Mottó 1: Csak csüngök magamon, és várom, csak történik valami csoda. (Hazámhazám). Mottó 2: Van egy jó hírem: Önök nyertek! (Magyar a Holdon)
Szerző: Ölbei Lívia
A nyitó képben éppen úgy gurul be a színpadra egy kicsi kő - és sok gyakorlás után áll meg pont a közepén -, mint Erisz almája. De a kőgurítás egy másik almát is megidéz: a bűnbeeséshez, a tudáshoz, a Paradicsomból való kiűzetéshez hozzásegítő bibliait. A Magyar a Holdon ironikus, szellemes, szórakoztató és keserű Madách-parafrázis: Az ember tragikomédiája - az Éden megcsillantása és második elvesztése. Tasnádi István ezúttal ismét a nehezebb - ahogy ő maga állítja: a színészektől kivételes játékintelligenciát kívánó - utat választotta. A szombathelyi Kamara Savariában kiteljesített-befejezett próbafolyamat során párhuzamosan, folytonos kölcsönhatásban formálódott - nagy teret engedve az improvizációnak - a szöveg és az előadás. A közös munkát nyilván megkönnyítette, hogy valamennyi szereplő jól ismeri Tasnádi módszereit és észjárását.
 A beguruló kicsi kő nyomában érkező Scherer Péter - a színpadon Priblik Olivér boldogság-animátor, a Tragédia-kontextusban maga a Jóisten - diszkrét fényben ragyogó arcának, lenyalt frizurájának, kötött mellényének, kitűzőjének és zökkenőmentes rábeszélőképességének rögtön gyanút kellene ébresztenie; de ki ne szeretne gazdagabb, fiatalabb, sikeresebb lenni. Úgyhogy: „Kezdjük hát a munkát! Első lecke: önismeret és őszinteség. Lássuk be: itt a Földön nekünk, magyaroknak nem sikerült. De mit tennének, ha lenne egy második esély? Mit tennének, ha lenne egy hely, ahol mindent újra lehet kezdeni? (...) Egy hely, amit még nem tettünk tönkre. Egy második Éden, ami a miénk lehet. Az önöké.
Hát ezt az új Édent mutatja föl a Magyar a Holdon. Szinopszisa szerint a zseniális, könnyedén földobott és elkapott alapötletet a Magyar Narancsban 2006 nyarán megjelent Exodus című írás szolgáltatta: „Tűnjünk el mielőbb a pusztulásra ítélt Földről, és gyarmatosítsunk a világegyetemben, szólítja fel az emberiséget Stephen Hawking, a világ leghíresebb asztrofizikusa." (Az előadásban Priblik Olivér kerekesszékes asztrofizikusnak aposztrofálja. Viccnek gondoljuk, pedig tényleg az. De kimondani kínos, megbélyegző, hatásvadász - vagyis a Magyar a Holdon kontextusában a jelző talál és süllyed.) Ebből a felszólító mondatból bomlik ki a csoda lehetősége: a darab és az előadás. A pszeudo-Madách alcíme szólhatna mondjuk úgy, hogy „Sándor és Edit teleportálása és megkísértése a Kodály-évfordulón, körülbelül a Sehova kapujában, de mindenképpen üzleti alapon: a Humán Rekrációs Hivatal futuring tréningjén". A tréning jelöli ki az előadás kereteit: az alapszituáció szerint a nézők automatikusan résztvevővé - Önök nyertek! - válnak: Priblik Olivér hozzájuk intézi bevezető szavait, nekik kínálja föl az új Éden meghódításának lehetőségét. Közülük kerülnek ki a „második honalapítók": egy férfi és egy nő, akik nyernek a helyszínen abszolvált versenyen.
Ráadásul most is működik a (bibliai) közhely, hogy utolsókból lesznek az elsők. Különösen jó ezt tudni annak fényében, hogy mi (magyarok) mindig mindenhonnan elkésünk. Császár Sándor salgótarjáni munkanélküli üvegfúvó és neje, Császárné Rotten Edit munkanélküli énektanárnő (panellakás, hetedik emelet, kicsi erkély, ahol tejfölöspohárban növényt lehet termeszteni) is késve érkezik a jövőtréningre. Aztán ők lesznek az élet császárai. Egy darabig. Vagy legalábbis azt hiszik. Az igazi szétesés nem a teleportálás alkalmával: később következik.
Mucsi Zoltán és Csákányi Eszter a Krétakörben még sosem voltak közvetlen  partnerek: most jórészt nekik, az ő kettősüknek köszönhető, hogy az önmagukban is hiteles - az emberi méltóságot szemérmesen, de határozottan mindig nagy tiszteletben tartó - szövegek mögött egy-egy pillanatra végtelen mélységek nyílnak meg. Nagykisemberek. Bőröndös megérkezésük a játéktérbe - természetesen az asszony vezényletével - lelkileg, szociológiailag, történelmileg tökéletesen jellemzi a jelenkort meg az elmúlt negyven, bocsánat: már ötven évet. A riadt tekintetű, üvegtörékeny, barna öltönyében is szinte áttetsző Sándor görnyedt poroszkálásában ott van egy teljes élettörténet; Edit tanárnős-egyenes derékkal csörtet előre, merev, mégis cinkosokat kereső mosollyal tekinget ki a közönségre: „De hát mi nyertünk." Aha, lehetőséget a részvételre. (Első csúsztatás, első átverés. De ki figyel az apró részletekre.) Aztán a verseny hevében, mint egy igazán jó diák, Priblik fölszólítására Császárné engedelmesen elfújja a Himnusz újrainstallált, pozitív változatát („...jövőre jó lesz nekünk, jövőre jó lesz nekünk...")
Az előadás leggyengébb dramaturgiai láncszeme az első Hold-telepeseket kiválasztó verseny: hiába megy bele boldogan az eleve "bevont" közönség, túlságosan nyilvánvaló, hogy a játéknak nincsen tétje. Azt még nagy biztonsággal ki lehet számítani, hogy a mi nem esik messze a fájától kérdésre azonnal megérkezik a harsány és helyes válasz (már megint az alma), vagyis a Császárékkal megmérkőző emberpárt gyorsan a színpadra hívhatja Priblik Olivér. A fizikai és pszichofizikai próbatétel azonban könnyen megfordíthatja az erőviszonyokat; bár végül úgyis nyer a Császár házaspár. Persze minden normális néző előtt világos, hogy ez itt színház, működik a „hitetlenség fölfüggesztése"; Scherer Péter pedig tudja a dolgát: rutinosan és azonnal reagál a váratlan eseményekre. Csak valahogy maga a konstrukció, az elgondolás nem elég elegáns.
A győztes Császárék és Priblik párbeszédében viszont gyönyörűen és pontosan bomlik ki a házaspár - két tökéletesen összeszokott és egymásra utalt ember - élete. A Hold-utazás előtt távirányítóval lép működésbe az addig csodálatosan néma és mozdulatlan nagy baba, Katona László: ő Tiborg, a Lunar XT 300 protokolldroid, Császárék holdbeli segítőtársa. De úgy is mondhatjuk, hogy antropomorfizált kommunikációs panel: MP3-on rajta van a teljes magyar identitás hangzóanyaga a Himnusztól a Weöres-gyerekverseken át a vízállásjelentésig és a 6:3 Szepesi-féle közvetítéséig; szépen énekli a Holdvilágos éjszakán...-t, sőt, ha úgy adódik, szórakoz(tat)ásképpen zsidózni is tud egy kicsit. Erre ugyan nem kerül sor, csak éppen fölajánlja Császárnak a lehetőséget. Sándor nem él vele, bár a Holdon őszintén szólva nem nagyon van mit csinálni. Csak várni kell, hogy fénysebességgel megnövekedjenek a keltetőbe helyezett növények, tervezgetni a szép jövőt (újabb kis Tragédia-negatív a sóhaj, hogy „gyerek, az nem lesz"), meg persze folyamatosan pumpálni az oxigént. Míg Császár kilép az egyhangú majdnem-végtelenbe - a háttérben vetített képen látszik, amint Mucsi Zoltán hajladozva oxigént juttat a mesterséges Éden mesterséges légkörébe -, Edit szolmizálni tanítja Tiborgot. A holdbeli unalom, a téblábolás fölmutatása valószínűleg kifejezetten szándéka az előadásnak; csak hát semmittenni nem könnyű úgy, hogy hosszan érdekes legyen. A Tragédia-párhuzam felől válik például érthetővé, hogy Tiborg miért akarja olyan vehemensen elcsábítani Editet: ebben az összefüggésben ő a kígyótestű Lucifer - a tudás birtokosa (vö. MP3).
És hajszálpontosan abban a pillanatban, amikor már-már kezdene kínossá válni a holdbeli szöszmötölés (vajon mire megy ki a játék?), történik valami. A forgalomban lévő összes közhelyet kiforgató, élére állító Tasnádi különben is tudja, hogyan kell egyszerre fölmutatni a dolgok színét és visszáját, hogyan lehetséges folyamatosan szinkronban tartani két végletet: a kifeszített kötél egyik végpontján néma csönd, a másikon harsány, önironikus nevetés. A lélektani csúcspont a jól megcsavart, általános vidámmámorban úszó fináléban jön el. (Lásd még: happy end.) Császárné a frissen megszerzett tudás - hogy önismereti kísérlet, másképpen átverés volt a Hold-utazás - birtokában totálisan szétesik, elszáll belőle a világegyetemben egyébként is Tasnádi István: Magyar a Holdon
Jászai Mari Színház, Centrál
Látvány: Nagy Fruzsina, Juhász András
Jelmez: Nagy Fruzsina
Dramaturg: Gyulay Eszter
Rendező: Árkosi Árpád
Szereplők: Csákányi Eszter, Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter
|
értelmezhetetlen és megragadhatatlan lélek. Csákányi Eszter mindvégig bizalommal teli, kerek tekintete a csalódás?, a szégyen?, a visszakapott reménytelenség? terhe alatt befelé fordul, kiüresedik. Mint valami fölhúzott, szkafanderes játékmackó ismételgeti, hogy „vákuumot akarok, vákuumot". Mucsi Zoltán gyöngéd tanácstalansággal vezeti ki: fölösleges tényezők ők ketten az általános, önerősítő és persze nagy tapsos örömben. (Vegyetek szépen köveket, és teleportáljatok békével: vissza a hetedik emeletre.) Edit kataton követelőzésére a távolból már megint halk Madách-visszhang felel: „Űrt érzek, mondhatatlan űrt.
A Tragédia tanulsága - „Ember küzdj, és bízva bízzál!" - mindent összevetve jottányit se változott. Csak a bízva bízzál a szintetizátorkísérettel dalra fakadó Magyar a Holdon-fináléban úgy hangzik, hogy „A kő, a kő, kezedben a kő / A kő, a kő, / A hitet megsejtő / A mindent eldöntő / apák, anyák, gyerekek, / Sikeresek legyetek / Az előcsarnokban vegyetek / 1500-ért köveket". (Tiborg a kötött mellényes, ragyogó szemű Tibor testében reinkarnálódik.) A színpad hátterét betölti a kivilágított esti Budapest. Az illúzió szerint repülünk: egyre följebb. Aztán tényleg megvásárolhatjuk a hitünket, az önbecsülésünket és a földi paradicsommal kecsegtető szerencsénket: az előadás végére odakészített kőkupac mellett (némelyik darabon nemzetiszín masni, felár nélkül) becsületkassza a Kamara Savaria előterében. (Ha valamiben mégis, akkor Tasnádi kőszínházában bízni lehet.)
Forrás: Ellenfény
|
|
ESZKÖZÖK:
|
|
|
 |
|
|
Szerkesztői levél >>
 | 2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >> |
Film >>
 | Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >> |
Színház >>
Intézménykritika >>
 | (Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >> |
Könyv >>
 | Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >> |
Zene >>
 | MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >> |
Híres magyarok >>
 | "Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >> |
Fotó >>
|
