címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Szép nyári nap
      Neoton musical az Operettben
szerző: Szántó Sz. Erika
Szép nyári nap címmel több mint húsz Neoton dalból álló musicallel készült a nyárra a Budapesti Operettszínház. A darab '73 egy forró júliusi napját eleveníti fel, amikor a musical szereplői a jugoszláv határnál lévő Bácsszentmáriára utaznak építőtáborba.

A fiatalokat a tábor vezetője, a helyi MGTSZ melléküzemágának vezetője, Tóth Antal, s helyettese, Panni néni, az orosztanárnő figyeli éberen. A tinédzserek azonban leginkább szórakozni akarnak, táncolni-énekelni, és megtalálni a szerelmet. A Szép nyári nap tehát, húsz évvel a rendszerváltás után, közelmúltunkban nosztalgiázik.

www.operettszinhaz.hu

"Minden rendszer próbál közösségformáló  erőt felmutatni, a szocializmusban ez az építőtábor volt
" -foglalja össze a darab lényegét Pásztor László, a Neoton egyik slágerírója. "Fontos, hogy a mai fiatalok megismerjék a múltat, az építőtáborok nosztalgikus báját" - teszi már hozzá Korcsmáros György a musical társírója. A történetet azonban az alkotók szerint nem kell túl komolyan venni, hiszen a musical legfőképpen szórakoztatni akar. "Ezzel a darabbal egy új  és izgalmas formában szeretnénk megünnepelni a rendszerváltás 20 éves évfordulóját"- mondja Kerényi Miklós Gábor. "Hiszen a forma mindenképpen rendhagyó lesz Magyarországon. A produkció  ugyanis egyedülállóan szinte teljes mértékben magántőke bevonásával készül".

A történetet Korcsmáros mellett Böhm György jegyzi, a koreográfus Dudás Éva, a rendező  az Abigél sikerét is jegyző Somogyi Szilárd. A főbb szerepekben Csengeri Ottíliát, Csepregi Évát, Szulák Andreát és Csonka Andrást láthatja majd a közönség. A Budapesti Operettszínház és a Pentaton közös premierjére július 15-én került sor, a produkciót a nagyérdemű legközelebb október 25-én 15 és 19 órakor láthatja.


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó