címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Szintetizált szerelem
szerző: Simon Borbála
Szeretőjére halált gondol, ha-a-a-a-halált gondol. Mindig ez jut eszembe, ha a szerető szót hallom, de mindig el is felejtem, hogy miből és honnan ismerem. Aztán egyszer rávettem magam és kábé egy óráig kerestem, melyik kórusműből van a sor, mert azt azért sikerült beazonosítanom, hogy egy nőikari darabból ismerős.

De nem a Mihály Apokrifekjében (aminek a kottáját nem, nem akarom ezerhétért megvásárolni), de nem is Tóth Péter Szeretlekjében (ami ingyen letölthető a szerző honlapjáról). Gondol, gondol, gondol tovább és akkor a Google félistennő Erika módszerére hagyatkozva, beírtam végre a sort a keresőbe, ami kidobott valami béna oldalt, ahol versek vannak fenn. Köztük pedig Nagy László : Szerelem emlék címűje. Erre írta ugyanis Kocsár Miklós Három Nőikari darabjának első tételét. 
 
Kocsár Miklós – Szerelem emléke
   
 A zeneszerző 1933-ban született Debrecenben., zeneszerzést Budapesten végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskolán. A hatvanas években a Madách színház zenei vezetője és karmestere volt, a hetvenes években a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanított és a Magyar Rádió népzenei rovatát vitte, később pedig a rádió Zenei Főosztályának helyettes vezetője lett. Erkel és Kossuth díjas, Érdemes művész. 

A Zeneműkiadónál 1975-ben megjelent Három Nőikari darabjának mindhárom tétele Nagy László versekre íródott. (Kocsár más műveiben is segítségül hívja a kozmikus határtalanságok egyik költőjét, így például a Csodafiú-szarvas kórusművéhez.) Az első a már említett Szerelem emléke, a költő Szerelmem, csonttörő élet ciklusából, a második az Ábránd, ami a pedig a Himnusz minden időben kötetből való. (Mint széttépett fehér madár, vakít a fenyvesben a hó, ragadozóm idesüvíts, te özvegységet oldozó, hóhérkodásnak gyönyörű, vadja te énrám légy mohó, mint széttépett fehér madár, vakít a fenyvesben a hó.) Az utolsó Ó, havas erdő némasága, az 1954-es Havon delelő szivárvány első versszakát dolgozza fel.

És ha épp olyan ismerőssel találkozom, aki szeretőt tart, akkor igazolódik a hitem, hogy szeretőjére halált gondol. (De nem hibáztatom, hisz ki ne gondolna, mikor költő és szeneszerző is előtte ugyanúgy, ugyanezt tette.)  
 


ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó