kissé öntelt szőke "cicababa"; a testvére aki mindenben segíti, és ha lehet még inkább emlékeztet azokra akiknek a láttán az ember keze ökölbe szorul, a lába megemelkedik és taposó mozdulatra lendül. Természetesen nem maradhat el a kiállhatatlan tanerő, a kissé megszeppent, de zseniális tehetséggel megáldott "szürke egér" zeneszerzőlány, és minden más, ami a sablondobozból előhúzható...

A 20. perc környékén már pontosan megfogalmazódik az, ami az első percben is látszik: a fiú és a lány egymásba szeretnek, a fiúnak választania kell a sport és az éneklés között, de végül mindkettőt tudja majd csinálni, a barátok először furcsán nézik, aztán mellé állnak és segítik a művészi tehetség kibontakoztatásában.
Sőt, eljön a pillanat amikor mindenkiben megmozdul az önkifejezés iránti vágy, és bevallja mihez ért, mit szeretne elérni, és ez olyan csodálatos élménnyel áraszt el minket, hogy már-már kezdenek gyűlni első, kissé sós, nedves érzéseink, és átérezzük a világ naiv igazságosságát.
Ezek a kicsiny cseppek akkor érték el legördülési határukat, amikor végül minden elvárásomnak megfelelve a páros mindkét tagja csodásan teljesít külön-külön saját területén, és természetesen egyesített erővel, a meghallgatáson is. Az már csak hab a tortán, hogy azt is megoldják, hogy egyszerre legyenek legalább három helyen (lehet, több volt, csak én nem tudok számolni).

Ami furcsa volt számomra, az az, hogy míg hősünk nem akarja, hogy a többiek megtudják, ő szeret énekelni, az első edzésjelenet már egy olyan zenés, táncos megmozdulásként jelenik meg a filmben, ahol mindenki énekel. Persze hasonló jelenetekbe később is belebotlunk. Akkor mi van ezen szégyellnivaló? Vagy én nem értem a kristálytiszta sablonlogikát?
A kedvenc mondat: De az értelem útja, amin mi járunk, olyan embereket adott a világnak, mint... Opra Winfrey...
Nem mondhatnám, hogy bármely fordulat is meglepett volna a filmben, inkább úgy fogalmaznék, hogy ékes példája az amerikai forgatókönyvíró iskolák munkásságának, ahol percre pontosan meghatározzák, mikor kell a párnak összejönni, összeveszni, végül kibékülve egymás karjába omolva minden elképzelhető és várható teljesítményt felülmúlni. Ami nem is baj, elvégre nem komoly fejtörésért nézzük a filmet, hanem kikapcsolódásként.
A film -méztől csöpögő- szavaim ellenére jó, ugyanis tökéletesen teljesíti feladatát, ad egy kedves, naiv álomképet a 14-16 éves korosztálynak. Ájult állapotomból ocsúdva neki is fogok a következő résznek, ugyanis látom közelít felém az ostor csípősebbik vége. "Igenis Szerkesztő Asszony, már folytatom is...."




 
       Musical az egész világ
szerző: Baranyi Ágnes
Ez a zenés, táncos színpadi műfaj valamikor a 19.-20. század fordulóján nőtte ki magát önálló színházművészeti ággá, és azóta nem csak a színháztermek székeit tölti meg töretlenül, de belopta magát a mozi világába is, kiszélesítve ezzel a musical-rajongók egyébként sem elhanyagolható bázisát. De mi lehet a titka ennek a modern műfaj elképesztően gyors hódításának?

Valószínűleg sokunkban felmerült már a képzelgés egy-egy lágyabb vagy éppen karakteresebb zene   hallgatása közben, hogy az ominózus dalt énekelve vallunk szerelmet vágyunk tárgyának vagy éppen küldjük el főnökünket melegebb éghajlatra, miközben magabiztos mozdulatokkal ráborítjuk az igazgatói asztalt. A zene az érzelmek kifejezésének olyan széles lehetőségét foglalja magába, amit ha a való élet szituációiban próbálnánk meg produkálni valószínűleg a környezetünk hamar megkérdőjelezné elmeállapotunk egészséges voltát. A musical megadja nekünk a zene, a tánc és a dráma együttesét és ezzel egy új dimenzióba kalauzol minket (és persze megóv a diliháztól...).
A musical, mint önálló műfaj, az amerikai zenés színházi kultúra gyermeke, fogalma pedig mára egyet jelent a Broadway-el, ahol sikerre vitték az első jazz-operetteket és jazz-musicaleket . Szabadságát és sokféleségét annak köszönheti, hogy nyugodt szívvel döntögetheti a formai és műfaji korlátokat, így kreatív, modern darabjaival gazdagítja a színházművészetet. A műfaj kiemelendő darabjaiként, illetve mérföldköveiként tartják számon többek között Leonard Bernstein és Stephen Sondheim 1957-es West Side Story-ját, Galt MacDermot beat- és rockzenére épülő Hair-jét (1969), Stephen Schwartz 1971-es Godspell-jét, Webber Jézus Krisztus Szupersztárját, John Kander és Fred Ebb Kabaréját, valamint a mai napig az ifjabb korosztályok körében is nagy népszerűségnek örvendő, vidám darabot, a Grease-t. Persze a későbbiekben folytathatjuk a sort olyan nagysikerű darabokkal, mint a Chicago, az Evita, a Macskák, az Operaház Fantomja vagy a Fame.
A kilencvenes években bukkant fel műfajon belül a pop-musical, aminek építő jellege és nevelő értéke ugyan vita tárgya, közönségsikere és ezáltal bevételei azonban elsöprőek. A sikeres darabok megfilmesítése napjainkban is nagyon népszerű maradt, általában ami bevált a színpadon nagy eséllyel a moziközönség is elégedetten fogadja. Legyen az a Macskák, a Moulin Rouge, a Chicago, a Producerek vagy a mostanában nagyon felkapott High School Musical, mind-mind ott figyelhet a polcunkon, az otthoni szórakoztatás kényelmével kecsegtetve minket, de azért ne legyünk restek néha belekukkantani a hazai színházak programműsorába!