| | | | | Szerepcsere a filmvásznon, avagy ki-micsoda? |  szerző: Baranyai Richárd |
Mi van akkor, ha fölismernek, pedig nem is jártunk egy helyen? Mi van akkor, ha pontosan tudják kik vagyunk, csak nekünk nincs róla sejtésünk sem? Vagy milyen az, amikor tudjuk, hogy más bőrébe bújtunk, milyen megélni annak a valakinek az életét?
Tudom, a heti téma elsősorban az ikrek, de most valahogy jobban érdekel az a helyzet, amikor a test is ugyanaz, csak a tudat váltogatja a szerepeket.
A filmművészetben bőséggel találatunk olyan képsorokat amik ezt a problémakört tolják a szike alá.
Mindjárt itt van példaként a Harcosok Klubja. Ezt a filmet gyakran a benne lezajló rombolás, a fölépülő terrorista-sejtek akciói alapján kategorizálják. Persze ez is egy érdekes téma, de a másik szál, a Tyler Durden-Jack féle, „bomlott” kapcsolat teszi igazán naggyá a filmet.
Sokadszor ültem már végig a filmet és még mindig találok benne olyan nüanszokat, amelyek érdekesebbé teszik a meghasadt tudat képét. Furcsa dolog figyelni, ahogy az egyik személyiség háttérbe szorul, míg a domináns rész egyre mélyebbre taszítja a fogyasztói társadalommal szembeni harcba. Látni amint a „jóbarát” ráveszi a nyugodtabb személyiséget arra, hogy verekedjen, hogy megzsarolja a főnökét, elülteti az emberben a gondolatot, hogy mennyire kell ahhoz valakiben bízni, hogy így reagáljunk? Ennek a kérdésnek a visszavert, kissé zöldes fényében még érdekesebb az, amikor rájövünk, hogy nem is külső személy volt aki ebbe belerángatott, hanem mi magunk hoztunk létre egy személyiséget, hogy segítségével kitörjünk mindennapjaink egyhangúságából. Ezért olyan megrázó, az a 10 perc, amikor Jack (Edward Norton) körbeutazza Amerikát a Tyler (Brad Pitt) által hátrahagyott nyomokat követve, míg rá nem eszmél, fölismerik, fölismeri a helyeket és az embereket. Ám még ekkor sem tisztul ki számára, hogy azért, mert valójában ő járta végig ezek mindegyikét...
A másik testébe való bezártság problematikáját láthatjuk viszont az Ál/arc című film kockáin is, ahol Nicholas Cage és John Travolta cserél helyet. Egy rendőr a veszedelmes bűnözővel. A rendőr a teljes szervezetet le akarja buktatni, a bűnöző bosszút akar állni a rendőrön, aki elfogta és elvette még az arcát is. A csere kellékei az éles szikék, a transzplantáció kellékei, mert nem kevesebbről van itt szó, mint hogy arcot cserél a két ember. A történet nem bontja ki annyira a benne rejlő lélektani lehetőségeket, hogy igazi képet kaphassunk arról, milyen a gyűlölt ellenségünk bőrében élni, de fölvillant apró érzéseket. Mint amikor a saját társaid vadásznak, lőnek rád, mert annak a fickónak hisznek, aki tönkretette a barátjuk életét. De talán még kellemetlenebb lehet az, amikor a végén szembe találják magukat önmagukkal. Azzal az önmagukkal, aki csak külsejében azonos, a belsőt viszont mindennél jobban megvetik.
A szerepcserét teljesen más szemszögből láthattuk egy nemrég vászonra vetült filmen is. Amiről beszélek (na jó, írok), nem más, mint a Changeling.
A filmben az anya szemszögéből követhetjük nyomon azt a visszás helyzetet, amikor a gyermek, aki vele él, nem a sajátja, de ezt a rendőrség nem hajlandó elhinni (ha elismernék, be kellene vallaniuk azt is, hogy inkompetensek). A vélemény-különbség odáig fajul, hogy a az anyát, Christine Collinst (Angelina Jolie), elmegyógyintézetbe zárják. Itt két választása van, az egyik az, hogy meghasonlik önmagával, és elismeri, hogy az ismeretlen fiú az ő gyermeke, vagy tartja magát, de akkor jön az elektrosokk, és végül mindent el fog ismerni, mert nem marad agya, amivel átgondolhatja mi igaz és mi nem. A film ennél azért kicsit többről szól (van benne egy gyerekgyilkos, egy gyerek, akit gyilkosságra kényszerítenek, egy hatalomellenes pap és még néhány kellék...), és ez a vonal sincs teljesen kifejtve benne, de ha van egy kis időnk utánna leülni és belegondolni egy anya helyzetébe, akinek ismeretlenek akarják megmondani, ki a fia, nos, azt hiszem rá fogunk jönni, hogy ennél kevés rosszabb dolog történhet vele...
|
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:
George Méliés és a Hold
Szerelmi négyszög a piros bárpultnál
Zeffirelli és Shakespeare
Párizs, a filmvászonra álmodott közhely
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
