címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


       Rejtőzködő faunvilág
szerző:
Simon Borbála


Megtalálni könnyű a Bródy Sándor utca 8-as szám alatti (illetve kicsit melletti) Hybrid Art Café-t, az Olasz intézet patinás kávéházát, mégis tétova ódát intézünk a bejárathoz, amíg bemerünk lépni és megkérdezni, hogy jó helyen járunk-e, nézhető-e a Faun labirintusára keresztelt minikiállítás?

k�p:www.artportal.huNézhető, tehát körbetekintünk. Óvatosan, mint ártatlan gyermek a sötét erdőben, pedig igazán hangulatos a gyertyákkal övezett lépcső fel-fel egészen Eln Iván furcsa, természeti jeleneteknek tűnő műanyag-lemezbeli kivágásaiig, amely kivágások izgalmas formákat öltenek a fények hatására. A március 20-ig megtekinthető csoportos kiállításban részt vesz még Gazdag Ágnes, groteszk medvés és nyuszis képekkel; Huszárik Szilárd, akinek Jancsi és Juliska című festményén három medve bandázik egy vízipisztolyos tücsök előtt. És ahogy Jancsi és Juliskát ezen, úgy a többi képen sem találunk faunokat (de a képek alatt asztalokkal és ingyen wifivel szolgálnak). Csodálkozunk is, mint az esti-meséken. Még meg lehet minket lepni. Aztán persze kiderül, a ház kurátorának volt célja ez az összetett, furcsa mese jelleg erősítése, ami nem feltétlenül jelent faunokat, csak azok asszociációját. Az információt ugyanúgy a pultos fiútól kapjuk, akinek sajnos nem tudunk borravalót adni, mert nem fogyasztunk a helyen semmit. Mindenesetre konstatálhatjuk szüleink régi tanítását miszerint: Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Tehát kérdezzünk, kérdezzünk, kérdezzünk, ha tehetjük.
 
Személyzet: 10
Fogadtatás: 10
Légkör:  9 – nem csak romantikázni vágyó fiatal pároknak, de nekik nem utolsó, bár a ventillátor ilyenkor felejthető lehetne
Kínálat: 8 – minden olasz
Mosdó: 6
Közérzet, összbenyomás: 9
Összesen: 60/52


szerző:
Szántó Sz. Erika


A Hybrid Art Café szürreális kiállításában a faunok leginkább a posztmodern k�p:www.artportal.huképzőművészet elementális lényeiként jelennek meg. Mint ismeretes, a jól nevelt faun minden természeti folyamatban részt vesz, vagy legalábbis ő alkotja a minket körülvevő érzéki világot.  Pinczés József mindenhol felbukkanó zsiráfai (Zsiráf az úton), és Gazdag Ágnes festményeken élő plüssállatai (Ne félj nyuszi!, Hermelines nyúl, Monabear) az ember tudatos és egyben diszharmonikus tájkép-átalakító faunját sugallja, míg a gyökerekben megbújó szellemet Eln Iván műanyagba bújtatott növényinstallációja juttathatja eszünkbe. A miértet egyedül Lakatos István erősen Tim Burton utóhatású rajzai vetik fel: se faun, se természet…csak a posztmodern (?!).
 
Személyzet: 10- nagyon kedves segítség
Fogadtatás: 10
Légkör:  10
Kínálat: 8 – bár nem fogyaszottunk…
Mosdó: 7- kissé raktárjelleggel
Közérzet, összbenyomás: 10
Összesen: 60/55
 


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó