címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Twins – az egér szereti a nagy rizst
szerző: Tóth Tamara
Választási lehetőségem nem maradt, így két – mandarin és kantoni nyelvjárásban éneklő – hongkongi lányt kellett véleményeznem, és az általuk képviselt „cantopop” műfajba nyerhettem bepillantást. Azt nem is titkolom tovább, hogy az ikrek csak nevükben testvérek, valójában két, egymáshoz hasonlító bájos kínai lányról van szó.

További meglepő adat a lányokról, hogy mind Charlene Choi Cheuk-Yin mind Gillian Chung Yan-Tung közelebb van a 30 éves korhoz, pedig a képek és videók alapján inkább zsenge húszévesnek tűnnek. A Twins 2001-ben jött létre, és korábban mindkét lány modellkedett, és a reklámiparban is szerencsét próbált. A sikerükben nagy szerep jutott Albert Yeung producernek, aki felismerte, hogy milyen lehetőség rejlik a duó felállásban. Hongkongban a 21. század elején még nem terjedt el a tini (bubblegum) pop a különböző „cuki” előadókkal, sőt a duó formáció is szinte ismeretlen volt a zenei életben. Így Charlene és Gillian párosa újdonságként hatott, és hamarosan számtalan rajongójuk és követőjük akadt. A popszakmában szinte törvényszerű, hogy az előadók többsége néhány szám, egy lemez, de maximum pár év után a feledés homályában végzi.



A két lány alkotta formáció sikere azonban szinte töretlen, pedig kaptak az évek során kritikát eleget, de úgy tűnik, sokoldalúságuk miatt fenn tudnak maradni. Charlene és Gillian ugyanis együtt és külön színésznőként is feltűnik időnként, ami mindenképpen hasznos, hiszen az általuk előadott vattacukor poppal valószínűleg már senki sem emlékezne rájuk 2009-ben. A lányok szeretnének megfelelni az európai, amerikai és ázsiai piacnak egyaránt, így albumaikon szép számmal megjelennek hip-hop, rap, dancefloor, country sőt klasszikus zenei elemek is. A kritika általában azzal jön, hogy a Twins hamisan énekel, és a mandarin kiejtésük sem az igazi.
 
A mandarin nyelvhez nem sokat konyítok, de az angol verzió sem mond semmi újat az élet nagy kérdéseiről, viszont azt megtudtam, hogy az egér szereti a nagy rizst. Ezt mindenki értelmezze úgy, ahogy jólesik, nekem bőven elég volt az „ikrektől” néhány szám.



Persze a tündérmese a Twins számára is véget ért egyszer, mégpedig 2008 elején, amikor pornóbotrány borzolta az álszent ázsiai rajongók kedélyeit. Ami itthon vagy Amerikában mindennapos dolog, az a Távol-Keleten még halálos bűnnek számít: Gillian-ről házi aktképek kerültek nyilvánosságra, mégpedig olyan triviális úton, hogy a bedöglött notebook-on vitte azokat a szervízbe. A lány számára a pokol következett, ami részben érthető, hiszen az évek során Gillian testesítette meg a „testvérpár” ártatlan, szűzies példaképét. A botrány lecsengéséhez egy évnek kellett eltelnie, és a hírek szerint a Twins visszatérést tervez 2009 második felére.




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
  A popkurvaság variációi
  Jazz és folklór a Szentivánéji álomban
  Pop, beat, rock, satöbbi
  Édes-bús sanzon kavalkád


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó