címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Évezredes titkok nyomában
      Boszorkánymúzeum
szerző: Kinga
Rontás, főzetek, amulettek, pentagramma, officina veneficae... Sejtelmes mágikus hívószavak. Amikor én még kislány voltam, a Magyar Boszorkányszövetség is csak illegalitásban működött. Nem mintha én lennék a történések alfája és ómegája, csak érdekes összepárosítani mindezt egy emberöltő történetével.

Igaz, csak fél emberöltő még, vagy annyi se... Szóval, míg a létező szocializmus végnapjait élte, a Boszorkányok már a kezdeteket szövögették. Majd jött a rendszerváltás, s a Vörös Rébék Stúdió megnyitotta kapuit Arany Jánosnak leróva nevükkel tiszteletüket. Jó-jó lehet, hogy inkább a vészjósló sorok vonzották őket olyannyira:"S kinek ő azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár." Akárhogyan is, egy "vajákosnak" ez nagy elismerés... már ha léteznek boszorkányok - teszem hozzá suttogva. Szó, mi szó folytatták ezoterikus tevékenységüket, gyűjtve a híveket, majd idővel egyházzá alakulva. De kérdem én, kik vagy mik a boszorkányok? Mesékből sokat ismerünk. Középkori leírásokban szintén találkozunk nem eggyel, mint eretnek-mód nagy tudású javasasszonnyal, főleg a máglyahalállal párban. Vagy efféle szókapcsolatokban a "Szegedi boszorkánypörök" - az egy érdekes olvasmány egyébként. Másfajta könyveket lapozgatva, vagy az interneten bóklászva a Wicca tanaiba botolhatunk. Ó-ó ez érdekes, és bizony egyre közelebb van a rejtélybe való bepillantáshoz.

Ahhoz, hogy feloldjuk teljes tudatlanságunkat érdemes elmenni egy Boszorkány Múzeumba, s lám a modern kor mily kegyes hozzánk, megtehetjük mindezt már a világhálón is. A Magyar Boszorkányszövetség ugyanis arra vállalkozott, hogy létrehozzon és építgessen egy website-ot, melyen minden boszorkányosságot összegyűjt. Ecce Homo! (Lat: Íme az ember!) Akarom mondani Ecce Striga! (Lat: Íme a Boszorkány!) Ha olyan tévképzetekben élünk, hogy a modern boszorkányok porszívón járnak seprű helyett, vagy egyszerűen fogalmunk sincsen, hogy mi célt szolgál a különleges rituálékban ez az eszköz, akkor jó helyre találtunk feloldani műveletlenségünket. Kellékek, festmények, varázspálcák, csuprok, üstök, gyertyatartók, koponyák. Érdekesen keverednek itt a régi népi tárgyak a misztikus eszközökkel. Mindegyikhez 1-2 mondatos bemutatás segíti tájékozódásunkat, enyhíti kíváncsiságunkat. Személyes kedvencem a ludvércfogó. (Ld. a képen).

Ha pedig úgy érezzük kellően tájékozottak vagyunk már, és netalántán szükségünk lenne egy kis jóslásra vagy néhány kellékre egy zodiákus amulett készítéséhez, akkor elegendő odébb klikkelnünk az "MBSZ Boszorkányellátó" vagy a "Szolgáltatásaink" fülekre. S, hogy lássuk mennyire kiszabadult a szellem a palackból - elnézést kérek e képzavarért - a boszorkányokat nagyszabású rendezvényeinkre is elhívhatjuk, tenyérjóslásra, jövendölésre, spiritiszta szeánszok szervezésére, rontáslevételre, vagy éppen egy kis asztaltáncoltatásra, hogy csak pár dolgot említsek a kínálatból.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó