Az avantgarde rendező-táncos-koreográfus (író-költő-fotográfus) legtöbb filmjében maga játssza a „főszerepet”. Filmjei fekete fehérek és némák. Kivételt képez első filmje, melyhez majd 10 évvel a forgatás után Maya akkori férje, Teiji Ito írt zenét.
szerző: Várnagy Emma
Maya Deren (szül. Eleanora Derenkowsky) egy kijevi zsidó családban született az 1900-as évek elején. Apja pszichiáter, mely abban az időben eléggé szokatlan. Később a család, mint még sok zsidó ez idő tájt, Amerikába (New Yorkba) emigrált, ahol Maya egy cseh férfihoz, Alexander Hamidhoz ment feleségül. Mint a Maya Deren című életrajzi filmből kiderül, Hamiddal egy fényes lakásba költöztek, amelyet műteremként használtak. Hamid kezdetekben fotózta feleségét, majd Maya filmjeinek operatőre lett. De elég is ennyi az életrajzi adatokból, hiszen azért írok, hogy egy új művészt ismertessek meg az olvasókkal, egy nőművészt, egy feministát, egy korában első /és/ élenjáró táncost, egy bátor és alternatív embert.
Első filmje, a Meshes of the afternoon (1943) egy délutáni pihenést mutat be. A pihenés álomképei jelennek meg, megcsillogtatva azt, amit mind keresünk miután felébredtünk egy kusza álomból, a megfejtést, és mégsem értjük meg teljesen, hogy mit is álmodott elénk a képernyőre a művész. Nem kell megijedni, egy kedves napsütötte virágos folyosón üldöz a szende lány egy tükörképű alakot, a kulcsot keresi egy ajtóhoz, mely a saját szobájába vezet, álmodik három személyben és egyként (nem)ébred fel a fotelban. Ismerős? Mintha csak a tegnap álmodottak összevisszaságát látnánk. 15 percben, de a hangot nyugodtan levehetjük, lehet Mayának az első házasság nem jött össze, Teiji Itonak meg a zenét nem sikerült eltalálnia ehhez a filmhez
Deren második filmje, az At land (1944) szintén álomszerű. Itt nem a kuszaság az, ami elhiteti velünk, hogy álmodjuk a filmet a TV előtt, hanem „történet” folyása, mint ahogy mi álmodunk, a tengerből a fák ágai közé, onnan a sakkozók dzsungelébe, majd a (figyeljék meg!!) férfival az erdei útra… Mint már említettem, a ’40es-50es években Maya művészete igen szokatlan volt, ezek a típusú művészfilmek csak később (’70es évek) jelentek meg, pl. Andy Warhol műve, (Sleep) melyben nemes egyszerűséggel felvette, ahogyan John Gino költő hat órán keresztül alszik (ha már az álomnál tartunk), de csinált nyolc órás filmet az Empire State Buildingről is. Szóval ha már kiélvezték az álomszerű világot (rendezői szempontból) érdemes egy-két pillantást vetni a technikai megoldásokra is!!!
És aki látta a kisfilmeket, nézze meg a DVD-t is, majd utána tanulmányozza újra a helyszíneket és a szereplőket a rövidfilmekben, vagy álmodjon helyettük újakat. Házi feladat: találják meg John Cage-et!
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Maya Deren
A pihenés álomképei jelennek meg, megcsillogtatva azt, amit mind keresünk miután felébredtünk egy kusza álomból, a megfejtést, és mégsem értjük meg teljesen, hogy mit is álmodott elénk a képernyőre a művész. Nem kell megijedni, egy kedves napsütötte virágos folyosón üldöz a szende lány egy tükörképű alakot, a kulcsot keresi egy ajtóhoz, mely a saját szobájába vezet, álmodik három személyben és egyként (nem)ébred fel a fotelban. Ismerős? Mintha csak a tegnap álmodottak összevisszaságát látnánk. 15 percben, de a hangot nyugodtan levehetjük, lehet Mayának az első házasság nem jött össze, Teiji Itonak meg a zenét nem sikerült eltalálnia ehhez a filmhez
