címlap    party    magunkról    szellemi támogatóink    kapcsolat     
Heti téma: a mese 
Heti téma: a mese 


 
       Merj nagyot ébredni!
szerző: Nagy Gréta
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt!

Az időjárás egyértelműen a tüntetésnek kedvezett, hiszen még este 6 órakor is enyhe idő fogadott a Kossuth téren, ahol ezrek gyűltek össze, hogy a 2010. december 20-án elfogadott médiatörvény ellen tüntessenek. A tüntetés facebook csoportján egyértelművé tették, hogy az összejövetelt szigorúan politika-mentesnek szánják, „nem szeretnének pártpolitikusokat látni a tüntetők között”.
Már a Szabadság térről hallatszott a tömeg morajlása, és ahogy közeledtem, aprónak tűnő transzparensek is kibújtak az emberek feje fölül. „A várható nemzeti hőmérséklet 451 Farenheit”, - mondta az egyik tábla, „Merj nagyot ébredni!” – mondta a másik, és voltak táblák, amelyek csak fehéren világítottak, emlékeztetve az újságok címlapjára pár héttel ezelőtt.

Sikerült találnom egy kis betonterületet, ahonnan tisztán hallható és látható volt minden. A körülöttem lévő emberek jó hangulatban beszélgettek, és hasonló stílusban telt az egész este is. Beszélt Fölkel Róbert, a rendezvény szervezője, valamint Bakács Tibor „Settenkedő”, újságíró is. A mondanivaló világos volt: nem tetszik, hogy korlátozzák a sajtószabadságot, és ez ellen fel is merünk szólalni! Ennek nyomatekosítására Gryllus Dorka, színésznő, felolvasta a tüntetés 7 fő pontját, amelyet utána ki is függesztettek a színpadra, és bárki elolvashatta.

Zenei stílusokban sem szűkölködtünk: először Busa Pista birtokolta a mikrofont, és pörgött is a nyelve a „sajtószabadság” témában. Majd Bródy János egy szál gitárral és egy mikrofonnal előadta a „Sárga rózsa” és a „Ha én rózsa volnék” című dalt, amelyekkel a tömeg is együtt dúdolt. A színpad helyett elkezdtem nézni a körülöttem lévő arcokat, akik szinte elérzékenyülve, meghatódva figyelték Bródyt, aki (csakhogy ne szomorodjunk el teljesen) a számok között élces poénokkal fejezte ki, hogy mit is gondol igazából a frissen elfogadott törvényről.

Ezek után Bakács Tibor (mint ahogy a tüntetés elején is) felhívta a figyelmünket arra, hogy tiltakozásunkat kifejezhetjük írásban is, és nyugodtan elküldhetjük mindahányan (sokak szerint több ezren voltunk) Orbán Viktornak.
Ezzel a tüntetés hivatalosan véget is ért, de az emberek nem mentek haza ilyen könnyen, hiszen a színpad melletti hangfalakból szóló zene meg mindig átzengte az egész Kossuth teret. Mindenki fotózkodott mindenkivel, interjúk készültek, szórólapok szóródtak, és (ami szerintem a tüntetés egyik fő célja volt), mindenki a médiatörvényről és a sajtószabadságról beszélt.
A facebookon már meghirdettek a következő tüntetést Január 27-ére, amelyre már több, mint kétezren jeleztek vissza. A helyszín és a cél nem változik: Civilek a magyar sajtószabadságért a Kossuth téren... kíváncsian várom a folytatást!




ESZKÖZÖK:   Nyomtatható verzió      




Szerkesztői levél >>
2010 legolvasottabb cikkei
2010-ben az olvasók a kultúra minden területéről kíváncsiak voltak írásainkra, élen járt ismét többek között a Arany János, Karinthy valamit a Bűn és Bűnhődés, amit előző írásomban már említettem. >>
Film >>
Basquiat – A graffiti királya
Jean-Michel Basquiat rövid élete igazi tündérmese... lehetne. A szegény ember csóró fia útra kel, hogy meghódítsa a világot, s elnyerje a fele királyságot. Csakhogy itt nincsen jó és gonosz, és nincsen hepiend. Ezt a sztorit az élet írta. >>
Színház >>
Merj nagyot ébredni!
Ott voltam, ahol ezrek tüntettek a médiatörvény ellen – és még a zene is jó volt! >>
Intézménykritika >>
(Ne) Füstölögjünk!
Összezsúfolódva állunk a villamosmegállóban. Szúrja a hideg az arcom, zsebemben még mélyebbre süllyesztem a kezem. Zuhog az eső, de szerencsére legalább a szél nem fúj. Próbálok >>
Könyv >>
Az utcaművészet enciklopédiája
Akik nem a graffiti oldalán állnak, valószínűleg nem tudnak előítéletek nélkül viszonyulni a street arthoz. Nicholas Ganz könyve hiánypótló a piacon, és nagy előnye, hogy nem ítélkezésre >>
Zene >>
MR2 Akusztik - Arccal a dalnak!
A Magyar Rádió nyolcas stúdiójában időről-időre koncertet rendeznek, hazai zenekarokkal és akusztikus hangszerekkel. Nagyon érdekes és különleges zenekarokkal lehet találkozni a műsorban. >>
Híres magyarok >>
"Nincs jogom, de odafújok!"
Aktuális témánk, a street art kapcsán, Vegazzal beszélgettem, aki már évek óta közel áll a graffiti világához. Honnan ismerhetitek? Többek között ő és társai változtatták a Flórián tér szürke beton aluljáróit és a Városháza tér tátongó fehér épületét egy igazi utcai kiállító teremmé, Vasarely stílusában. Többek között erről faggattam Vegazt: >>
Fotó >>
Buddhizmus képekben 2.
>>




Bookmark and Share
Pszeudo a facebookonRajongó leszek!

Copyrigth © 2008 pszeudo.hu. Készítette: Szántó Gyula





Szerkesztői levél
Film
Színház
Intézménykritika
Könyv
Zene
Híres magyarok
Fotó